Skip to main content

Találat: redaktor

A kórházak adósságára hívja fel a figyelmet az Orvostechnikai Szövetség

„Az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) közleményében arra kéri a kormányt, hogy tegyen azonnali intézkedéseket az egészségügyi intézmények lejárt adósságának rendezése érdekében. Az OSZ szerint az egészségügyi ellátórendszer lejárt adósságállománya mára meghaladta a 60 milliárd forintot. Ez a volumen már nemcsak a beszállító cégek működését, de sok esetben a fennmaradásukat veszélyezteti. Az egészségügy alulfinanszírozottságának tovagyűrűző hatásai miatt a betegellátás is veszélybe kerülhet – olvasható a közleményben. A szövetség szerint ugyan a felhalmozódott adósság egy részét a kormány időről időre rendezte, de rendszerszintű változtatásokra eddig...

Read more

Most dől el a Balaton jövője: a Balaton vízparti területeinek közcélú területfelhasználási tervének szakmai egyeztetése

„A Balaton partvonalát meghatározó eddigi jogszabályt új váltja fel, amelynek terveit a napokban kapta meg, és november 8-ig véleményezheti a 44 Balaton-parti település, valamint a Balatoni Szövetség (BSz) - közölte Balassa Balázs, a balatoni önkormányzatokat tömörítő BSz elnöke az MTI-vel kedden. A leveleket a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkársága postázta. A BSz szerdán kezdi felmérni, hogy a tóparti önkormányzatoknak van-e a térséget érintő észrevételük az új partvonal-tervekkel kapcsolatban. A csak települést érintő észrevételeket maguknak kell jelezniük a tervkészítők felé. Megjegyezte, kissé...

Read more

A globális digitális platformokkal szemben Németország saját, európai adatinfrastruktúrát szeretne

„Szerintük ezzel lehetne csökkenteni az európai vállalatok kitettségét ellenséges gazdasági érdekeknek. Hamarosan bejelentheti Peter Altmaier német gazdasági és energiaügyi miniszter azt a Gaia-X néven emlegetett mestertervet, amely a nagy globális felhőszolgáltatók kiváltását célozza európai szinten. A Bloomberg birtokába került tervezet elkészítésébe többek között a Bosch, az SAP, a Deutsche Telekom, a Deutsche Bank és a Siemens is beszállt. A terv alapvetése az, hogy mivel az adat a jövő legfontosabb erőforrása, Németországnak és Európának olyan adatszolgáltatási infrastruktúrára van szüksége, amely biztosítja az adatok...

Read more

Kibervédelmi intézet: sokat javult Magyarország kiberbiztonsági felkészültsége

„Magyarország jól áll a kiberbiztonság területén, a távközlési világszervezet (ITU) legutóbbi kiberbiztonsági helyzetértékelése alapján az ország a felkészültséget tekintve a 19. helyre került a két évvel ezelőtti 51. helyről, ami jelentős előrelépés - mondta a Bencsik Balázs, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének igazgatója a közmédiának kedden Budapesten, az Európai Kiberbiztonsági Hónap (ECSM) részeként megrendezett Nemzeti Kiberbiztonsági Konferencián. Az igazgató úgy fogalmazott: Magyarország nem áll rosszabbul, mint bármelyik európai uniós állam, ugyanakkor nálunk is erősíteni kell azoknak a szakembereknek a képzését, akik...

Read more

Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára, a Nemzeti mintaterv-katalógusról

„– Hosszabb távon több száz tervet szeretnénk a Nemzeti mintaterv-katalógusba felvenni, hogy az ország minden szegletére legyen megfelelő építészeti megoldás. Fontos szempont, hogy a helyben maradást építészetileg, műszakilag és anyagilag is segítsük – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Füleky Zsolt. A Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára arról is beszélt, hogy az új szabályozási rendszer, a településképi arculati kézikönyvektől kezdve a családi házas építkezést könnyítő egyszerű bejelentésig, az önkéntes jogkövetésen alapul. – Nem a túlszabályozás és a tiltás van előtérben,...

Read more

Gyorsabb, kiszámíthatóbb lesz a közigazgatási bíráskodás, nem lesznek önálló közigazgatási bíróságok

„ A kormány úgy döntött, hogy nem vezeti be a szervezetileg elkülönülő közigazgatási bírósági rendszert, ám egy most készülő törvénytervezet gyorsabbá és kiszámíthatóbbá teszi a közigazgatási bíráskodást - mondta az igazságügyi miniszter csütörtökön az MTI-nek. Varga Judit közölte, a kormány még tavasszal döntött úgy, hogy határozatlan időre elnapolja a szervezetileg elkülönülő közigazgatási bírósági rendszer felállítását. Komoly szakmai vitát követően a kormány úgy látja, hogy a bíróságot meg kell óvni a felesleges vitáktól, ezért megtartaná az egységes bírósági rendszert, nem lesz önálló közigazgatási...

Read more

„Műszakija” lehet a tulajdoni lapnak

„ Saját adatbázist hoztak létre az ingatlanérték-becslők, akiknek műszaki és egyéb fontos információk nélkül, a NAV-tól kapott minimális adatsorból kellene dolgozniuk. Bankhitelhez, vagyonmegosztáshoz, öröklésnél, eladásnál, vásárlásnál és még számos helyzetben fontos az érintett ingatlanok pontos forgalmi értékének ismerete. Az értékbecsléshez azonban csak egyetlen hivatalos forrás áll rendelkezésre, amelynek a használata ajánlott, az igazságügyi szakértőknek kötelező: ez a NAV eladási adata. Ám ez csupán az ingatlan méreteit tartalmazza, az épület vagy a lakás állapotát, műszaki paramétereit, fekvését, megközelíthetőségét nem. Pedig még ugyanabban a...

Read more

Már a személyi azonosítót és a lakcímet is tartalmazza az újonnan kiállított eSzemélyi tároló eleme

„ Már a személyi azonosítót és a lakcímet is tartalmazza az újonnan kiállított eSzemélyi tároló eleme Már az igénylő személyi azonosítója és a lakcíme is rögzítésre kerül az újonnan kiállított állandó személyazonosító igazolványok (eSzemélyi) tároló elemén, ezáltal ezek az adatok is kiolvashatóak az eSzemélyi chipjéből, viszont az okmány felületén nem jelennek meg. Ezáltal az ügyintézés gyorsabbá, gördülékenyebbé válhat. Az eSzemélyi tároló eleme már tartalmazza a polgár személyi azonosítóját és a lakcímadatát is (beleértve az állandó magyarországi lakóhelyet, a tartózkodási helyet, illetve a...

Read more

Platform alapú munka

„A közösségi gazdaság megjelenése és térhódítása, valamint a digitalizáció terjedése a munkavégzési formák diverzifikálódásához, új típusok megjelenéséhez vezet. Az Infojegyzet a platform alapú (vagy internetes) munkavégzés formáját, jellemzőit tekinti át és rámutat az azzal kapcsolatos,egyes munkaügyi kérdésekre is.” Forrás: Platform alapú munka; Kardos Krisztina; Infojegyzet; Országgyűlés, Képviselői Információs Szolgálat; 2019/41.; 2019. október 29. (PDF)

Read more

257/2019. (X. 30.) Korm. rendelet a kormányzati informatikai beszerzésekkel kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról

„A Kormány a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 5. pontjában, a 2. alcím tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 7a. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet módosítása 1. § A központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről...

Read more
Page 765 of 1938 1 … 764 765 766 … 1 938