Skip to main content

Találat: redaktor

Ausztrália digitális (kormányzati) átalakítási stratégiája 2025-ig

„Ausztrália kormánya közzétette 2025-ig szóló, saját működésére vonatkozó digitális átalakítási stratégiáját, nem kevésbé ambiciózus célt fogalmazva meg benne, mint hogy ekkorra a világ három legjobb digitális kormányzata közé kerüljön. A humán szolgáltatásokért és digitális átalakulásért felelős miniszter előszavában – konkrét példákra hivatkozva – kiemelte, hogy Ausztrália eddig is komoly eredményeket, sikereket ért el ezen a téren. A további fejlődéshez azonban újabb konkrét célok és irányok kijelölésére van szükség, kulcsprojekteket és mérföldköveket magába foglaló és a nyomonkövetést lehetővé tevő útitervvel. Az ausztrál embereknek...

Read more

Létrejött a Dinamikus beszerzési rendszer – közli a Magyar Nemzeti Bank

„Tisztelt Gazdasági Szereplők! A Magyar Nemzeti Bank „Informatikai termékek és szolgáltatások beszerzésére irányuló dinamikus beszerzési rendszer létrehozása KBF/391/2018” tárgyban dinamikus beszerzés rendszer felállítására indított közbeszerzési eljárást. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a dinamikus beszerzés rendszer 2018. november 20-án létrejött 4 éves időszakra. A rendszerhez bármely Gazdasági szereplő csatlakozhat, amennyiben megfelel a követelményeknek. A részletes feltételek az EKR-ben EKR000469922018. számon érhetőek el.” Forrás: Létrejött a Dinamikus beszerzési rendszer; Magyar Nemzeti Bank; 2018. november 22. Lásd még: Dinamikus beszerzési rendszer létrehozása; Elektronikus Közbeszerzési Rendszer

Read more

Barcelona Smart City Expo – World Congress 2018

„November 13. és 15. között rendezték meg a világ egyik legszínvonalasabb okosvárosokkal foglalkozó nemzetközi rendezvényét, a Barcelona Smart City Expo – World Congresst (SCEWC). Idén a városi lét került fókuszba, a résztvevők arra keresték a választ, hogy mi kell a nyers technológia mellé egy okos város kialakításában, és a megosztás hogyan alakíthatja át a működését. 146 ország több mint 840 kiállítója vett részt a nyolcadik alkalommal megrendezett Barcelona Smart City Expo – World Congress nemzetközi szakkiállításon, aminek fókuszában idén a városok álltak....

Read more

E-közmű egyeztetés: kerekasztal és workshop

„Újra egy asztalhoz ültek az elektronikus közműnyilvántartási rendszer érintettjei november 19-én a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) Angyal utcai székházában Budapesten. Az eseményen képviseltette magát a rendszert használó mérnökök mellett a jogalkotói, a hatósági és a üzemeltetői oldal, valamint a rendszert kidolgozó és fejlesztő Lechner Tudásközpont is. A tavaly megkezdett párbeszéd eredményeként ezen a workshopon már új igények is megfogalmazódhattak az elmúlt év során megoldódott problémák után. A Magyar Mérnöki Kamara és a Lechner Tudásközpont közös szervezésében workshoppal egybekötött kerekasztalt tartottak az elektronikus...

Read more

Az Orvostechnikai Szövetség tagvállalatai adósságrendezésre, termékeik áremelésére várnak

„Nem éri el a politika érdekeltségi- és fájdalomküszöbét az egészségügy, fogalmazta meg axiómáját Rácz Jenő, a Kórházszövetség volt elnöke az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) húszéves jubileumi konferenciáján, kedden. Hogy az ünnepi hangulatba miért is vegyült elégedetlenség, annak több oka is van: a napokban írta meg a Napi.hu, hogy átlépte az ötvenmilliárd forintos lélektani határt a lejárt határidejű kórházadósság, miközben semmit nem tudni arról, hogy az állam kifizeti-e a beszállító cégeket, amelyek a legnagyobb részben elszenvedői a nemfizetésnek. Az sem dobja fel a szektort,...

Read more

37 milliárd forinttal emeli a kormány az Egészségügyi Alap kasszáját

„A kormány elkötelezett a lakosság és kiemelten a gyermekek egészségügyi állapotának javításában, ezért a gyógyítás minőségének és hatékonyságának növelése érdekében a 2018. november 14-i kormányülésen az Emberi Erőforrások Miniszterének javaslatára arról döntöttek, hogy 37 milliárd forinttal emelik az Egészségügyi Alap kasszáját, így még több pénz jut az egészségügyre. A kitűzött célok megvalósításához szükséges anyagi fedezet biztosítására a szaktárca javaslatot tett az Egészségbiztosítási Alap Gyógyító-megelőző ellátás, Gyógyszertámogatás és Gyógyászati segédeszköz-támogatás jogcímcsoportjai előirányzatainak év közbeni korrekciójára, melyet a kormány elfogadott. A megnövekedett források a...

Read more

Dr. Horváth Ildikó államtitkár (EMMI): nem megengedhető, hogy egészségügyi intézmények vezetői ne tartsák be a gazdálkodásukra vonatkozó törvényi előírásokat

„A Kormány 37 milliárd forinttal megemeli az Egészségügyi Alap kasszáját – ezt jelentette be Dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az Állami Számvevőszék „Fókuszban az egészségügyi szakrendelők” című jó gyakorlatok konferenciáján. Az EMMI államtitkára hangsúlyozta: nem megengedhető, hogy egészségügyi intézmények vezetői ne tartsák be a gazdálkodásukra vonatkozó törvényi előírásokat. Az előadás bevezetőjében az államtitkár elmondta, hogy az emberi erőforrások minisztere jogkörében eljárva előre megtervezett ütemterv szerint végzi az egészségügyi intézmények fenntartásába tartozó intézmények szabályszerű és hatékony gazdálkodás követelményeinek ellenőrzését, továbbá számon kéri...

Read more

A sürgősségi betegellátás ellenőrzésébe fogott az ÁSZ

„A szaktárcánál, a mentőszolgálatnál és az egészségbiztosítási alapkezelőnél indított ellenőrzést a sürgősségi betegellátás kapcsán az Állami Számvevőszék. A szervezet egyebek mellett arra kíváncsi: a tárcavezető nyomon követte-e a sürgősségi ellátással kapcsolatos változtatások végrehajtását és ellenőrizte-e a kitűzött célok megvalósulását. A számvevőszék a betegek tapasztalatait is begyűjti. – Minden állampolgár alapvető joga, hogy megfelelő színvonalú sürgősségi ellátást garantáljon neki a közpénzből működő egészségügy. Legújabb ellenőrzésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azt tekinti át, hogy ez a jog valóban és maradéktalanul érvényre jut-e – erről...

Read more

2019. januárjában indul a Szupergyors Internet Program második szakasza: már legalább 100 Mbps sávszélesség kiépítése a cél

„A Szupergyors Internet Program (SZIP) keretében megvalósult fejlesztést adtak át a Baranya megyei Bakonyán. A helyi optikai szolgáltatás kiépítésének köszönhetően a település valamennyi lakosa számára elérhetővé vált a szupergyors, 30 Mbps helyett a másodpercenként akár 2 Gbps sebességre képes internet-szolgáltatás. A program 2019 januárjában induló második fázisa, a SZIP 2.0 már a legalább 100 Mbit feletti, és elsősorban optikai hálózati fejlesztésekre összpontosít. „Januártól indul a Szupergyors Internet Program második szakasza, ahol már nem a 30 Mbps, hanem a magasabb, legalább 100 Mbps...

Read more

További alapító tagokkal bővült a Mesterséges Intelligencia Koalíció

„Újabb 46 szervezet csatlakozott alapítóként az innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére létrejött Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz (MI Koalíció). A jelenleg 124 tagot számláló MI Koalíció célja, hogy Magyarország a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztések és alkalmazások terén az európai élvonalba kerüljön, és a nemzetközi MI közösség fontos tagjává váljon. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére a Digitális Jólét Program (DJP) keretében idén októberben alakult meg az MI Koalíció. Mostanáig összesen 124 nagyvállalat, hazai KKV és startup vállalkozás, egyetemi és tudományos kutatóműhely, szakmai és...

Read more
Page 810 of 1876 1 809 810 811 1 876