Skip to main content

Találat: redaktor

Mesterséges intelligencia – kínai és amerikai fölény

„A technológiáról szóló sanghaji világkonferencián szinte csak ez a két ország képviseltette magát. A rendezvényt Liu He kínai miniszterelnök-helyettes, a helyi kabinet gazdasági kérdésekért felelős legfontosabb embere nyitotta meg. Az eseményen jelen voltak az Alibaba, a Tencent, a Baidu, a Huawei és a Xiaomi vezetői, a Google alelnöke, az Amazon és a Microsoft vezető menedzserei, Nobel-díjas tudósok, valamint a Stanford, a Berkeley és a Cambridge Egyetem vezető mesterséges intelligencia kutatói. Az előadások a technológia jövőbeli alkalmazásával foglalkoztak az egészségügy, a közlekedés, a...

Read more

Magyar-osztrák-szlovén tudásközpont épülhet a közös határ mentén

„Kétoldalú, magyar-osztrák együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Stájerország kormányának képviseletében Barbara Eibinger-Miedl miniszter az elektromos, összekapcsolt és önvezető járműipari szolgáltatások fejlesztéséről és teszteléséről. A dokumentumban a felek megerősítik szándékukat a Zala megye és Steiermark közötti kapcsolatok elmélyítésére és meghívják Maribor régióját a közös projektekben való együttműködéshez az új és innovatív technológiák elterjedése érdekében. A miniszterek megegyeztek, hogy ösztönzik egy európai szinten is elismert tudásközpont kiépítésének elősegítését a Graz-Zalaegerszeg-Maribor régióban. A projektben részt vevő országok egyetértenek abban,...

Read more

Szempontok a városi kormányzási elméletekhez Budapest, Bécs, Prága és Varsó közigazgatási helyzetének összehasonlítása alapján

„A városi kormányzás (urban governance) szemléletmódja az utóbbi évtizedekben népszerű kutatási témává nőtte ki magát. A kutatások középpontjában elsősorban az állami és privát szereplők együttműködése, valamint a városrégiós kormányzáskérdéskörei állnak, arról azonban lényegesen kevesebb szó esik, hogy a városok milyen tágabb jogi-közigazgatási környezetbe ágyazódnak, illetve hogy ennek milyen hatása lehet a városi kormányzás egyéb aspektusaira. Az urban governance elméleteinek nagy része a nyugati (főként angolszász) nagyvárosokban tapasztaltakra épül, más térségek nagyvárosainak kormányzási jellemzőire ugyanakkor csekély a rálátásunk. E kutatási deficitre reagálva a...

Read more

Lechner Tudásközpont: statisztikai adatokon alapuló területi vonzóképességi monitoring adatplatform, valamint bizalomkutatási eredmények

„A Lechner Tudásközpontban megrendezett szemináriumon mutatták be az Attractive Danube nemzetközi projekt statisztikai adatokon alapuló közös és hazai területi vonzóképességi monitoring adatplatformját, valamint az Első Magyar Felelősségteljes Innováció Egyesület projekthez kapcsolódó nemzetközi boldogság és bizalomkutatásának eredményeit. Nagy volt az érdeklődés a Lechner és az Első Magyar Felelősségteljes Innováció Egyesület által közösen megrendezett Attractive Danube szeminárium iránt, amelyen döntéshozók, kutatók és az egyetemi szféra képviselői vettek részt. Dr. Sik András, a Lechner térbeli szolgáltatások igazgatójának köszöntője után Dr. Udvari Beáta (EMFIE) ismertette az...

Read more

Magyar fiatalok a Kárpát-medencében – Magyar Ifjúság Kutatás 2016

„2016-ban sorban az ötödik nagymintás ifjúságkutatásra került sor Magyarországon és a Kárpát-medencei nagyobb magyar régiókban, így Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban és Kárpátalján. A 15–29 évesekre vonatkozó Magyar Ifjúság Kutatás 2016 során számos kérdéskörrel foglalkoztunk, amelyek többsége összehasonlításra érdemes, így a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok körében egyaránt vizsgálható. Az összesen 12 ezer megkérdezett fiatal részvételével készült reprezentatív kutatás a fiatalok megismerését célzó szakmai munkának számos elemzési lehetőséget kínál. Ennek első lépései a 2017-ben megjelent magyarországi és külhoni gyorsjelentések voltak. A kutatás eredményeit...

Read more

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) javaslatai a Magyar Falvak Program kialakításához

„A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) Modern Falvak Munkacsoportja által, százhatvan szakértő közreműködésével a Magyar Falvak Program kialakítását elősegítő évi 400 milliárd forint forrásigényű szakmai javaslatcsomagot adott át 2018. szeptember 25-én Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke Gyopáros Alpár Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos részére a budapesti TÖOSZ Önkormányzati Információs és Koordinációs Központban. A Modern Falvak Program (a Modern Falvak Program elnevezésesét a Kormány a munkacsoport tevékenységének ideje alatt Magyar Falvak Programra módosította) meghirdetését követően, 2018. júliusában a TÖOSZ a folyamatok meggyorsítása érdekében...

Read more

Infotér Konferencia 2018 – 2018. október 11. (második nap)

„Főelőadások 09:00 Köszöntő * Biró Albert, főtitkár, Informatika a Társadalomért Egyesület 09:15 Nyitóelőadás * Németh Szilárd István, parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes, Honvédelmi Minisztérium 09:35 Főelőadás * Dunai Péter, főtitkár, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 09:55 Főelőadás * Fáy András, country manager, Airbus DS Communications 10:15 Főelőadás * Tuzson Bence, közszolgálatért felelős államtitkár, Miniszterelnökség 10:30 Digitális gazdaság - kitörési pont Magyarország számára * Jánoskuti Levente, a McKinsey & Company Magyarországi Irodavezető Partner, és a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja DMS ONE e-ügyintézés színpad: a sorban állás...

Read more

Infotér Konferencia 2018 – 2018. október 10. (első nap)

„Főelőadások 09:45 Köszöntő * Soltész Attila, elnök, Informatika a Társadalomért Egyesület * Hári Lenke, alpolgármester, Balatonfüred 10:00 Főelőadás * Schanda Tamás János, európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár, Innovációs és Technológiai Minisztérium 10:20 Főelőadás * Rékasi Tibor, vezérigazgató, Magyar Telekom Nyrt. 10:40 Security in the Age of Cloud * Erik Slooten, CEO, IT Services Hungary 11:00 Főelőadás * Kara Ákos, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, Innovációs és Technológiai Minisztérium 11:20 Kávészünet 11:45 Főelőadás * Bernáth Tamás, elnök-vezérigazgató Magyar Fejlesztési Bank 12:00 Főelőadás *...

Read more

Exkluzív interjú Dr. Palkovics Lászlóval

„Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter előadása a 2018-as MENTA konferencia egyik legjelentősebb és leginkább várt eseménye volt. A tárcavezetőnek közvetlenül a prezentáció után tehettük fel kérdéseinket. Hogyan értékeli az IVSZ és a Minisztérium közös munkáját? Miért van szükség a szakmai szövetségek munkájára Magyarországon? Mindenkinek megvan a feladata egy olyan bonyolult világban, mint amilyen a mostani is: a kormánynak, a szakmai szövetségeknek, az iparvállalatoknak, vagy a kutatóknak. A szakmai szövetségek jellemzően megjelenítik azokat az igényeket, amit az iparág és az abban...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. szeptember 24.

MINEK NEVEZZELEK? - Digitális közdiplomácia Latin-Amerikában Beszámolóinkban mindeddig nem adtunk számot Latin-Amerika diplomáciai szervezeteinek digitális fejlettségéről. A „hiba” azonban nem bennünk volt: e sokszor rendkívül mozgalmas külpolitikai tér országai csak lassan építik be külügyi gyakorlatuk mindennapjaiba a digitalizáció eszközeit, eljárásait. Most örömmel pótoljuk ezt a hiányt, mivel a közelmúltban megjelent érdekes tanulmány végre bepillantást enged az „Amerikán kívüli Amerika” e-diplomáciai fejlesztéseibe. A beszámolót régi rovatunkban helyeztük el, amelyben rendszerint a téma igen változatos, néha talán egyenesen ellentmondásos fogalmi kereteinek tisztázására törekszünk, de...

Read more
Page 828 of 1876 1 827 828 829 1 876