Skip to main content

Találat: redaktor

Egyszerre van szükség a stabilitásra és a rugalmasságra a költségvetésben – hangsúlyozta Domokos László

„Egyszerre van szükség a stabilitásra és a rugalmasságra a költségvetésben – hangsúlyozta Domokos László az XII. Nemzetközi Adókonferencián elhangzott előadásában. Az Állami Számvevőszék elnöke aláhúzta: a költségvetés stabilizálása és a gazdasági folyamatok megerősítése után a teljesítménynövelésre, valamint a fenntartható kifehérítés folytatására kell helyezni a hangsúlyt. Domokos László felhívta a figyelmet, hogy minden gazdasági döntés során az ország „válságálló-képességét” kell mérlegelni. Jelenleg is zajlik a 2019-es költségvetés megalkotása – adta meg az előadása aktualitását Domokos László. Az Állami Számvevőszék elnöke bejelentette: a Költségvetési...

Read more

Nemzeti Adó- és Vámhivatal: a szerverterem ép maradt, adat nem veszett el, és nem sérült a veszprémi tűzben

„A jelenlegi ismeretek alapján a szerverterem ép maradt, adat nem veszett el, és nem sérült a veszprémi tűzben – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken. Péntek hajnalban Veszprém belvárosában kigyulladt a NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának egyik telephelye, a háromszintes irodaépület körülbelül háromszáz négyzetméter alapterületű tetőszerkezete teljes terjedelmében égett. A tűzoltók még hajnalban eloltották a lángokat, a katasztrófavédelem jelentése szerint senki nem sérült meg. A munkálatok közben a tetőszerkezet több ponton beszakadt. Az adóhatóság tájékoztatása szerint a tűzben nem...

Read more

Eléri-e célját az önkormányzati adósságrendezés? – elemzés

„Elemzés keretében összegezte és értékelte az Állami Számvevőszék az önkormányzati adósságrendezés tárgykörében lefolytatott ellenőrzések tapasztalatait, kiegészítve azokat a Magyar Államkincstártól származó önkormányzati lejárt tartozások adataiból, valamint az adósságrendezésben részt vett önkormányzatoktól bekért újabb adatokból levont következtetésekkel. Az elemzés rámutatott, hogy az adósságrendezési eljárás célkitűzései nem valósultak meg maradéktalanul. Az adósságrendezések kezdeményezésekor meglévő önkormányzati tartozásállománynak mindössze egyharmadát érvényesítették a hitelezők esetenként, a fennmaradó kétharmad rész tartozásállomány nem került be az eljárásba, ezáltal megmaradt az önkormányzatok végtelenített hitelfüggősége.” Forrás: Eléri-e célját az önkormányzati adósságrendezés?...

Read more

A Magyar Államkincstár rendszerét közel 30 milliárd forintból fejlesztik

„Három nagy projekt keretében 30 milliárd forint forrásból fejleszti informatikai rendszerét a Magyar Államkincstár a következő három évben. Mészáros József, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke a 21. század családtámogatása és nyugdíja elnevezésű projekt nyitó rendezvényén elmondta, hogy az informatikai rendszer fejlesztés a társadalombiztosítások területét, a kincstár számlavezetését, illetve a költségvetés és az államháztartás pénzügyi informatikai rendszerét érinti. Azt is mondta, hogy a három nagy projektet a Közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztési operatív program forrásaiból finanszírozzák. A MÁK elnöke elmondta, a családtámogatásokat és a nyugdíjrendszert...

Read more

Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos: helyi érdekű, lokális beruházások helyett térségfejlesztésre kell törekedni

„Nem helyi érdekű, lokális beruházások garmadáját kell megvalósítani a Modern falvak programban, hanem térségfejlesztésre törekedni – jelentette ki lapunknak adott interjújában a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár jelezte: arra törekednek, hogy a program alapkoncepciója az év végére elkészüljön, és a társadalmi egyeztetések lefolytatása után az első fejlesztések forrásigénye akár 2020-ban, de legkésőbb 2021-ben bekerülhet a költségvetésbe. – Május 18-tól kormánybiztosként ön felel a modern települések fejlesztéséért. Mire terjed ki a megbízatása? – Egyrészt a Modern városok program felügyelete, koordinálása tartozik...

Read more

Digitális Európa: 9,2 milliárd eurós költségvetéssel indítaná útjára az Európai Bizottság Európa első digitális programját

„Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az első Digitális Európa program létrehozására, amelynek keretében 9,2 milliárd eurót fordítana a következő hosszú távú, 2021–2027 közötti időszakra vonatkozó uniós költségvetésben a mind sürgetőbb digitális kihívások kezelésére. A digitális egységes piaci stratégiával az EU a digitális korszaknak megfelelő szabályozási keretet alkotott. Ezt az Unió nemzetközi versenyképességének fokozása és stratégiai digitális kapacitásainak továbbfejlesztése és megerősítése érdekében a Digitális Európa program keretében hasonlóan ambiciózus támogatásokkal és beruházásokkal kell kiegészíteni. Ezek a kulcsfontosságú kapacitások a nagy teljesítményű számítástechnikát,...

Read more

Horizont Európa: Az Európai Bizottság az eddigi legambiciózusabb kutatási és innovációs programra tesz javaslatot

„A 2021 és 2027 közötti időszakra szóló, következő hosszú távú uniós költségvetés keretében a Bizottság 100 milliárd eurót javasol kutatásra és innovációra fordítani. Az új program (Horizont Európa) az előző kutatási és innovációs program (Horizont 2020) eredményeire és sikereire fog építeni, és biztosítja, hogy az EU a globális kutatás és innováció élvonalában maradjon. A Horizont Európa az eddigi legambiciózusabb kutatási és innovációs program. Jyrki Katainen, az Európai Bizottság munkahelyteremtésért, növekedésért, beruházásokért és versenyképességért felelős alelnöke a következőket mondta: „A kutatásba és az...

Read more

Az átállásban segít a NAV ingyenes online számlázóprogramja

„A tesztelés után, július 1-től indul a gazdaságfehérítés újabb eszköze: az online számlázás; a kormány a vállalkozóknak ingyen biztosítja a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű online számlázó programját, amely az adatszolgáltatáson túl számos speciális szolgáltatást is nyújt használóinak - tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t. A tárcavezető kiemelte, hogy a NAV saját fejlesztésű online számlázóprogramja egy olyan speciális és egyedülálló szolgáltatás, amelyet jellemzően a kis- és középvállalkozások tudnak majd használni. Az ingyenes program biztosítása példaértékű lehet a bürokráciacsökkentésben is -...

Read more

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium feladatai, új munkamegosztás az állami vállalatok irányításában

„Az új kormány el fogja választani egymástól az állami vállalatok tulajdonosi joggyakorlását és ezen cégek szolgáltatásainak megrendelői oldalát - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában, hétfőn este. Palkovics László rámutatott: az energiapolitikáért az új kabinetben ő felel, kivéve egy fontos részterületet, a Paks II. beruházást, amelynek felelőse továbbra is Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter lesz. Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter pedig az állami vállalatokkal foglalkozik majd....

Read more

Okos falvak, okos települések, digitális kisvárosok a láthatáron

„Nem csak az a város okos, ami elsőre annak tűnik. Az innováció a technológiai újdonságok mellett a társadalmi kezdeményezések vagy városi szolgáltatások formáját is öltheti. A jó gyakorlatok és a fenntartható fejlesztések nem kizárólag a nagyobb városok számára elérhetőek, egyre több kisebb település és falu készít okos város stratégiát. Bioszolár fűtőmű, mezőgazdasági jelzőrendszer, közösségi kert, mobilalkalmazás: a megyeszékhelyek és nagyvárosok mellett már a kisebb településeken és falvakban sem utópia az okos fejlesztés, egyre több helyen a mindennapok megkerülhetetlen részévé válik. Az 500...

Read more
Page 863 of 1874 1 862 863 864 1 874