Skip to main content

Találat: egészségügy

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ új kockázatértékelése szerint kritikus időket élünk

„Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) a mai napon közzétette a Covid19-világjárvánnyal kapcsolatos frissített kockázatértékelését, valamint a közösségi kockázatcsökkentő intézkedésekre (például a kézhigiéniára, a fizikai távolságtartásra, a megfelelő fertőtlenítésre és a szellőztetésre) vonatkozó iránymutatását. A frissített kockázatértékelés azt mutatja, hogy augusztus óta az EU-ban és az Egyesült Királyságban folyamatosan nőtt a bejelentések száma, és a meghozott intézkedések nem mindig voltak elegendőek a vírusnak való kitettség csökkentésére, illetve ellenőrzés alatt tartására. Különösen fontos tehát, hogy a tagállamok az újabb tömeges megbetegedések észlelésekor...

Read more

Véglegesen elérhető marad a telefonos gyógyszerfelírás

„Véglegesen elérhető marad a telefonon keresztüli gyógyszerfelírás lehetősége - közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtöki Facebook-bejegyzésében. Kásler Miklós szerdán írta alá az erről szóló rendeletet, amelynek értelmében megtartják a "rendkívül sikeres és népszerű" gyakorlatot a továbbiakban is. Mint írta, a telefonon keresztül történő gyógyszerfelírás (telemedicina) sok százezer embernek nyújt kényelmes és biztonságos lehetőséget. Egyúttal arra biztatta az elsősorban a járványügyi szempontból veszélyeztetetteket, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel a jövőben is, ezzel tovább csökkentve megfertőződésük esélyét. A vírussal szemben ugyanis minden lehetséges módon...

Read more

Hétfőtől életbe lépnek a már bejelentett, új védelmi intézkedések

„ Az országnak működnie kell, úgy, hogy közben fegyelmezetten, a szabályokat betartva védekezünk, ezért szeptember 21 - től lépnek életbe az újabb, már bejelentett védelmi intézkedések. A részleteket a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletek tartalmazzák. Hétfőtől tehát kötelező lesz a megfelelő maszkviselés már nem csak a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben, hanem a bevásárlóközpontok, mozik, színházak, múzeumok, könyvtárak közönség által látogatott területén, valamint egészségügyi és szociális intézményekben, közszolgálati és postai ügyfélszolgálatokon is. A megfelelő maszkviselet azt jelenti, hogy a maszknak el kell fednie...

Read more

Von der Leyen elnök értékelő beszéde az Unió helyzetéről az Európai Parlament plenáris ülésén

„ÉPÍTSÜNK OLYAN VILÁGOT, AMILYENBEN ÉLNI SZERETNÉNK: ÉLETERŐS UNIÓ EGY SÉRÜLÉKENY VILÁGBAN Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Korunk egyik legbátrabb elméje, Andrej Szaharov – akit ez a Parlament oly nagyra becsül – mindig arról beszélt, hogy mennyire megingathatatlanul hisz az emberi szellem rejtett erejében. Az elmúlt hat hónapban az európaiak tanúbizonyságot tettek arról, hogy tényleg mennyire erős az emberi szellem. Láttuk ezt az ápolók esetében, akik beköltöztek az ápolási intézményekbe, hogy gondoskodhassanak a betegekről és az idősekről. Az orvosok és ápolók családtagokká váltak...

Read more

Egészségügyi jog és igazgatás

„Ez az egészségügyi jogról és igazgatásról szóló e jegyzet az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 2017-től bevezetett új tanterv céljait szolgálja a közigazgatási jog különös részének újszerű oktatásához igazodóan. A jegyzetet azonban bárki használhatja, aki rövid áttekintést szeretne kapni az egészségügyi ágazat legfontosabb szabályairól és igazgatási rendszeréről.” Forrás: Egészségügyi jog és igazgatás; Fazekas Marianna (szerk.); ELTE Eötvös Kiadó; 2020 (PDF)

Read more

A centralizációs törekvésektől a koronavírusig – az egészségügyről az egészség-gazdaságtani konferencián

„Koronavírusról, a háttérintézmények megerősítéséről, finanszírozási kérdésekről, valamint a barna TAJ-osok sorsáról is szó esett a koronavírus-járvány tükrében az IME egészségügyi szaklap egészség-gazdaságtani konferenciáján. Komoly centralizációs törekvések olvashatóak ki azokból a kérdőívekből, a melyeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma küldött ki mintegy 140 ezer orvosnak, egészségügyi dolgozónak és ágazati vezetőnek – emlékeztetett a szerdai konferencián elhangzó előadásában Pásztélyi Zsolt, a Medicina 2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke. A szakmai szervezet álláspontja szerint az önálló járóbeteg-szakellátók függetlenséget meg kell őrizni, mert működésük költséghatékonyabb, mint a...

Read more

Sikeres volt az egészségügyi felhő költöztetése

„A hazai egészségügy legnagyobb szabású infrastruktúra költöztetésére került sor az augusztusi hosszú hétvégén. Elképesztő adatmennyiség és az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) teljes infrastruktúrája került át egy új, még magasabb védelmi szintet biztosító Kormányzati Adatközpontba. Több mint 140 millió dokumentum gyűlt össze az elmúlt három évben az egészségügyi felhőben. Ez a hatalmas adatmennyiség költözött át a 2020. augusztus 19. és 23. közötti hosszú hétvégén egy új tárhelyre, a Kormányzati Adatközpontba.Ez idő alatt az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér nem volt elérhető, de ez...

Read more

Üdvözöljük a Nemzeti Egészséginformatikai Testület honlapján!

„Az egészséginformatikát érintő tervek, projektek, fejlesztések és beszerzések hatékony koordinálása érdekében az elsősorban érintett miniszterek – belügyminiszter, az emberi erőforrások minisztere, az innovációért és technológiáért felelős miniszter és a miniszterelnök kabinetfőnöke – 2020 januárjában szorosabb együttműködésről döntöttek. Az egészségügy területén jelenleg fejlesztés alatt álló, illetve a közeljövőben fejlesztésre kerülő alkalmazások hatékony, összehangolt megvalósítása érdekében szükséges biztosítani, hogy az egészséginformatikai érintettségű fejlesztési tervek, projekttervek és egyedi beszerzések a miniszterek összehangolt felügyeletével és koordinációjával készüljenek el és valósuljanak meg. A fenti követelmény operatív megvalósítója...

Read more

Az emberi erőforrások minisztere 15/2020. (VIII. 14.) EMMI utasítása a Nemzeti Egészséginformatikai Stratégia megvalósításához, az egészséginformatikai fejlesztések koordinációjához szükséges feladatokról

„...1. §... 2. Nemzeti Egészséginformatikai Testület: a belügyminiszter, az emberi erőforrások minisztere, az innovációért és technológiáért felelős miniszter, a miniszterelnök kabinetfőnöke által létrehozott Nemzeti Egészséginformatikai Fórum szakmai munkáját támogató testület. ... 3. § A Minisztérium szervezeti egységei, valamint a 2. § b)–d) pontja szerinti szervek és gazdasági társaságok a) támogatják a Nemzeti Egészséginformatikai Stratégia (a továbbiakban: Stratégia) megvalósítását, valamint b) a Stratégia megvalósítása és továbbfejlesztése érdekében, ezen utasításban foglaltak szerint együttműködnek az egészségügy területén jelenleg fejlesztés alatt álló, illetve a közeljövőben fejlesztésre...

Read more

A Kormány 1517/2020. (VIII. 14.) Korm. határozata Magyarország átfogó Egészségipari Stratégiájáról és annak végrehajtásáról

„1. A Kormány elfogadja a hazai egészségipar fejlesztésére irányuló stratégiát (a továbbiakban: Stratégia). 2. A Kormány az 1. pont szerinti Stratégia megvalósítása érdekében a) felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy – az innovációért és technológiáért felelős miniszter bevonásával – a magyarországi gyógyszerellátás biztonságának javítása és a hazai gyógyszeripar versenyképességének növelése, illetve a gyógyszeripari innováció támogatása érdekében készítsen előterjesztést, annak részeként dolgozzon ki cselekvési tervet aa) a hazai gyógyszeripari kutatási-fejlesztési és innovációs tevékenységet végző vállalkozásokat hátrányosan érintő párhuzamos kereskedelem feltárására és visszaszorítására, ab)...

Read more
Page 42 of 105 1 41 42 43 105