Skip to main content

Találat: egészségügy

Még az idén a kormány elé kerülhet a nemzeti népegészségügyi program

„Még ebben az évben a kormány elé kerülhet a nemzeti népegészségügyi program, amelynek gerince az öt betegségcsoport megelőzésére és kezelésére kidolgozott nemzeti program – tájékoztatta lapunkat Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A programmal a tárca célja, hogy javuljon a magyar lakosság egészségi állapota, várható élettartama és életminősége, valamint csökkenjen a népbetegségek miatti halálozás. Rekordgyorsasággal készül a nemzeti népegészségügyi program, amely széles körű szakmai és társadalmi konszenzuson alapul – mondta el lapunk kérdésére Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Az országos intézetek...

Read more

Több mint 22 milliárd forintot nyertek a pályázók a VEKOP keretében

„Összesen több mint 22 milliárd forintot nyert 177 közép-magyarországi kis- és középvállalkozás, önkormányzat, egészségügyi intézmény, szakképzési centrum és tankerületi központ a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) tíz felhívása keretében kutatás-fejlesztési, köznevelési, szakképzési, felnőttképzési és egészségügyi fejlesztésekre, illetve hátrányos helyzetű csoportok támogatására - jelentette be Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Rákossy Balázs az MTI-nek elmondta: 89 mikro-, kis- és középvállalkozás csaknem 4,7 milliárd forint támogatást nyert el versenyképességének növelésére, amelyből új termékeket hozhatnak létre, új technológiákat fejleszthetnek...

Read more

Feltörték a szingapúri egészségügyi hálózatot, másfél millió szingapúri egészségügyi adatait lopták el

„Körülbelül 1,5 millió szingapúri polgár személyes adatait lopták el egy nagyszabású kibertámadásban, írja a BBC. A városállam népességének negyedét érintő adatlopás kifinomult, jól megtervezett és precíz volt, nem holmi kósza próbálkozás, írja a történtekről kiadott kormányzati közlemény a szingapúri kiberbiztonsági ügynökségre (Cyber Security Agency of Singapore – CSA) hivatkozva. A hekkertámadást július 4-én észlelték. Jelenleg úgy néz ki, hogy a 2015. május 1. és 2018. július 4. közötti időszakban orvosi ellátásban részesült páciensek adataihoz ( köztük a miniszterelnök adataihoz) fértek hozzá a...

Read more

Kapjon a beteg érdemi kezelést és gyors diagnosztikát! – Kásler Miklós a készülő tervekről

„A jövőben a megyei kórházba fogják utalni a tumorgyanús betegeket, mert ezzel elérhető lehet a két hét alatt felállított diagnózis - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Elkészült a népegészségügyi program vázának szánt öt nemzeti program – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, hozzátéve: az öt programot a magyar nemzeti rákkontroll program mintájára alkották meg. "A program a jelenlegi helyzet elemzését tartalmazza, és egy cselekvési tervet a végén egy akciótervvel,...

Read more

Az EESZT a gyakorlatban: hatékony rendszer, kisebb problémákkal – ahogy a gyógyszerész látja

„Már több mint fél év eltelt az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) és az elektronikus vény tavaly novemberi elindítása óta. Az elmúlt időszak sok kihívást tartogatott, és jelentős változást hozott a gyógyszertárak életébe. Dr. Nagy Gábor személyi jogos gyógyszerésszel, a budapesti Kafarnaum Gyógyszertár vezetőjével az átállással kapcsolatos tapasztalatairól beszélgettünk. Mennyire lehetett hatékonyan felkészülni az átállásra? Úgy gondolom, hogy az EESZT regisztrációval kapcsolatban elég jó tájékoztatást kapott a szakma a teendőket illetőleg. Amennyiben az ember figyelmesen elolvasta a témába vágó anyagokat és ismertetőket,...

Read more

Lassan teret hódít az EESZT a hazai ellátásban

„Ide s tova egy éve ért finisébe az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér pilot programja, amelynek zárásával szeptembertől megkezdődött a közfinanszírozott szakellátók és a gyógyszertárak csatlakozása a november elsejei kötelező határidőig. A kezdeti zökkenők, bosszankodások és máig ható informatikai nehézségek ellenére szép lassan teret hódít az EESZT a hazai ellátásban. A patikák százszázalékosan, a fekvőbeteg szakellátók gyakorlatilag teljes körben, míg a járóbeteg szakellátók és az alapellátók közel 90 százalékos arányban csatlakoztak, tudta meg a Weborvos az ÁEEK Elektronikus Egészségügy Fejlesztésért Felelős Főigazgatóságától. A...

Read more

György László: Magyarországnak 5G-s tesztközponttá kell válnia

„A versenyképesség a jólét fenntartható növelésének, az életminőség fenntartható javításának az eszköze – mondta a gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. Magyarországnak 5G-s tesztközponttá kell válnia – emelte ki György László. György László úgy fogalmazott, az 5G technológia az Ipar 4.0 alapja, az önvezető járművek alapjául szolgáló technológia. A zalaegerszegi autonóm tesztpálya, mely Közép-Európa legnagyobb ilyen helyszíne, rendelkezik ezzel a technológiával – emelte ki az államtitkár. „Az iparterületeinket is fel kívánjuk ruházni 5G technológiával, hogy Magyarországból 5G-központ jöhessen...

Read more

A Miniszterelnökséghez kerül az Egészséges Budapest Program Dél-budai Centrum beruházásának felügyelete

„A megvalósítást végző társaság tulajdonosi jogát Kásler Miklós helyett Gulyás Gergely gyakorolja. Áprilisban hozták létre az Egészséges Budapest Program keretében kialakítandó, a "szuperkórházat" magában foglaló Dél-budai Centrum megvalósítását végző állami tulajdonú, zártkörűen működő részvénytársaságot a 1238/2018. (IV. 25.) kormányhatározattal. Ebben még az állt, hogy a tulajdonosi jogok és kötelezettségek gyakorlója az emberi erőforrások minisztere. A most szerdán megjelent Magyar Közlöny szerint azonban módosult a tulajdonosi jogokat gyakorló személy, mert ezentúl a Miniszterelnökséget vezető miniszter, jelenleg Gulyás Gergely veszi át ezt a feladatot...

Read more

Varga Mihály pénzügyminiszter kezdeményezi, hogy költségvetési felügyelők legyenek a kórházakban

„Varga Mihály pénzügyminiszter az ATV-ben arról beszélt, kezdeményezi, hogy olyan költségvetési felügyelők legyenek a kórházakban, akik javítani tudják az intézmények gazdálkodását. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában a kórházak adósságáról is kérdezték Varga Mihályt. A pénzügyminiszter válaszában kifejtette, kezdeményezni fogja, hogy legyenek olyan költségvetési felügyelők a kórházakban, akik jelentősen javítani tudják az egészségügyi intézmények gazdálkodását. Emlékeztetett arra, hogy volt már rá példa arra, hogy ilyen felügyelőket rendeltek ki egy-egy intézményhez, és ugyan az adósságot nem tudták megszüntetni, de a gazdálkodást jelentősen tudták...

Read more

Elhalasztják a törzskarton bevezetését, viszont a kollegiális vezetői rendszert idén októbertől elindítják

„Bár július 1-jétől tervezték, öt nappal az életbe lépés előtt visszavonták a törzskarton bevezetését előíró rendeletet – derül ki a most megjelent Magyar Közlönyből, ahogyan az is, hogy a kollegiális vezetői rendszert viszont idén októbertől elindítják. Mintegy három éve adós az egészségügyért is felelős Emmi az Alapellátási Törvényhez kapcsolódó rendeletek kiadásával, a jogszabályt ugyanis 2015. július 5-én fogadták el a képviselők. A legfrissebb, június 26-i Magyar Közlönybe azonban most két fontos miniszteri rendelet is bekerült. A Kásler Miklós jegyezte paragrafusok egyike visszavonja,...

Read more
Page 67 of 109 1 66 67 68 109