Skip to main content

Találat: egészségügy

Két éve nem kaptak cafeteriát a kórház dolgozói – most fizethet az állam

„Összesen csaknem 200 millió forintnyi cafeteriát nyert első fokon a szakszervezet az egri Markhot Ferenc kórház dolgozóinak, akik az intézmény államosítása óta, vagyis csaknem két éve nem kapták meg a béren kívüli juttatást – közölte a felperes, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége. Az ASZSZ elnöke szerint az egriek sikere példaértékű lehet más, hasonló helyzetben lévő egészségügyi alkalmazottak számára. Évente egyhavi bérnek megfelelő cafeteriát nyert az államtól a szakszervezet az egri Markhot Ferenc kórház több mint 1400 dolgozójának. Az első fokon megnyert eljárást az...

Read more

Kritikus a kórházak adósságállománya

„Kritikusan sok a kórházak adósságállománya. Az intézményvezetők és szakemberek szerint az állami konszolidációval nem tudják majd lenullázni a tartozásokat. Ilyen mértékű adósság mellett nagyon nehéz a mindennapos működés is. Hatalmas adósságot halmoztak fel a múlt év végére a kórházak. Tartozásuk kritikusan sok - fogalmazott az InfoRádiónak adott interjújában a Magyar Kórházszövetség elnöke. Velkey György szerint a 10 milliárd forintos maradványpénzek elosztása után is több mint 70 milliárd forint lehet az adósságállomány, így azt nem lehet majd lenullázni a 60 milliárd forintos állami...

Read more

Rosszul járhattak a független szakrendelők

„A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség szerint az egészségügyi intézményeknek szánt év végi maradványösszegek elosztása során ismét hátrányos helyzetbe kerültek a kórháztól független szakrendelők. Ez országosan több mint 100 szakrendelőt, és az intézményeket fenntartó önkormányzatokat érinti hátrányosan. A magyar egészségügyi finanszírozás jellegzetes eszköze a "kasszamaradvány kisöprése", amely az egészségügyi intézmények finanszírozásra elkülönített, különféle okokból megmaradt, illetve az egészségbiztosítási alapok többletbevételéből származó összeg év végi szétosztását jelenti az állami finanszírozásban részesülő egészségügyi intézmények között - közölte kedden a Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség. Közleményükben azt...

Read more

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal csatlakozik a Központi Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszerhez (EFER)

„ 2014. november 28-án lezárul az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) „Az internetes bankkártyás fizetés VPOS használatának kialakítása az OTH-ban” című, EKOP-2.A.3-2013-2013-0001 azonosítószámú projektje, melynek eredményeként a hatósági eljárások esetében elérhetővé válik az elektronikus fizetés. Az elektronikus fizetés csökkenti az ügyintézési időt, javítja a szolgáltatások színvonalát és hozzájárul a közigazgatás költséghatékony és ügyfélbarát működéséhez. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Elektronikus Közigazgatási Operatív Program EKOP-2.A.3, „Központi elektronikus fizetési és elszámolási rendszerhez való kapcsolódás (EFER projekt)” című konstrukció keretében 39,74 millió forint vissza...

Read more

Felpörgetik a műtéteket, rövidül a várólista

„Hatmilliárd forintot kap az egészségügy arra, hogy jövőre csökkentse a várólistákat, jelentette be Zombor Gábor egészségügyi államtitkár. Az államtitkár reményei szerint ezzel a kisebb műtétekre csak 2-3 hónapot kell majd várni, a nagy értékű, költséges beavatkozásoknál (pl. csípőprotézis, térdprotézis) pedig fél évre rövidülhetnek a várólisták, ami megfelel az Európai Unió sztenderdjeinek. A várólisták azért alakulnak ki, mert az OEP bizonyos beavatkozásokból csak meghatározott számú ellátást fizet ki a kórházaknak. Ezek halasztható műtétek, nem igényelnek sürgős beavatkozást. Az OEP adatai szerint a kisebb...

Read more

A Kormány 1854/2014. (XII. 30.) Korm. határozata a „Digitális Nemzet Fejlesztési Program” település-központú kísérleti alprogramjának megvalósításához szükséges források biztosításáról

„A Kormány a Digitális Nemzet Fejlesztési Programról szóló 1162/2014. (III. 25.) Korm. határozat elfogadásával olyan komplex program megvalósításáról döntött, amely 2018-ig összehangolt fejlesztéseket valósít meg az országos szélessávú internetelérés, a digitális kompetenciák, a digitális gazdaság és a digitális gazdaság kiteljesedése érdekében. Felismerve az e feladatban jelentkező összetett kihívásokat, a Kormány az országos fejlesztési programok végrehajtását megelőzően szükségesnek tartja egy olyan település-központú kísérleti alprogram megvalósítását, amely rövid távon képes modellezni a program valamennyi pillérének megvalósíthatóságát, hasznos gyakorlati tapasztalatokat biztosítva ezzel az országos programok...

Read more

Létrejön az Állami Egészségügyi Ellátóközpont

„A gyógyszer-nagykereskedelmet a létfontosságú rendszerek és létesítmények közé sorolják - a többi közt erről szól az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosítása, amelyet kedden fogadott el a Ház. Az Országgyűlés által 145 igen, 35 nem szavazattal és 5 tartózkodás mellett elfogadott jogszabály emellett újraszabályozza a mentőszolgálat feladatkörét, és módosítja az egészségügyben tevékenykedő szakmai kamarák választásával kapcsolatos szabályokat. Az egészségügyi intézményrendszer átalakításával érintett Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) helyett jogutódként a jövőben az Állami Egészségügyi Ellátóközpont (ÁEEK) gyakorolja majd...

Read more

Interjú Ónodi-Szűcs Zoltánnal, a GYEMSZI főigazgatójával: „Ahhoz, hogy tovább léphessünk, bizonyítanunk kell a politikának”

„Az egészségügyi ellátórendszer új struktúrájában az OEP valódi vásárlóként lép majd fel, az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak az lesz a feladata, hogy az állami tulajdonban lévő intézményein keresztül kiszolgálja a megrendelő igényeit. Azt, hogy milyen eszközei lesznek ehhez a fenntartónak, milyen módszerekkel tudja rávenni majd az intézményvezetőket, hogy tudja megértetni a politikusokkal, hogy lesznek fájdalmas, de elkerülhetetlen beavatkozások, még a jövő zenéje. Ónodi-Szűcs Zoltán, a GYEMSZI főigazgatója a MedicalOnline-nak adott interjújában azt mondja: 20 éve sírjuk egyfolytában, hogy nincs tovább. Ki hiszi...

Read more

Tovább romlott a kórházak pénzügyi helyzete

„Idén ősszel katasztrofálisan romlott a fizetési hajlandóság, másfél hónapja, mióta kiderült, hogy jövőre 60 milliárdos konszolidációt terveztek a költségvetésbe, a kórházak gyakorlatilag leálltak a beszállítók kifizetésével - mondta lapunknak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Van olyan orvostechnikai beszállító, amelyiknek egy hónap alatt megduplázódott a kintlévősége, másnak a 40 milliós követeléséből 23 ezer forintot fizettek ki. Bár az év végi pénzosztás reményében az év utolsó hónapjaiban korábban is jellemző volt a fizetési készség romlása, ilyen mértékűre azonban eddig nem volt példa. A...

Read more

Új egészségügyi modellt szült a Békés megyén végigsöprő ügyeleti káosz

„ Orosházi modellként emlegetik az ügyeleti ellátás új formáját. Miközben még folyik a nyomozás egy haláleset kapcsán, a több helyről kiebrudalt Sani-Med tavaly szép nyereséggel zárt. ... A magyarnarancs.hu még májusban számolt be róla, hogy Békés megyében ügyeleti szinten káosz uralkodik. Részeg orvosok, csúszó fizetések, gyógyszerhiány, és működésképtelen eszközök – többek között ezek miatt rendült meg a helyiek bizalma a rendszerben. Pedig a Sani-Med nincs rossz anyagi helyzetben, vagyis a színvonal drasztikus esését nem pénzhiány magyarázza. 2013-ban például 302 millió 638 ezer,...

Read more
Page 93 of 108 1 92 93 94 108