Skip to main content

Találat: egészségügy

Az OEP közleménye az Elektronikus Közigazgatási Operatív Program keretében megvalósuló fejlesztésről

„Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója, Dr. Sélleiné Márki Mária a mai napon az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának Informatikai és Távközlési Albizottsága előtt tájékoztatást adott az OEP Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretén belül megvalósításra kerülő fejlesztéséről. A fejlesztés az OEP informatikai rendszerének megújításával a szervezet működésének, eljárásainak, folyamatainak az infokommunikációs technológiát kihasználó modernizációját jelenti, mely során egy komplex, integrált, egységes infrastruktúrájú rendszer kerül kiépítésre. A nyolc alprojektre osztott fejlesztés fő feladata, hogy biztonságos és folyamatos működési feltételrendszert biztosítson az OEP szakmai feladatainak...

Részletek

Késnek a kórházi tenderek – Nem állt össze a gyógyszerlista

„Földgázt és mobiltelefon-szolgáltatást már biztosan, de villamos energiát, gyógyszert, orvosi eszközt, fertőtlenítőszert, biztosítást is központi közbeszerzéssel vásárolnak az államosított kórházaknak. A nagy mennyiségű vásárlásoktól több tízmilliárd forint megtakarítást remélnek, ám a legtöbb tendert még meg sem hirdették. A gáz-közbeszerzés az egyetlen, amely lezárult: mint a Világgazdaság megtudta, november 1-jétől 2013. július 1-jéig a Fővárosi Gázművek biztosítja az állami egészségügyi intézmények földgáz-ellátását. Az elektromos áramnál kilowatt óránként 25-50 forintos, a földgáznál 20 százalékos, a gyógyszereknél és az orvostechnikai eszközöknél szintén 20-25 százalékos árcsökkenést...

Részletek

Tömeggyilkosságot is el lehet követni a pacemakerek hekkelésével

„Ijesztő demonstrációt tartott az oroszországi Ruxcon Breakpoint hekkerkonferencián Barnaby Jack amerikai biztonsági szakértő (ő volt az, aki két éve a Las Vegas-i Black Hat hekkertalálkozón élőben mutatta be, hogyan kell egy ATM-et kifosztani). Jack az életmentő orvosi készülékek biztonsági réseire próbálta felhívni a figyelmet, teljes sikerrel: azt mutatta be, hogyan lehet 10-15 méterről, egy szál laptop segítségével manipulálni egy szívritmusszabályozó készüléket, és ezzel akár megölni a pacemakert használó áldozatot. "Lehetséges olyan vírus írása, ami a szó szoros értelmében tömeggyilkosságot követ el" –...

Részletek

Kell a személyi is az orvosnál

„...Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló kormány-előterjesztés tervezetéhez jövő csütörtökig várják a véleményeket. A javaslatcsomaggal többek között az egészségügyről szóló, az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről, valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvényeket módosítanák. ... Előírnák továbbá, hogy a jövőben egészségügyi szolgáltatás igénybevételéhez a tajkártya mellett a személyazonosság igazolására alkalmas arcképes igazolványt is kötelező legyen bemutatni. A kormány hatásvizsgálata szerint ugyanis mivel a tajkártya nem arcképes igazolvány, továbbá személyazonosság igazolására sem alkalmas, a gyakorlatban számos esetben előfordul, hogy ugyanazzal a tajkártyával többen veszik...

Részletek

Nem rövidülnek a nyilvánossá tett várólisták

„...A magyar helyzetet az jellemzi, hogy 127 ezren kerültek fel az elmúlt negyedévben a várólistára, és 53 ezer beteg kapott ellátást. A legkevesebbet, a halasztható katéteres szívkoszorúér-vizsgálatra, „csak” 64 napot, azaz két hónapot kell várni. Átlagosan öt hónapos sorállásra számíthatnak a szürkehályogos betegek, az elmúlt három évben csak ennél a műtéti fajtánál háromszorosára nőtt a várakozási idő. Persze az egyes intézmények várólistái nagyon különböző hosszúságúak. Radó Gábor szemész főorvos lapunknak elmondta, a Szent István kórházban ez a várakozási idő egy, maximum két...

Részletek

A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akciótervének a megállapításáról

„... 1. prioritás: Az oktatási infrastruktúra fejlesztése ... 1.1.1 Neumann Program... Közoktatási intézményekben az IKT kompetenciák, készségek és képességek fejlesztését, továbbá az ezen intézmények kommunikációját, adminisztrációját segítő eszközök beszerzése. ... 1.1.2 Hatékony informatikai infrastruktúra a közoktatásban II. szakasz... A TIOP 1.1.2 első szakaszában kialakított informatikai infrastruktúra bővítése, fejlesztése annak érdekében, hogy a már meglévő és a majd kialakítandó különböző oktatási rendszerek, valamint az oktatás ágazati szintű tervezéséhez és irányításához szükséges rendszerek működtetése az alapinfrastruktúra oldaláról az elkövetkező évekre is biztosított legyen. ......

Részletek

Egészségügyi távdiagnosztika Makón

„Telediagnosztikai központ kezdi meg működését egy magyar-román uniós támogatású projekt keretében a makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórházban, ahol több diagnosztikai berendezést is beszereztek – közölte az intézmény főigazgatója kedden a településen. Baráth Lajos elmondta: fontos volt, hogy egy olyan távdiagnosztikai hálózatot hozzanak létre, amelyben az alkalmazott eljárások megfelelnek a XXI. század követelményeinek. A fejlesztés érintette a hagyományos radiológiát, a CT-t, az ultrahang-diagnosztikát és a mammográfiát. Ezek az osztályok évente 14 ezer beteget látnak el és 25 ezer beavatkozást végeznek el. A főigazgató...

Részletek

Maradt a káosz – ellátás nélkül keringhetnek a betegek

„Egyelőre prolongálódik a térségi alapú egészségügy "próbaüzeme", a budapesti és a Pest-megyei akut trauma ügyleti ellátását ugyanis a jelek szerint a mai napig nem sikerült aktualizálni. Ahogy korábban megírtuk, Budapest és Pest megye baleseti ügyeleti rendszerét még nem igazította az új területi ellátási kötelezettségekhez az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH), így papíron egy olyan traumatológiára irányítanak sérülteket, ahol az ÁNTSZ honlapja szerint megszűnt ez a fajta aktív ellátás. Az egészségügyi államtitkárság akkori, a sajtóban megjelenő reagálásában októberre ígérte az ügyeleti rend aktualizálását, azonban...

Részletek

Háromszáz szakrendelő államosítása van függőben

„Még mindig bizonytalan, átveszi-e az állam január 1-jétől az önállóan működő szakrendelőket. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár egy hónapja arról beszélt: ősszel tisztázzák, hogyan történik majd a járóbeteg-ellátó intézmények állami átvétele. A szakrendelők érdekvédelmi szervezetétől ugyanakkor lapunk úgy értesült, egyelőre semmilyen előrelépés nem történt a kérdésben. 2012. január elsejével a megyei és a fővárosi önkormányzat fenntartásában álló, május elsejével pedig a városi fekvőbeteg-intézményt vette át az állam. Az egészségügyi vezetés tervei szerint 2013. január elsejével a járóbeteg-szakellátó intézmények átvétele következik. Ezek közül egyelőre...

Részletek

Nem lesz totális az e-recept

„Az e-recept az első körben a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök rendelésénél vezetik be, mivel a vényt felíró orvosok, a gyógyszertárak és a gyógyászati segédeszközt forgalmazó boltok rendelkeznek a szükséges informatikai háttérrel. Az elektronikus vényt (e-recept) a tervek szerint első szakaszban a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök rendelésénél vezetik be, hiszen ott mind a vényt felíró orvosok, mind a gyógyszertárak, mind a gyógyászati segédeszközt forgalmazó boltok rendelkeznek a szükséges informatikai háttérrel - derül ki Balog Zoltán, az emberi erőforrás tárca vezetőjének Garai...

Részletek
Page 94 of 101 1 93 94 95 101