Skip to main content

Találat: gazdaság

Etikai iránymutatás a megbízható mesterséges intelligenciára vonatkozóan – Európai Bizottság

„VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ (1) Az iránymutatás célja a megbízható mesterséges intelligencia előmozdítása. A megbízható mesterséges intelligencia három olyan elemből áll, amelyeknek a rendszer egész életciklusa alatt teljesülniük kell: a) jogszerűnek kell lennie, vagyis meg kell felelnie a hatályos törvényeknek és rendelkezéseknek, b) etikusnak kell lennie, vagyis biztosítani kell az etikai elveknek és értékeknek való megfelelését, valamint c) műszaki és társadalmi szempontból is stabilnak kell lennie, mivel az AI-rendszerek még jó szándék esetén, akaratlanul is okozhatnak kárt. Mindegyik elem szükséges, de a megbízható mesterséges...

Read more

Földmérés az űrből – Kozmikus Geodéziai Obszervatórium

„Az űrkutatás szóról a legtöbb embernek a súlytalanságban lebegő űrhajósok képe ugrik be, a valóságban azonban ez a tudományos terület sokkal közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. A Lechner Tudásközpont részeként működő Kozmikus Geodéziai Obszervatórium – vagyis a KGO – Magyarország első, és egyetlen űrkutatási céllal létrehozott intézménye, ahol a szakemberek műholdas technológiák segítségével geodéziai, geofizikai kutatásokat és alkalmazás-fejlesztéseket végeznek. Az űrkutatás a látványos, figyelemfelkeltő elemein túl a mindennapi életünket megkönnyítő, segítő eszközzé vált. Az űrkutatás csúcstechnológiák fejlesztését generálja, nem csak az űrszegmensben,...

Read more

150 év felhalmozott tudásanyagát digitalizálja a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat

„Hatalmas geológiai vagyon rejtőzik Magyarországon, de kiaknázásának egyik gátja az, hogy heterogenitása miatt nehezen kezelhető a másfél évszázad alatt gyűjtött adathalmaz. A 150 év adatrögzítési technológiáinak nagy részét a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat is használta, ennélfogva az információk rendszerezése nem egyszerű feladat. Az intézet most 203 millió forintból digitalizálja és egységesíti az adatokat, így azokat a befektetők is könnyedén elérhetik majd. Magyarország területén mintegy 108 ezermilliárd forint értékű ásványkincs rejtőzik, amit érdemes volna kiaknázni és a gazdaságba irányítani. Az első lépés...

Read more

Magyarország, 2018 – A KSH beszámolója a gazdaságról és a társadalomról

„A Központi Statisztikai Hivatal 25 éve minden évben megjelenteti Magyarország című kiadványsorozatát, amellyel a statisztikai törvényben foglaltaknak megfelelően tájékoztatja az Országgyűlést, a kormányt, valamint a szélesebb nyilvánosságot a gazdasági és a társadalmi helyzetről, továbbá a környezet főbb jellemzőiről. A megújult formában megjelenő Magyarország, 2018 című kiadvány a sorozat legújabb kötete. A Magyarország, 2018 kiadvány kitekintést ad a nemzetközi környezetre, vizsgálja hazánk helyét, kapcsolatait a világ és az Európai Unió gazdaságával, valamint részletesen áttekinti – a makrogazdasági és az ágazati statisztikák felhasználásával −...

Read more

Érintésmentes bankkártyával lehet adakozni a budapesti Jézus Szíve Jezsuita Templomban

A templomban a kereskedelmi üzletek pénztárainál megszokott módon lehet használni az érintésmentes (PayPass) bankkártyákat. A bankkártyás perselynél 500 Ft, 1 000 Ft és 3 000 Ft-os összegekkel lehet támogatni a templomot. A bevételt a templom fenntartására fordítják. Nem példa nélküli a kezdeményezés. Az Anglikán egyház az Egyesült Királyságban számos helyen hasonló megoldásokat alkalmaz. A rendszert működtető informatikai cég szerint az adományok négy hónap alatt megduplázódtak. Írország fővárosában Dublinban pedig öt katolikus templomban kísérleteznek hasonló megoldással. Forrás: Magyarországon először: bankkártyás persely a templomban!;...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2019. július 8-július 12.

Ajánlati/részvételi felhívás Vezetékes adatátviteli vonalak biztosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/129 Közzététel dátuma: 2019.07.08. Ajánlatkérő: Médiaszolgáltatás - támogató és Vagyonkezelő Alap Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2019.08.05. Szolgáltatási szerződések keretében vezetékes távközlési/adatátviteli vonalak biztosítása egyes részei (I. rész: telephelyi internetvonalak, valamint a telephelyeket összekötő vonalak létesítése, II. rész: Parlamenti képjel vonalak létesítése) az Ajánlatkérő (AK) részére a II.2.4) pontban és a közbeszerzési dokumentumokban (KD) meghatározottak szerint, 48 hónapos határozott időtartamban Lásd még II. Szakmai kutatások az MTÜ részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/131 Közzététel dátuma: 2019.07.10....

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2019. július 1-július 5.

Ajánlati/Részvételi felhívás Elektr. hírközlési piac fogyasztóinak vizsgálata Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/125 Közzététel dátuma: 2019.07.02. Ajánlatkérő: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2019.07.29. Vállalkozási szerződés „Elektronikus hírközlési piac fogyasztóinak vizsgálata” tárgyában, három részajánlattételi lehetőséggel (I. rész: Üzleti felmérés, II. rész: Háztartási felmérés, III. rész: Internetes felmérés) Érték áfa nélkül: 168.000.000,- Ft Lásd még Rádiómonitoring operatív részének támogatása Közzététel dátuma: 2019.07.02. Ajánlatkérő: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2019.07.12. A működési környezet változása, valamint a felhasználói szokásokban végbemenő változások nyomán...

Read more

Kormányhatározat a Magyarország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenség csökkentése érdekében szükséges fejlesztési programcsomagról

„A Kormány 1. egyetért azzal, hogy a munkaerőpiaci hátrányok csökkentése, a helyi foglalkoztatás bővítése, a vidék lakosságmegtartó képességének növelése céljából szükséges egy gazdaságélénkítő programcsomag, a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja (a továbbiakban: Program) indítása a gazdasági mutatók alapján elmaradott településeken, az önkormányzatoknak, valamint az ott működő, székhellyel vagy telephellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, továbbá az állami vagy helyi önkormányzati közvetlen vagy közvetett tulajdonban álló gazdasági társaságoknak nyújtott támogatás biztosításával; 2. egyetért azzal, hogy a Program az 1. mellékletben szereplő 50 településen induljon;...

Read more

Közbeszerzési problémák az Egyesült Államokban: Az Amazon nyerte a JEDI projektet, az Oracle perel

„Szerintük a védelmi minisztérium felhőszolgáltatására kiírt feltételek direkt egy pályázóra voltak szabva. A vita tétje tíz milliárd dollár. A Joint Enterprise Defense Infrastructure (JEWDI) nevű pályázati rogramot az amerikai védelmi minisztérium hirdette meg és a győztes az Amazon Web Services (AWS) lett. Az eredménnyel ugyanakkor nem volt elégedett minden induló: az Oracle tisztességtelennek nevezte a döntést és azzal vádolta meg az AWS-t, hogy manipulálta a 10 milliárd dolláros pályázatot. A társaság szerint a védelmi minisztérium azon munkatársai, akik kapcsolatban voltak az Amazon...

Read more

A kormány HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. néven társasággá alakítja a nemzeti befektetési ügynökséget

„A kormány HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. néven társasággá alakítja a 2014 óta a Külgazdasági és Külügyminisztérium keretében működő ügynökséget. Ehhez 250 milliót csoportosítanak át a költségvetésben. A Magyar Közlönyben megjelent határozat bevezetőjében a kormány egyetért azzal, hogy a külgazdasági tevékenység részeként a kereskedelem-fejlesztési feladatokat ellátó állami tulajdonú nonprofit gazdasági társaságok mellett 2019. szeptember 1-jétől a befektetés-ösztönzési feladatok is állami tulajdonú nonprofit gazdasági társaság bevonásával valósuljanak meg. Ezért a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek - a külgazdasági és külügyminiszter...

Read more
Page 318 of 693 1 317 318 319 693