Skip to main content

Találat: gazdaság

Vita az egészségügyi intézmények gazdálkodásáról: Az ÁSZ tájékoztatása az egészségügyi gazdálkodó szervezetek ellenőrzéséről (Állami Számvevőszék)

„Az Állami Számvevőszék évek óta figyelmeztet az egészségügyi gazdálkodó szervezetek ellenőrzése során feltárt jellemző és sorozatos szabálytalanságokra. Domokos László elnök az elmúlt években lezárt ellenőrzések összegző tapasztalatait ismertette a Magyar Időknek adott hétfői interjúban. Az elmúlt években az ÁSZ több alkalommal is összegezte a tapasztalatait, amelyeket megosztott a döntéshozókkal, a Magyar Kórházszövetséggel és egyéb szakmai szervezetekkel. Az ÁSZ álláspontja szerint a törvényi előírásoknak való megfelelés a gazdálkodásban éppen olyan lényeges, mint az orvos-szakmai protokollok betartása a betegellátásban és a gyógyításban. Az Állami...

Read more

Vita az egészségügyi intézmények gazdálkodásáról: Pénzügyi anarchia uralkodik az egészségügy egyes területein (Domokos László)

„Pénzügyi szempontból botrányos, anarchiára jellemző állapotok uralkodnak az egészségügy egyes területein – erre a megállapításra jutott az Állami Számvevőszék elnöke, miután a szervezet számos kórházat és szakrendelőt ellenőrzött. Utóbbiaknál például rendszerszintű, hogy a vezetők nem tartották be a legalapvetőbb gazdálkodási szabályokat sem, a kórházaknál pedig néhol leltár sem készült egyes készletekről. Domokos László lapunknak úgy vélekedett: a szabálykövető intézményvezetőket nem szabad leváltani, de azokon a helyeken, ahol a pénzügyek nincsenek rendben, új gazdasági irányításról kell gondoskodnia a tulajdonosnak, az államnak. Az elnök...

Read more

„A kód szabadnak születik, és mégis mindenütt bilincsekben él” – A szabad és nyílt forráskódú forradalom története

„Recenzió Christopher Tozzi: For Fun and Profit: A History of Free and Open Source Software Revolution (The MIT Press, Cambridge – London, 2017, 336 oldal, ISBN 978-0-262-03647-4) című könyvéről A szabad és nyílt forráskódú szoftverfejlesztés az infokommunikációs technológiák fontos és sajátos területe. Fontossága abban mutatkozik meg, hogy mára az informatika minden részterületében komoly teret hódított magának a beágyazott rendszerektől az okos eszközökön, a személyi és szuperszámítógépeken át a szerverek és felhőszolgáltatások szegmen- séig. Sajátossága leginkább ideológiai és technikatörténeti gyökereiből fakad – az...

Read more

Új lehetőségek nyílnak a kkv-szektor előtt

„Számottevő új fejlesztési lehetőség várhat a termelő, szolgáltató hazai kis- és középvállalkozásokra azáltal, hogy az új kormányzati ciklusban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezében összpontosul a fejlesztéspolitika koordinálása – osztotta meg várakozásait a Világgazdasággal Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója. Arra számít a piac, hogy még idén november–decemberben új versenyképesség-javítást, illetve az ipar 4.0-s automatizációs és digitális megoldások alkalmazását ösztönző felhívások jelenhetnek meg hazai forrásból, s ezekre akár már jövő év január–februárjában lehetne is pályázni. Emellett jövő tavasszal...

Read more

Mikor lesz önnek hibrid munkahelye, ahol szoftverek és algoritmusok a kollégák?

„A mesterséges intelligencia erőteljesen fel fogja pörgetni a gazdaságot, ugyanakkor fenekestül felforgatja a munkaerőpiacot: nagyjából ugyanannyi munkahely jöhet létre, mint ahány megszűnik – állítja egy új kutatás. Pintér Róbert, a Corvinus Egyetem Infokommunikációs Tanszékének adjunktusa szerint viszont az látszik, hogy igazából maguk a kutatók sem tudják, milyen világ lesz a mesterséges intelligencia elterjedése után, és inkább egy hitvita zajlik a kérdésben. Egy friss PwC-kutatás a mesterséges intelligencia terjedésének gazdasági következményeit vizsgálta, az elemzés főbb megállapításai a következők voltak: A mesterséges intelligencia, a...

Read more

Fordulatra van szükség a magyar gazdaságban

„Az utóbbi időben egyre világosabban fogalmazódik meg, hogy a gazdasági növekedés fenntartása már nem várható extenzív módszerektől, vagyis az egyre több külső, EU-s forrás bevonásától, valamint további munkaerő termelésbe állításától. Fordulatra van szükség: a belső energiák felszabadítására, azaz endogén fejlődésre, valamint a pénzforrások és a humán vagyon hatékonyabb, azaz intenzív hasznosítására. Ez az innovációs és termelékenységi szint javulását követeli. Fontos azonban, hogy a problémát világosan fogalmazzuk meg, csak így találhatunk megoldásokat. Tusványoson elhangzott: a fő baj az, hogy a kkv-szektor nem elég...

Read more

Nagy cégek sem fogják tudni elektronikusan továbbítani az adatokat a NAV-nak

„Számos vállalkozás jelenleg sem tudja teljesíteni az online számlázási kötelezettségeit, a legjobban az anyacég által rendszeresített programokat használó külföldi társaságok magyar leányvállalatai küzdenek – mondták el a lapunk által megszólaltatott adószakértők. Még mindig vannak olyan számottevő, Magyarországon jelen lévő külföldi cégek, amelyek nem kapcsolódtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) online számlázórendszeréhez, holott a hatályos törvény szerint ezt július elsejéig meg kellett volna tenniük. Hegedüs Sándor, az RSM Hungary adóüzletág-vezetője a Világgazdaságnak azt mondta: jó néhány Magyarországon áfaregisztrált külföldi vállalkozás keresi meg...

Read more

3/2018. (VIII. 1.) NVTNM rendelet az egyes állami tulajdonban álló gazdasági társaságok felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét gyakorló személyek kijelöléséről szóló 1/2018. (VI. 25.) NVTNM rendelet módosításáról

„...1. § (1) Az egyes állami tulajdonban álló gazdasági társaságok felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét gyakorló személyek kijelöléséről szóló 1/2018. (VI. 25.) NVTNM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul. (2) A Rendelet 2. melléklete a 2. melléklet szerint módosul. (3) A Rendelet 3. melléklete a 3. melléklet szerint módosul...” Forrás: 3/2018. (VIII. 1.) NVTNM rendelet az egyes állami tulajdonban álló gazdasági társaságok felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét gyakorló személyek...

Read more

7/2018. (VIII. 1.) ME utasítás a Miniszterelnöki Kormányiroda Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2018. (VI. 11.) ME utasítás módosításáról

„...1. § Az SZMSZ 1. melléklet 4. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki: „(7) A miniszter közvetlen tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságokat, az azokkal kapcsolatban eljáró állami vezetőket és a szakmai felelős szervezeti egység megnevezését a 6. függelék tartalmazza.” 2. § Az SZMSZ 1. melléklet 62. § (1) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (Az állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár) „c) előkészíti a miniszter egyedi utasításával hatáskörébe utalt intézmények és egyéb szervezetek, továbbá a 6. függelék szerint hatáskörébe utalt...

Read more

1365/2018. (VII. 30.) Korm. határozat a tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól

„1. A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 31. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kormányzati koordinációs feladatok ellátására – 2018. augusztus 1. napjától a Ksztv. 31. § (5) bekezdése szerinti időtartamra – dr. Juhász Editet a tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztossá (a továbbiakban: kormánybiztos) nevezi ki...” Forrás: 1365/2018. (VII. 30.) Korm. határozat a tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért...

Read more
Page 357 of 678 1 356 357 358 678