Skip to main content

Találat: gazdaság

2,549 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból fejleszti az állami vagyonnyilvántartást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.

„A jövőben bárki számára könnyen hozzáférhető válnak az állami vagyonnyilvántartási adatok, és javul az ingatlangazdálkodás hatékonysága is, azoknak a fejlesztéseknek köszönhetően, amelyeket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által vezetett konzorcium 2,549 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatása fedez – közölte az MNV csütörtökön. Az MNV közleményében ismerteti: új szolgáltatásokkal bővül az Országleltár Portál funkció, melyek állampolgárok, vállalkozások és állami szervek részére egyaránt lehetőséget biztosítanak arra, hogy az állami tulajdonban lévő vagyonelemekre vonatkozóan az eddiginél könnyebben jussanak hozzá információk szélesebb...

Read more

Teljesen automatizált bankfiókot nyitott a Takarék Csoport

„Az Alcsútdobozon megnyitott, alkalmazottak nélkül működő kirendeltség nemcsak abban különleges, hogy teljesen automatizált, hanem abban is, hogy sokkal komplexebb szolgáltatásokat nyújt, mint egy bankfiók. Az ügyfelek nemcsak a pénzügyeiket intézhetik, például utalhatnak, valamint be- és kifizethetnek pénzt ATM-n keresztül, hanem postai szolgáltatásokat is lebonyolíthatnak. A Takarék Smart Pointra keresztelt modern létesítményben, elektromos autó és telefon töltésére alkalmas napelemes pad, nagy felületű élőmohafal is otthont kap majd. A pénzügyi személyzet nélküli első bankfiókot az alcsútdobozi üzletsoron lévő 28 négyzetméteres, kétszintes helyiségben alakították ki,...

Read more

Csaknem 2 milliárd forint támogatás a visegrádi négyek országai közötti E-sport bajnokság és konferencia megrendezésére

„A magyarországi elektronikus sport (a továbbiakban: E-sport) sportágként történő elismerése, illetve az E-sport-világ támogatása, továbbá a  visegrádi együttműködés elmélyítése érdekében a  Kormány egyetért a  visegrádi négyek országai közötti E-sport bajnokság és konferencia megrendezésével. A Kormány a fenti cél érdekében 1. felhívja a  Digitális Jólét Programja összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztost, hogy a  miniszterelnök kabinetfőnökének bevonásával az  E-sport bajnokság és konferencia megrendezésének szakmai megalapozása és megvalósítása kapcsán vegye fel a kapcsolatot az Egymillióan a Magyar Esportért Egyesülettel; Felelős: a Digitális Jólét Programja összehangolásáért és megvalósításáért felelős...

Read more

Fontos informatikai újítás a MÁV-nál: funkcióbővülés a Vonatinfóban, nemsokára jegyet is lehet az alkalmazásból venni

„Péntektől már mobiltelefonos applikációval is lehet vonatjegyet vásárolni, bár kezdetben ez egy szűkebb közönség számára lesz elérhető. A MÁV-Start ugyanis egy ideig béta verzióban, teszt üzemben működteti a rendszert. Valójában az történik, hogy a 2015-ben elindított Vonalinfó nevű menetrendi és térképes utastájékoztatási alkalmazást mobilfizetési lehetőséggel egészítik ki – ismertette Kazai Katalin, a MÁV-Start Zrt. értékesítési igazgatója egy keddi tájékoztatón. Kezdetben tehát ezren vásárolhatnak mobilon vonatjegyet, és a későbbiekben a tesztelők számát gyarapítják, és a felhasználóktól kapott visszajelzéseket figyelembe véve indítják el majd...

Read more

Az MVM NET Zrt. vállalja a versenyt

„A technológiai és piaci trendek alól az állami tulajdonú távközlési vállalatok sem tudják kivonni magukat. Az MVM NET Zrt. esetében pedig a menedzsment kifejezett igénye, hogy a versenypiacon is megméressék és sikeressé tegyék a társaságot. A magyar, de ugyanígy a nemzetközi piacon is idén és a közeljövőben az egyik leginkább meghatározó technológiai trendnek a vezeték nélküli technológiák erőteljes térnyerése mondható. Mindenki mobil akar lenni: egyre inkább meghatározó szerepet játszik a 4G technológia, és már megkezdődött a felkészülés az 5G-re, amely néhány éven...

Read more

A Digitális Jólét Program 2.0 meg kívánja alkotni az állami működés során keletkezett adatvagyon gazdasági hasznosításának szabályozását

„Deutsch Tamás jelezte: át kell gondolni, hogyan lehet az állam által felhalmozott adatvagyont gazdaságilag újrahasznosítani, ez a magyarországi biztosító társaságok számára is rendkívül fontos. Rámutatott: Magyarországon még nem alkották meg azokat a szabályokat, amelyek lehetővé tennék az állami működés során keletkezett adatvagyon gazdasági hasznosítását („a big datát”), ezen a Digitális jólét program 2.0 változtatni kíván. A miniszterelnöki biztos kiemelte: a magyar kormány az egyik legfontosabb fejlesztési programként gondol a digitalizációra. A 2.0 program kiemelten szeretné támogatni az informatikai szektorban működő kis- és...

Read more

Deutsch Tamás szerint az adatvagyonnal való gazdálkodás, a közadat-hasznosítás rendkívüli lehetőségeket rejt – a biztosításügy digitalizációjáról volt szó

„Már soha nem lesz olyan lassú a változás, mint napjainkban – idézte a Frankfurter Allgemeine Zeitung első emberét Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program kormánybiztosa. Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program kormánybiztosa szerint éppen ezért tévedés a digitalizációról mindig jövő időben beszélni, a digitalizáció nem a holnap, vagy a holnapután feladata. A fejlesztések már sokkal korábban zajlanak, mielőtt magát a fogalmat megalkották volna. A digitalizáció a mában határoz meg rendkívül fontos lépéseket, ezért döntött a kormányzat a Digitális Jólét Program (DJP) kiterjesztéséről,...

Read more

4. Magyar Jövő Internet Konferencia és Okos Város Kiállítás

„A rendezvény időpontja: 2017. november 8-9. A rendezvény helyszíne: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Központi épület Szervező intézmény: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem A konferencia társrendezői: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hírközlési és Informatikai Egyesület (HTE) Jövő Internet Kutatáskoordinációs Központ (FIRCC) Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform (FI NTP) Kapcsolattartó: Dr. Sallai Gyula prof. emeritus, sallai@tmit.bme.hu, +36 20 3891602 Az esemény honlapja: www.hte.hu/mjik2017 Szinopszis: A 4. Magyar Jövő Internet Konferencia (MJIK 2017) az előző konferenciákhoz (MJIK 2014, 2015 és 2016) hasonlóan a jövő internetének hazai...

Read more

A gazdasági társaságok januártól csak a Cégkapun át végezhetnek elektronikus ügyintézést

„A nyilvántartások alapján mintegy 700 ezer gazdálkodó szervezetnek kellett volna augusztus 30-ig regisztrálnia a Cégkapu szolgáltatásra, mert a jogszabályban meghatározott gazdálkodó társaságok január 1-jétől csak ezen keresztül tarthatnak kapcsolatot az elektronikus ügyintézést biztosító szervezetekkel. A Cégkapura regisztrált gazdálkodó szervezetek száma azonban csak mintegy 300 ezer, a többieknek ezért december végéig lesz még lehetőségük pótlólagosan regisztrálni - mondta Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára egy keddi háttérbeszélgetésen. Hozzátette, hogy az elektronikus közigazgatásban 2018 január elsejétől nemcsak a Cégkapu indul el, hanem az...

Read more

Kósa Lajos: más előkészíteni és más végrehajtani – interjú a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszterrel

„ Kósa Lajos partnernek tekinti az önkormányzatokat és lényegesen nagyobb szerepet szán nekik. Interjú a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszterrel. A miniszterelnök 2015 elején indította útjára a Modern Városok Programot (MVP), most pedig, 2017 őszén miniszteri felelőst kapott a terület. Elégedetlen volt a kormányfő a megvalósítás sebességével vagy előzetesen is volt ilyen forgatókönyv? Netán más oka van? Kósa Lajos: Mint annyiszor az életben, egyszerre több ok is szerepet játszott. Tény, hogy ezeket a projekteket egészen más előkészíteni, mint végrehajtani....

Read more
Page 438 of 708 1 … 437 438 439 … 708