Skip to main content

Találat: gazdaság

Parragh László szerint a munkaerőpiac belső utánpótlása a közigazgatásban dolgozókból, a közmunkások és a mikrovállalkozások köréből származhat

„A magyar gazdaság munkaerőpiaci tartalékai erősen fogynak, a belső utánpótlás a közigazgatásban dolgozókból, a közmunkások és a mikrovállalkozások köréből származhat, ahol szektoronkét 100-200 ezer fős tartalék rejlik - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI-nek. A közigazgatás területén politikai döntés kérdése, hogy a területen dolgozók beléphessenek egy másfajta munkaerőpiacra, az éppen csak megélő, önfoglalkoztató mikrovállalkozóknak pedig azért lenne érdemes alkalmazottá válniuk, mert biztos nyugdíjhoz és ellátásokhoz juthatnak - mondta Parragh. A kamara elnöke nem tartja reális válasznak...

Read more

Közel 300 elektromosautó-töltő pontot kíván jövő májusig nyitni Magyarországon az E-Mobi Nonprofit Kft.

„Közel 300 elektromosautó-töltő pontot kíván jövő májusig nyitni Magyarországon az E-Mobi Nonprofit Kft., de jól halad a többi piaci szereplő is: az MVM Partner töltőállomásai tegnap gyarapodtak új egységgel, számuk már közelít a százhoz. A jövő év májusáig közel háromszáz elektromos­autó-­töltő pontot kíván megnyitni az országban az e-Mobi Nonprofit Kft., amely a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) támogatásával dolgozik azon, hogy e-töltés szempontjából átjárhatóvá váljon az ország. A Világgazdaság információi szerint a társaság négy nagy csomagban kívánja telepíteni a berendezéseket. A megyei jogú városokban...

Read more

Digitális pénzek – konferencia a Corvinuson

„A Budapesti Corvinus Egyetem MNB Tanszéke ezúton tisztelettel meghívja Önt a Tanszék első saját szervezésű Konferenciájára, melynek témája a Digitális pénzek szerepe a pénzügyi infrastruktúrában. A rendezvény támogatója a Magyar Nemzeti Bank. // PROGRAM 8:15 – 9:00 REGISZTRÁCIÓ /1./ BEVEZETŐ 09:00 – 09:05 Ünnepélyes köszöntő Palotai Dániel, ügyvezető igazgató, Magyar Nemzeti Bank 09:05 – 09:10 Nyitó gondolatok Lehmann Kristóf, tanszékvezető, BCE – MNB Tanszék /2./ DIGITÁLIS PÉNZEK LEHETSÉGES SZEREPE A JEGYBANKI PÉNZÜGYI INFRASTRUKTÚRÁBAN 09:10 –09:40 A jegybank által kibocsátott digitális pénzek makroökonómiája...

Read more

Tállai András közölte: az adóbevallás korának ezzel egyszerűen vége Magyarországon

„Továbbfejleszti rendszerét az adóhatóság, így jövőre már az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is a hivatal készíti el a személyijövedelemadó-bevallást – mondta el lapunknak a nemzetgazdasági miniszter helyettese. Tállai András közölte: az adóbevallás korának ezzel egyszerűen vége Magyarországon. Hozzátette még, a kormány szeretné a vállalkozások adminisztrációs feladatait is megkönnyíteni, így minden olyan bevallás kitöltését átveszi majd a hivatal, amit csak átvehet. Évtizedes nyűgtől szabadította meg az adófizetőket tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azzal, hogy a szervezet nagyjából négymillió...

Read more

MNB Versenyképességi jelentés

„A Versenyképességi jelentés célja, hogy átfogó és objektív képet adjon Magyarország versenyképességéről. A Magyar Nemzeti Bank 2016-ban jelentette meg a Versenyképesség és növekedés című könyvet a hazai versenyképességi folyamatok elemzése és a továbblépési lehetőségek feltárása céljából. A Versenyképességi jelentés a könyvben lefektetett elvek és javaslatok mentén vizsgálja és értékeli hazánk versenyképességi pozícióját. A kiadvány olyan dimenziókat is részletesen vizsgál – például a termelékenység, az emberi erőforrás mennyisége és minősége, a technológiai felkészültség, a szabályozói környezet, a vállalkozói attitűd, vagy a finanszírozási lehetőségek...

Read more

102. Kormányinfó: egészségügyi béremelés, kórházi adósságrendezés, EESZT, kötelező kéményellenőrzés

„Jelentős bérfejlesztést jelentett be novemberre az egészségügyben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 102. Kormányinfón, amelyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen. Lázár János elmondta: mintegy 98 ezer ember, köztük 79 ezer szakdolgozó és 16 ezer szakorvos bérét emelik. Az orvosok újabb 100 ezer forintos emelésre számíthatnak, míg a szakvizsgával még nem rendelkezők és a gyógyszerészek 50 ezer forintos, a szakdolgozók 12 százalékos bérfejlesztésre. Idén az egészségügyi béremelés 82,5 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek - ismertette. Lázár János közölte azt is: a kabinet...

Read more

A Képviselői Információs Szolgálat háttéranyaga az adóhatósági végrehajtásról

„A Kormány T/17782. számon benyújtotta az adóhatósági végrehatásról szóló törvényjavaslatát, mely szorosan illeszkedik az adózás rendjéről szóló új törvény módosításaiba. Az törvényjavaslat szándéka szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtási tevékenysége kiszélesedik, és az adók módjára behajtandó köztartozásokon kívül a közigazgatási végrehajtási tevékenység is a feladat és hatáskörébe fog tartozni.” Forrás: Adóhatósági végrehajtás; Képviselői Információs Szolgálat; infojegyzet, 2017/74.; 2017. október 13. (pdf)

Read more

A Képviselői Információs Szolgálat háttéranyaga az adózás rendjéről

„A Kormány T/17994.számon benyújtotta az adózás rendjéről szólótörvényjavaslatát, melynek elfogadása esetén új jogszabály születik, hatályon kívül helyezve a 2003. évi XCII. törvényt. Az új törvény egyik fő célja ügyfélbarát adóigazgatási rendszer feltételeinek megteremtése.” Forrás: Az adózás rendje; Képviselői Információs Szolgálat; infojegyzet, 2017/76.; 2017. október 27. (pdf)

Read more

Költségvetési Tanács-Magyar Közgazdasági Társaság Szakmai Konferencia

„Teltházas konferencián, több mint százfős szakmai közönség előtt mutatták be a gazdaságkutatók a Költségvetési Tanács (KT) számára készített háttértanulmányokat a Magyar Közgazdasági Társaság és KT Titkárságának közös konferenciáján, 2017. október 12-én Budapesten, a Kossuth Klubban. Az előadások és a háttértanulmányok letölthetők a honlapunkon. A tanácskozás előadói között ott volt többek között Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója, az MKT alelnöke; Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese; György László, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető közgazdásza és Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank...

Read more
Page 441 of 709 1 … 440 441 442 … 709