Skip to main content

Találat: gazdaság

Kiaknázatlan euró milliárdok a vállalkozások finanszírozására

„A hazai kis- és középvállalkozások európai uniós intézményektől és költségvetésből származó forrásai között a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban a korábbiakhoz képest nagyobb szerepet kapnak a visszatérítendő források, melyek egy része a nem tagállami szintre allokált programokból származik. A gyorsan növekvő, induló vállalkozások forráshoz jutását, a KKV-k élet- és versenyképességét, valamint a kutatás-fejlesztési és innovációs kezdeményezéseiket több EU-s program és intézmény támogatja, a KKV-k igényeihez illeszkedő, változatos pénzügyi konstrukciók segítségével. Ezek egy része az új költségvetési ciklushoz kapcsolódik, azonban több eszköz – mint...

Read more

2017 lehet a fordulópont az elektromos közlekedésben

„Hivatalosan is megnyílt az út az előtt, hogy Magyarország még szorosabb kapcsolatokat építsen ki az európai tagállamokkal az elektromos közlekedés fejlesztése terén, ugyanis az idén második alkalommal megrendezett, számos európai szakértőt is vendégül látó Magyar Elektromobilitás Napján a Magyar Elektromobilitás Szövetség ünnepélyesen aláírta az Európai Elektromobilitás Szövetséghez való csatlakozást. Az eseményen részt vevő szakemberek szerint az elektromos járművek technológiai fejlődésében, illetve elterjedésében 2017 lehet a fordulópont, amelyre Magyarországnak is fel kell készülnie. A nemzetközi trendek és előrejelzések is azt vetítik elő, hogy...

Read more

Módosul és számos tekintetben könnyebbé válik a közbeszerzési eljárás

„ Sok tekintetben könnyebbé válik a közbeszerzési eljárásokban való ajánlattétel, illetve részvételre jelentkezés 2015. november 1-től, így várhatóan jelentősen bővül a résztvevő gazdasági szereplők köre, és ennek következtében a verseny. A főbb változások érintik többek között az üzleti titok, a kizáró okok és alkalmassági követelmények, valamint azok igazolásának szabályozását. – foglalja össze a Szecskay Ügyvédi Iroda. Az üzleti titokkal összefüggésben az új Közbeszerzési törvény (Kbt.) részletesebben és egyértelműbben szabályozza egyrészről azoknak az adatoknak a körét, amelyeket az ajánlattevők nem nyilváníthatnak üzleti titoknak,...

Read more

A következő hetekben 650 milliárd forint területfejlesztési forrást nyit meg a kormányzat

„A következő hetekben 650 milliárd forint területfejlesztési forrást nyit meg a kormányzat - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium regionális programokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Szekszárdon. Oláh Gábor a Tolna megyei Önkormányzat területfejlesztési konferenciáján hozzátette: várhatóan pénteken véglegesítik a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) régiókra vonatkozó éves fejlesztési kereteit, ami azt tartalmazza, hogy melyik pályázatot mikor hirdetik meg. "Az a szándékunk, hogy 2017 középig valamennyi uniós forrás eljusson a területi szereplőkhöz" - jelezte. Elmondta, a 2014-2020-as ciklusban a teljes európai uniós keret 40...

Read more

Precíziós szőlőtermelés

„A borászok is profitálnának az eszközök hálózatba kötéséből. A szőlőtermelők a jövőben az új technológiák, a szenzorok és a Cloud-szolgáltatások segítségével ellenőriznék a területeiket. Az Intel és a MyOmega System Technologies közösen fejlesztették ki a TracoVino nevű rendszert, amely képes mérni a klímaadatokat, így a gazdálkodók pontosan láthatják, hogy a terület egyes részein milyen hőmérsékleti viszonyok vannak. Emellett érzékelhető az is, hogy például mennyire párás a levegő vagy süt erősen a nap, milyenek a talaj pH-értékei és mennyire gazdag tápanyagokban. Ezek az...

Read more

Elektromos autókat tesztel a Magyar Posta

„2015. nyár végétől elektromos autókat és motorokat tesztel a Magyar Posta. Az autókat az első hónapokban Budapesten, később pedig vidéken használják csomagkézbesítési feladatok ellátására, a motorokat futárpostai területen tesztelik – mondta Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója. A 2015. szeptember 25-én délelőtt, a Magyar Posta budaörsi Országos Logisztikai Központjában tartott sajtótájékoztatóján bemutatott 6 gépjárművet a Citroen (Citroen Berlingo), a Nissan (Nissan ENV 200), a Volkswagen (VW Golf7), a Kia (Kia Soul), valamint a Renault (Renault Kangoo) bocsátotta a cég rendelkezésére, a...

Read more

Fontos adatügyi konferenciák lesznek ősszel

„Crunch Practical Big Data Conference Időpont: október 28-30., helyszín: Millenáris Park, 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20. honlap: crunchconf.com A Prezi egyik előremutató szokása, hogy nemzetközi szinten is kimagasló előadókkal hoz össze szakmai konferenciákat Budapestre. Az első big data konferenciájukat ősszel tartják olyan előadókkal, melyeket a nemzetközi adatos világban nagyágyuk. Ilyen előadókat hallgatni eddig leginkább a youtube-on tudtunk, nagyon erős élmény lesz őket egyben, ennyire koncentráltan találkozni velük. Egyenőre még csak az előadók listáját tudjátok böngészni, javaslom nézzétek át; ezt látva azok...

Read more

Internet Hungary 2015, 2015. szeptember 29-30.

„... A kétnapos szakmai konferencia céljai: a digitális ökoszisztéma nemzetközi és hazai trendjeinek elemzése, az információs társadalom és a digitális gazdaság magyarországi megerősítése érdekében tett kormányzati, piaci és civil erőfeszítések és programok bemutatása; az internet és a mobilinternet felhasználási területeinek, legújabb alkalmazásainak bemutatása, és annak elemzése, hogy ezek miként járulnak hozzá a munkavállalók, a vállalkozások és a nemzetgazdaság versenyképességéhez, az esélyegyenlőséget és az életminőséget javító tényezővé; a digitális transzformációban, az internet által elérhetővé vált ipari, mezőgazdasági, egészségügyi és oktatási alkalmazások hatékony alkalmazásában...

Read more

Fejlesztő állam – egy letűnt világ nyomában (?)

„A 2007-2009-es válság óta elhúzódó gazdasági recesszió nyomán újra reneszánszát éli a fejlesztő államokra való hivatkozás. Írásunkban a szakirodalom áttekintése és rendszerezése alapján felvázoljuk a fejlesztő állam hagyományos értelmezését. Ehhez az eredeti, Johnson-i fejlesztő állam megközelítéséből indulunk ki, majd vizsgálatainkat a kelet-ázsiai (kifejezetten északkelet-ázsiai) országokra kiterjesztve felvázoljuk a fejlesztő állam klasszikus modelljét. A klasszikus fejlesztő állam koncepciót elhelyezzük abban a speciális kontextusban, amelyben működött és sikereket ért el, majd rámutatunk a korlátaira, és a bukás okaira is. Mindezzel célunk annak a nemzetközi...

Read more

Megszűnik az építési engedélyezés

„Foglalkoztam már korábban az építésügyben várható változásokkal, és a témával kapcsolatban komplex elképzelésekkel bíró mérnökegyesület öt plusz egy javaslatát is közzétettem ezen a felületen. A múlt héten végre megjelent az a kormányhatározat, amelyből kiolvasható az építésügy átalakításának iránya. A feladattal megbízott Lázár János és csapata láthatóan felkészült előkészítő csomagot tett le az asztalra, a dokumentum az építésügy és az építőipar valódi problémáit feszegeti és ezekre keresi a választ. A 1567/2015. (IX. 4.) számú kormányhatározat az építésügy átalakítását célzó intézkedési tervről és a...

Read more
Page 521 of 669 1 520 521 522 669