Skip to main content

Találat: gazdaság

Fókuszban a főváros élhetőségi indikátorai

„A Levegő Munkacsoport és a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont (MUTK) 2015. március 31-én, szerdán műhelyvitát rendezett Budapest Élhetőségi Indikátorai címmel. A vitát Ongjerth Richárd, a MUTK ügyvezető igazgatója nyitotta meg, ezután két előadást hallgathattak meg a jelenlévők. Elsőként Tóth Róbert, a MUTK gyakornoka egy 2014 augusztusa óta folyó módszertani kutatás eddigi eredményeit ismertette. A kutatás a MUTK menedzselésében a magyar városok több szempontú rendszeres értékelésének előkészítésére vonatkozik. Róbert előadásában szó esett a települések attraktivitásának és élhetőségének mérhetőségével kapcsolatos problémákról és ezek lehetséges megoldásairól,...

Read more

Az Uber miatt fordult Brüsszelhez Ujhelyi István

„Tíz képviselőtársával együtt írásos nyilatkozattal fordult az Európai Bizottsághoz Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselő szerdán politikai iránymutatást kérve a brüsszeli testülettől az Uberhez hasonló cégek, az úgynevezett "sharing economy", a megosztáson alapuló közösségi gazdaság szabályozásában. A politikus hivatala tudatta, hogy Ujhelyi kezdeményezéséhez szociáldemokrata, liberális, zöldpárti és jobbközép néppárti, francia, olasz, román, spanyol és horvát képviselők is csatlakoztak. Ujhelyi rámutat, hogy a "sharing economy", egyelőre jórészt szabályozatlan, viszont egyre növekvő, a friss adatok tanúsága szerint 110 milliárd dolláros forgalmat bonyolító szektor....

Read more

Amikor a NAV segít: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvántartást vezet az eladott ingatlanok értékéről

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvántartást vezet az eladott ingatlanok értékéről és ez alapján választja ki ellenőrzésre azon tranzakciókat, ahol feltételezhetően az illetékkiszabásra bejelentett érték alacsonyabb, mint a valós piaci érték. Kevesen tudják azonban, hogy ebből a nyilvántartásból, csupán 7.500 forintos alapdíjért az adózók is kérhetnek információkat. Ez komoly adómegtakarításhoz is vezethet – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda. A NAV a hozzá bejelentett adatok alapján részletes nyilvántartást vezet az ország egyes pontjain elérhető ingatlanárakról. Az adatbázis úgy jön létre, hogy az...

Read more

Felelősségbiztosítási háló: Védőernyő a közigazgatási dolgozók felett

„Növelték a közhatalom gyakorlása során felmerülő kockázatokat az utóbbi évek komoly szervezeti és strukturális átalakításai. Az új Ptk. szabályozásban viszont átláthatóbban érvényesíthetőek a közigazgatási kárigények. Püski András a Rádió Orienten kiemelte, a felelősségbiztosítási konstrukció nem a felelőtlen munkavégzést pótolja, hanem védőernyő a szervezet és a dolgozók felett. Az államigazgatási jogkörben okozott károk fogalmát az új Ptk-ban a közigazgatási jogkörben okozott kár kifejezés váltja fel. A megújult szabályozásban a felelősség megállapításának négy feltétele alakult ki. A közhatalom gyakorlásának elmulasztása és a felelősségi helyzet...

Read more

Több mint 1200 milliárd forint jut település- és területfejlesztésre

„A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megyei fejlesztési területekre 850 milliárd forint, városfejlesztésre pedig 380 milliárd forint jut a 2014 és 2020 közötti költségvetési ciklusban - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkára a 21. Urbanisztikai Konferencián pénteken Budapesten. Turóczy László kifejtette: folytatódnak az infrastrukturális beruházások, ugyanakkor az operatív programok mindegyikében kiemelt jelentősége van a gazdaságfejlesztésnek, a Magyarország által felhasználható 21,5 milliárd euró kohéziós forrás több mint harmadát, 34,6 százalékát a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programokra (GINOP)...

Read more

Lázár János a közszolgálati béremelésről és a rezsicsökkentésről

„Harminc-ötven százalékos béremelést javasol a közigazgatásban dolgozóknak a Miniszterelnökséget vezető miniszter 2016. július 1-jétől. Lázár János csütörtöki – több mint kétórás – sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy erre vonatkozó javaslatát a jövő héten teszi meg a kormánynak. Kifejtette, hogy 27 ezer járási hivatali dolgozó van, aki nem vezető beosztású, s az államreform sikere, a bürokrácia leépítése az ő munkájukon is múlik. Mint mondta, nem minisztériumi főosztályvezetők, helyettes államtitkárok, államtitkárok bérének emeléséről van szó, hanem azon jelenleg 80-100 ezer forintot kereső dolgozókról, akik az...

Read more

Még ebben a hónapban indulnak az első uniós pályázatok

„Már ebben a hónapban kiírásra kerülnek az első pályázatok a GINOP keretén belül, több mint kilencvenmilliárdra pályázhatnak a vállalkozások. A részletekről Milos Katalin, a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatkezelési főosztályvezetője beszélt a Piac&Profit konferenciáján. 2733 milliárd forint van a GINOP keretében az elkövetkező években. Az alapvető célkitűzés, hogy a fenntartható gazdasági növekedést a versenyképességünk növelésével, a magyar ipar növelésével, a magas hozzáadott értékű ágazatok erősítésével érjük el. „Külön stratégiai cél, hogy a vállalkozók ne magányos harcosokként lépjenek új piacokra, ezért kiemelten segítjük az együttműködő...

Read more

Kormányablakba integrált Széchenyi Programiroda nyílt Kalocsán

„A Kalocsai Járási Hivatalban április 15-én Font Sándor országgyűlési képviselő és dr. Bakos Tamás, a Széchenyi Programiroda dél-alföldi regionális igazgatója tartott sajtótájékoztatót abból az alkalomból, hogy az országban egyedülálló módon, a Járási Hivatal Kormányablak Osztályába integrálva nyílt meg a vállalkozókat segítő Iroda. A Miniszterelnökség irányítása alá tartozó Programirodák közül Kalocsa az 55. az országban. Kalocsai munkatársként, az okmányirodai osztály ügyfélfogadásához igazodva, Korsós Anna látja el az ügyintézői, ügyfélsegítői feladatokat. Dr. Bakos Tamás megköszönte a térség országgyűlési képviselőjének kezdeményezését és segítését, hogy Kalocsán...

Read more

A Telekomnál is drágulnak az üzleti előfizetések

„Májustól megemeli az üzleti mobil-előfizetéseinek árát a Magyar Telekom, az erről szóló tájékoztatót mostanra mindegyik érintett ügyfél kézhez kapta. A szolgáltató az alap díjcsomagok árán nem változtat, de a kötelezően választandó mobilnet-opciók drágulnak, méghozzá esetenként akár 40 százalékkal. A Telenor Magyarországot követően a Magyar Telekomnál is nőhetnek az üzleti mobil-előfizetők terhei, miután a cég május elsejével a legtöbb, publikus üzleti díjcsomag árát egységesen, nettó 800 forinttal megemeli. A tavaszi áremelés a Next Business és ÉnCégem előfizetéseket érinti, méghozzá úgy, hogy a díjcsomag...

Read more
Page 534 of 660 1 533 534 535 660