Skip to main content

Találat: gazdaság

Mi lesz az e-jeggyel? Késik a hitelszerződés

„Mégsem írják alá a nyáron az elektronikus jegyrendszer bevezetéséhez szükséges hitelszerződést. Holott a BKK május végén még magabiztosan állította, hogy az eredeti ütemterv szerint, az igazgatóság és a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyását követően 2013 nyarán aláírják az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó kontraktust. A 20 milliárd forint összköltségű rendszer kiépítéséhez 16 milliárdnyi hitelt nyújtó EBRD képviselői ugyan a hét elején is tárgyaltak Budapesten a részletekről, ám az ügylethez egyelőre nem járult hozzá a Fővárosi Közgyűlés. Lapunk információi szerint...

Read more

Varga Mihály: jelentős lehetőséghez jut az ország az uniós gazdaságfejlesztési támogatásokkal

„Magyarország a Nemzetközi Valutaalaptól felvett hitel visszafizetése után az európai uniós gazdaságfejlesztési források bekapcsolásával jelentős lehetőséghez jut a 2014 és 2020 közötti időszakban - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten a Vállalkozásfejlesztési Tanács ülésén, ahol a következő hétéves időszak Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programjának (GINOP) tervezetét ismertette. Varga Mihály emlékeztetett: 2014-től a gazdaságfejlesztési programok kapnak prioritást, és Magyarország a számára rendelkezésre álló mintegy 7000 milliárd forint 60 százalékát gazdaságfejlesztésre szeretné költeni. A GINOP keretében használják majd fel az összes forrás csaknem...

Read more

Stratégiai partnerségi megállapodásokat kötött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

A megállapodásokat Fónagy János, a tárca parlamenti államtitkára írta alá nyolc szakmai szervezet képviselőivel 2013. július 11-én, Budapesten. A minisztérium a stratégiai partnereket közvetlenül bevonja az ágazati jogszabályok előkészítésébe. A kimagasló szakmai teljesítményt nyújtó szervezetek véleményének kikérésével és beépítésével jó minőségű, az életviszonyoknak megfelelő szabályozások alkothatók meg. A fejlesztési minisztérium egy-másfél éves előkészítés után első körben a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetségével, a Logisztikai Egyeztető Fórummal, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozók Ipartestületével, a Magyar Gasztronómiai Szövetséggel, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületével, a Magyar...

Read more

Ősszel indul a Futár

„Sokat várnak a BKV új forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszerétől, amely 6,7 milliárdból valósul meg. A Futár projekt elavult szakmai standardok mentén valósul meg, így működtetése évi 1,8 milliárd forintot emészt majd fel. Ráadásul az átadás is csúszik – hangzott el a BKV legutóbbi felügyelőbizottsági ülésén. – Ez az állítás teljesen alaptalan, mi ilyen szakmai álláspontot nem ismerünk – tájékoztatta lapunkat a projektgazda Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A Futár (forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer) projekt egy integrált közösségi közlekedési informatikai rendszer, összköltségvetése 6,7 milliárd...

Read more

Közösségi kereskedési platformok és a devizakereskedelem

„A közösségi kereskedési platformokon a sikeres, sok-sok követővel rendelkező tagok csak a jutalékból milliós nagyságrendű bevételre tehetnek szert. Szégyenkezni nincs okunk, több magyar is található a világ élvonalában. Egyre nagyobb szereplővé válnak a piacon a közösségi kereskedési platformok, a világ legnagyobb ilyen oldalán, az eTorón már több mint 80 millió tranzakciót bonyolítottak idén, de a ZuluTrade nevű oldal 500 ezer ügyfele is több mint 500 milliárd dollárt mozgatott meg az elmúlt év során. Kövesd a sikereseket! A közösségi kereskedési platformokon (melyek szinte...

Read more

Itt a jövő: mobillal is fizethetünk a kasszáknál

„Elegendő lesz a mobiltelefonunkat magunkkal vinni, ha fizetni akarunk, sőt az okos készülékünkkel a hűségpontokat is összegyűjthetjük. Belátható időn belül már nem lesz szükségünk tömött pénztárcára, amikor egy kasszánál fizetni szeretnénk. Hosszas előkészítés után ma ugyanis elindult a MobilTárca alkalmazás tesztelése, ez az időszak hat hónapig tart, ezt követően pedig jön a kereskedelmi bevezetés. Ahhoz, hogy a mobiltelefonunkkal is tudjunk fizetni, egy úgynevezett NFC képes telefonnal kell rendelkeznünk, amit aztán a POS terminálhoz érintve levonják a számlánkról az összeget. A rendszer magyarországi...

Read more

Jövőre megszűnhetnek a roaming díjak

„Jövőre eltörli az Európai Unió a roaming díjakat, amennyiben az Európai Parlament rábólint a készülő törvénytervezetre. Így 2014. július 1-jétől nem kell többet fizetni az Európai Unión belüli telefonhívásokért, sms-küldésekért, mobilinternetezésért, mint a belföldi hasonló szolgáltatásokért. - mondta Solt Ádám az internetet.hu távközlési csomag összehasonlító portál szakértője. Az Európai Bizottság 27 tagja megegyezett abban, hogy kiemelten fontos a távközlési piac egységesebbé tétele, az egységes távközlési piac kialakítása az Európai Unióban. A bizottsági tagok a következő hat hétben dolgozzák ki részletesen az előterjesztést....

Read more

A helyi önkormányzatok addicionalitásának biztosítása

„...Az addicionalitás követelménye a szubszidiaritással együtt értelmezendő: a helyi források bevonásával – vagyis Magyarországon az önerő követelményének teljesítésével – biztosítható, hogy érvényesüljön a hozzájárulás elve, vagyis az, hogy a támogatások kiegészítésként szolgáljanak egy-egy projekt, illetve fejlesztési program megvalósításához. Ezzel a kormányzat biztosítja a támogatást, ugyanakkor a helyi és regionális területfejlesztési programokat nem kizárólag központi költségvetésből fedezi. Az addicionalitás ugyanakkor egyfajta katalizátorszerepként is értelmezhető: eszerint a közösségi támogatás a tagállami szerepvállalást egészíti ki és ezáltal csökkenti a fejlesztések időhorizontját. (Kende, Szűcs 2002) 1.3....

Read more

A kormányzati szektor bevételei és kiadásai, 2013. I. negyedév

„A kormányzati szektor 2013. I. negyedévi hiánya az előzetes adatok szerint 272,1 milliárd Ft volt, a GDP 3,8%-a. A 2012. I. negyedévi hiányhoz képest ez 56,3 milliárd Ft-tal, GDP-arányosan 0,7 százalékponttal magasabb. A nemzeti számlák rendszere (ESA95) módszertani előírásai alapján összeállított adatok szerint 2013. I. negyedévében a kormányzati szektor bevétele 3 129,8 milliárd Ft, kiadása 3 401,9 milliárd Ft, hiánya 272,1 milliárd Ft volt. A bevételek 2013 I. negyedévében 3,6%-kal növekedtek az előző év azonos időszakához képest. Legnagyobb mértékben (6,4%) a folyó...

Read more

A versenyképesség a stratégia 2014–2020-ig

„A versenyképesség növeléséhez szükséges a tehetségfejlesztés az oktatásban és a civil szervezetek hiánypótló tevékenységének támogatása. A 2014–2020 közötti ciklusban szükség van az összefogásra. Összefoglalás a III. Információs Társadalom Parlament fontosabb kérdéseiről. „A 2014–2020 közötti költségvetési időszakban 23,9 milliárd forintot használhat fel a kormányzat az ikt-szektor gazdasági támogatásra és a versenyképesség növelésére” – jelentette ki Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a III. Információs Társadalom Parlamentjén. Az idei Információs Társadalom Parlamentjének kiemelt célja, hogy magas szintű egyeztető fórumot teremtsen...

Read more
Page 578 of 635 1 577 578 579 635