Skip to main content

Találat: informatika

Okosváros-fejlesztések – bárhol az országban

„Szakítva az eddigi gyakorlatban szigetszerűen megvalósuló okosváros-fejlesztési megoldásokkal, a felhőalapú, modulárisan felépülő, az adott települések igényeihez igazítható, panel jellegű szolgáltatások kialakítása a célja a Belügyminisztérium Monoron és a központi platformon megvalósuló okosváros-mintaprojektjének. Monor dinamikusan fejlődő Pest megyei település, mérete és szerkezete révén kiválóan alkalmas arra, hogy az okosváros-fejlesztések integrációjának központja legyen. A Belügyminisztérium által összefogott okosváros-fejlesztések célja, hogy a kialakított megoldások a lehető leggyorsabban, hatékonyan el tudjanak terjedni Magyarországon, és hasznosítani tudják a központi informatikai infrastruktúrát. Hajzer Károly informatikáért felelős államtitkár elmondta:...

Read more

2 milliárd Chrome-ot használó kezdhet gondolkodni új böngésző keresésén

„A Google a héten újabb részleteket hozott nyilvánosságra Chrome böngészője egy belső programozási felületének azon átalakításával kapcsolatban, ami februárban már nagy vihart kavart. Ez ugyanis jelentős mértékben korlátozhatja majd a reklámblokkolók működését a szoftveren - és az új információk szerint fogja is, igaz, csak azoknak, akik nem előfizetői a cég valamilyen vállalati szolgáltatásának. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a jelenlegivel azonos szinten és módon kizárólag a vállalati Google-fiókkal rendelkező felhasználók szűrhetik majd a reklámokat, mindenki más azonban kénytelen lesz megelégedni a...

Read more

Az élelmiszeripar is digitális forradalom előtt áll

„A turisztika, az építőipar és a logisztika mellett az élelmiszeripart is a digitális forradalom előtt álló területnek nevezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára szerdán Debrecenben, a Modern Vállalkozások Programja Élelmiszeripar 4.0 nyitóelőadásában. Solymár Károly Balázs azt mondta, hogy ezek azok az ágazatok - különösen a kkv-k - , amelyek a digitalizáció területén még gyengén állnak, noha az elmúlt 2-3 évben "meglepő fejlődés következett be a digitális eszközök, alkalmazások terén". Megjegyezte azt is, hogy a magyarországi élelmiszeripari nagyvállalatok...

Read more

Megvalósul a KTI és Koreai Közlekedési Intézet (KOTI) együttműködése – beszámoló a konferenciáról

„2019. május 27-én, a Dél-Korea és Magyarország között fennálló diplomáciai kapcsolatok 30. évfordulójának rendezvénysorozatán a Koreai Közlekedési Intézet (KOTI), az Innovációs és Technológia Minisztérium (ITM), valamint a KTI közreműködésével konferenciát tartott „Smart Mobility for Smart City Seminar” címmel. A rendezvény keretében együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá dr. Erb Szilvia, a KTI ügyvezetője és dr. Jaehak OH, a KOTI elnöke. A szándéknyilatkozat megalapozza a kutatóintézeteink közötti szorosabb együttműködést, amely a közös szemináriumok tartásán túl kiterjed a kutatás-fejlesztés, a megvalósítási tapasztalat, a tudás és a...

Read more

Együttműködés a járműipar és az elektromobilitás területén a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) és a Koreai Közlekedési Intézet (KOTI) között

„A járműipar és az elektromobilitás területére kiterjedő tudományos együttműködési megállapodást kötött a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) és a Koreai Közlekedési Intézet (KOTI) hétfőn Budapesten. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a KTI és a koreai nagykövetség által rendezett "Smart Mobility for Smart City" elnevezésű konferencián felidézte: Magyarország és a Koreai Köztársaság idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 30 évfordulóját. A két ország kapcsolatait a tanácskozáson aláírt megállapodással még tovább fejlesztik: a magyar és a koreai közlekedési intézet a járműipari, elektromobilitási és az okosvárosok...

Read more

Idehaza is hódít a precíziós mezőgazdaság

„Hazánkban a növénytermesztő gazdaságok nyitottak a precíziós technológiákra, saját bevallásuk szerint 23 százalék jelenleg is precíziós gazdálkodást folytat (azaz modern technológiákat és digitális eszközöket használ a gazdálkodáshoz). Az elmúlt egy évben jelentős mértékben, 75 százalékról 93 százalékra nőtt a gazdálkodási folyamatai során digitális eszközöket használó vállalkozások aránya, amely megfelelő alapot jelenthet a precíziós gazdálkodás (további) terjedéséhez. A precíziós megoldások bevezetését elősegítő legfőbb tényezőnek a finanszírozási támogatások, illetve a gyártóktól és forgalmazóktól a bevezetéshez és üzemeltetéshez kapott segítség bizonyulhat. Az eNET második alkalommal...

Read more

1303/2019. (V. 27.) Korm. határozat a Gödön megkezdett Adatközpont-beruházás állami érdekű hasznosításáról

„A Kormány 1. egyetért az MVM NET Adatközpont Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Adatközpont Kft.) által a Göd külterület 015/7 helyrajzi számon megkezdett adatközpont (a továbbiakban: Adatközpont) állami érdekű kormányzati adatközpontként történő kialakításával kapcsolatos koncepcióval és az építészeti – értve ezalatt különösen az építési, gépészeti, villamossági, biztonságtechnikai és mindezek rendszerfelügyeleti rendszereinek megvalósítási feladatait – beruházásnak a belügyminiszter által meghatározott műszaki-szakmai igényekkel összhangban az Adatközpont Kft. 7. pont szerinti közreműködésével történő előkészítésével; 2. felhívja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy...

Read more

Az azonnali fizetési rendszer indulását 2020. március 2-re halasztják

„Az azonnali fizetési rendszer központi infrastruktúráját biztosító Giro Zrt. és a Magyar Nemzeti Bank határidőre elkészült a rendszer működését megalapozó technikai feladatokkal. Ahhoz, hogy a rendszerhez csatlakozás és a biztonságos működés valamennyi pénzforgalmi szolgáltató vonatkozásában biztosítható legyen, július 1-jétől a rendszer éles próbaüzeme kezdődik, a lakossági és vállalati ügyfelek számára az azonnali fizetés 2020. március 2-ától lesz elérhető. Az azonnali fizetési rendszer létrehozásáról 2017 elején hozta meg a szükséges döntéseket a Magyar Nemzeti Bank, amelynek célja a hazai pénzforgalmi szektor, a pénzügyi...

Read more

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK – Iránymutatás a nem személyes adatok Európai Unióban való szabad áramlásának keretéről szóló rendeletről (COM/2019/250 final)

„Az alábbi két dokumentumban hivatkozott Iránymutatás hivatalos szövege: Az Európai Bizottság iránymutatása a nem személyes adatok szabad áramlásáról (eGov Hírlevél) Az Európai Bizottság tájékoztató iránymutatása a nem személyes adatok szabad áramlásáról – Kérdések és válaszok (eGov Hírlevél) Számos formátumban és nyelven elérhető változatok” Forrás: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK - Iránymutatás a nem személyes adatok Európai Unióban való szabad áramlásának keretéről szóló rendeletről (COM/2019/250 final); Európai Bizottság; EUR-Lex; 2019. május 29.

Read more

Az első közszolgálati, minősített vezetési tanácsadók (Certified Management Consultant – CMC) !

„Kiosztották az első közszolgálati CMC minősítéseket A Vezetési Tanácsadók Magyarországi Szövetségének (VTMSZ) május 23-i közgyűlése ünnepélyesen köszöntötte azt a hat vezetési tanácsadót (management consultant), akik – sikeres minősítési eljárást követően – először szereztek Magyarországon közszolgálati minősítést. HEGEDÜS Márta (Homo Regius Kft.), DR. KÁDÁR Krisztián (Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Kft.), KOVÁCS László (IFUA Horváth&Partners Kft.), MEZEI Szabolcs (PwC Magyarország Kft.), DR. SÁNTHA György (eGov Tanácsadó Kft.) és VARGA Péter (Millefolium Stratégia Kft.) olyan szakemberek Magyarországon, akik azontúl, hogy rendelkeznek a nemzetközileg is...

Read more
Page 175 of 377 1 174 175 176 377