Skip to main content

Találat: informatika

3,5 milliárd forinttal emelkedett a felhőszolgáltató központok létrehozását támogató GINOP-pályázat keretösszege

„A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, IKT megoldások fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatása” című (GINOP-3.2.4-8.2.4-16) felhívás keretösszege 4,5 milliárd forintról 8 milliárd forintra módosult – tájékoztatott a kormány a hivatalos pályázati portálon. A vissza nem térítendő támogatás keretösszege 2 milliárd forintról 4 milliárd forintra, a kölcsön keretösszege 2,5 milliárd forintról 4 milliárd forintra változott. A 2016 végén megjelent felhívás tavaly október óta a jelentős túligénylés miatt „átmenetileg szünetel”. Új támogatási kérelmek benyújtására a keretösszeg módosításával sem lesz...

Read more

Már elérhető a Nemzeti Közművek földgáz-és áram applikációja

„A Nemzeti Közművek elindította földgáz applikációját, a korábban már működő áram applikációjának megújítása mellett. Az NKM Földgázapp és NKM Áramapp néven futó mobil alkalmazások használatával az ügyfelek kényelmesen, gyorsan, biztonságos és modern felületen keresztül, környezetbarát módon tudják intézni földgáz-és áramügyeiket okostelefonjaikon. Az applikáció Android és IOS telefonokra is elérhető az alkalmazás áruházakon keresztül. A letöltéssel az ügyfelek bárhonnan, bármikor diktálhatnak, valamint megtekinthetik és letölthetik számláikat, a befizetésre váró számlákat pedig bankkártyával azonnal ki is fizethetik. Az alkalmazás emlékeztetőt küld a diktálás esedékességéről,...

Read more

Adatgondnokság: az adatgazdálkodási vezetés új eszközei a 21. század kihívásainak megválaszolására

„A GovLab állandó szerzője, Stefaan G. Verhulst az adatgazdálkodás területére különösen igaznak tartja azt az általános megállapítást, hogy napjainkban olyan kihívásokkal nézünk szembe, amelyek megválaszolására a meglévő eszköztárunk elavult, korszerűtlen. Becslések szerint a világméretű adattömeg 90%-a az elmúlt két évben keletkezett – ezekből pedig olyan, egészen új következtetéseket lehetne levonni, amelyek alkalmasak lehetnek napjaink legtöbb gondot okozó problémáinak megválaszolására is. Ehhez azonban nem csak új megoldásokra van szükségünk, hanem olyan új módszertanokra is, amelyek segítenek megtalálni ezeket az új megoldásokat. Ezek eredménye...

Read more

Az e-sport nem (csak) játék, a terület éves globális bevétele 2020-ra várhatóan eléri az 1,5 milliárd dollárt

„Az e-sportból származó éves globális bevétel 2020-ra várhatóan eléri az 1,5 milliárd dollárt A negyvenezres stadionban teltház van, a nézők kedvenc játékosuk nevét viselik a pólójukon, arcukon harci festés, kezükben csapatuk zászlaja. Egy ilyen jelenetet néhány éve meg csak egy sci-fiben tudtunk volna elképzelni, de ma már mindennapos esemény. Digitalizálódó kultúránkban egyre több dolgot definiálunk újra, így a sportot is. Az elektronikus sport növekedése gyorsabb ütemet diktál, mint bármely más hagyományos sportág vagy a szórakoztatóipar más ágai. Ezt a trendet, illetve az...

Read more

Az Európai Parlament jóváhagyta a drónok biztonságos alkalmazását célzó szabályokat

„A képviselők támogatták a drónok biztonságos használatát garantáló új szabályokat és a repülésbiztonsági szabályok korszerűsítését. A képviselők támogatták a Tanáccsal már tavaly novemberben leegyeztetett, drónokra és a drónt vezető személyekre vonatkozó szabálytervezetet. Az új jogszabály célja, hogy egységes biztonsági előírásokat fektessen le az Unióban, a gyártók számára pedig megteremtse a termék- és szolgáltatásfejlesztéshez elengedhetetlen jogbiztonságot. Jelenleg a drónok nagy részére nemzeti szabályok vonatkoznak, amely megnehezíti a fejlesztők dolgát. Az új szabályok értelmében csak olyan drónok építhetők, amelyek működés közben nem sodornak mást...

Read more

Önkormányzatok kiberbiztonsági és online képességének vizsgálata, figyelemmel az emberi tényező fejlesztésének kérdéseire

„A dolgozatom, a kutatás fókuszpontjában a helyi önkormányzatok online megjelenési és kiberbiztonsági képességének a vizsgálata áll az emberi tényező jelenőségének fokozott figyelembevételével. Képesek-e eleget tenni a nyilvánossággal kapcsolatos állampolgári elvárásoknak? Eleget tesznek-e az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) előírásainak? Milyen fenyegetettséggel nézhetnek szembe? Tudatában vannak-e a fenyegetettség hatásainak? Rendelkeznek-e a szükséges eszközökkel, felkészült emberi erőforrással? Eleget tesznek-e az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló a 2013. évi L. törvény (Ibtv.) által elvárt előírásoknak? Rendelkeznek-e...

Read more

Az Okos Város mint működési modell

„A júniusi Smart City konferencián az önkormányzati, tanácsadói és finanszírozói oldalt képviselő szakemberek ültek össze, hogy megvitassák a települések fejlesztési kérdéseit az igények felmérésétől kezdve egészen a rendszerek üzemeltetéséig és társadalmasításáig. Második alkalommal rendezte meg a Portfolio a Smart City tematikájú konferenciáját. A városokat átformáló önkormányzati beruházások gyakran ütköznek anyagi korlátokba, így a konferencia első szekciója a pénzügyi forrásokról, és azok felhasználásáról szólt. Simon Katalin az MFB vezérigazgató-helyettese a finanszírozási lehetőségekbe vezette be az érdeklődőket, nagy hangsúlyt helyezve a kockázati tőke jelentőségére,...

Read more

A magyar piacon elsőként: eszközbe épített SIM-kártya (eSIM) használható a Magyar Telekom hálózatában

„Történelmi mérföldkőhöz érkezett a hazai telekommunikációs ágazat: a Magyar Telekom kínálatában 2018. június 13-tól Magyarországon elérhetővé válik az első eSIM-képes eszköz, egy Huawei okosóra. Az új technológia a belépő a „dolgok internetébe” (IoT), hiszen megnyitja az utat a hálózatba kötött eszközök előtt, amelyek idővel akár helyettesíthetik is a piacon ma még meghatározó szerepet játszó okostelefonokat. A SIM-kártya evolúciója 2020-ra a Cisco kutatása szerint 50 milliárd eszköz csatlakozik majd mobilhálózatra, 2025-re pedig ez a szám többszörösére nőhet. Ma még nehéz elképzelni, de 5-10...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2018. június 11-június 15.

Ajánlati/Részvételi felhívás 5/OVSZ/2018. eTraceLine - AF Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/112 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Ajánlati/Részvételi felhívás/2015 EUHL Eljárás fajtája: Nyílt eljárás Közzététel dátuma: 2018.06.13. Ajánlatkérő: Országos Vérellátó Szolgálat Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2018.07.12. Rövid meghatározás: Vállalkozási szerződés az ajánlatkérő országos szintű integrált transzfuziológiai rendszerének részét képező, a MAK-SYSTEM International Group (székhelye: 35 square de Meeus, 1000 Brüsszel, Belgium) által kifejlesztett egyedi eTrace Line alkalmazás (a továbbiakban: szoftver) és interfészeinek (a továbbiakban: interfészek) szoftvertámogatása tárgyában. A támogatási szolgáltatás keretében nyertes ajánlattevő köteles a...

Read more

Ha a kör bezárul – a körforgásos gazdaság jelentősége és lehetőségei

„Elképzelte már, hogy milyen lenne a világ hulladék nélkül? Tudta, hogy becslések szerint a termékgyártás során felhasznált anyagok csupán egy százaléka marad „használatban” hat hónappal az értékesítés után? És hogy mi történik a többi 99 százalékkal? Hogy a világ top 100 vállalatának közel fele rendelkezik már olyan koncepcióval, amelynek célja, hogy az általuk felhasznált anyagok folyamatosan használatban maradjanak? Ez a koncepció nem más, mint a körforgásos gazdaság, amely a fenntarthatóságot kereső új fogyasztók, az egyre kritikusabban csökkenő nyersanyagkészletek, és a negyedik ipari...

Read more
Page 212 of 377 1 211 212 213 377