Skip to main content

Találat: informatika

Blokklánc: fejlesztésben erősek, felhasználásban gyengék vagyunk

„A magyar informatikusok ott vannak a blockchainfejlesztések élvonalában, sőt már több magyar fejlesztésű kriptovaluta is befektetőket keres. A blockchainalapú alkalmazások közül mégis csak kevés készül a hazai piacra. Ezen kíván változtatni a Blockchain Budapest konferencia, ahol a döntéshozóknak mutatják be, milyen sokrétű a bitcoin mögött álló technológia, és milyen üzleti lehetőségeket rejt mások számára is. Az eddigi legnagyobb konferenciát szervezik a blockchainről, azaz a bitcoin mögött álló technológiáról január 30-án a Budapest Kongresszusi Központban. Az ezer vendéget fogadó konferencia a vállalati döntéshozóknak...

Read more

Az utóbbi három évben felgyorsult a digitalizáció üteme Magyarországon, nyilatkozta Deustch Tamás egy londoni oktatási fórumon

„A nemzetközi piacok érzékelik, hogy az utóbbi három évben felgyorsult a digitalizáció üteme Magyarországon – nyilatkozta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos a PestiSrácok.hu-nak egy nemzetközi oktatási fórumon, Londonban. Deutsch Tamás arról is beszélt, hogy miért fontos, hogy senki ne kerüljön ki a magyar oktatási rendszerből úgy, hogy nincs birtokában a digitális kompetenciáknak. Én még papíron, ceruzával tanultam meg írni, majd kamaszkoromban, amikor megjelent az internet, az osztálytársakkal, barátokkal chatelve tanultam meg gépelni. Igaz, nem tíz ujjal gépelek, de egészen jól...

Read more

Kiválasztották az azonnali fizetés alapinfrastruktúrájának szállítóját

„Kiválasztásra került az azonnali fizetés alapinfrastruktúrájának szállítója, a Nets lesz a GIRO Zrt. partnere. A GIRO Zrt. Európa egyik első számú elektronikus fizetési szolgáltatójával, a Nets A/S dán cégcsoporttal írta alá az azonnali fizetési rendszer központi elszámoló infrastruktúrájának megvalósításáról szóló megállapodást. Az azonnali fizetési projekt keretén belül egy magas szintű technológiát és szakértelmet biztosító, nemzetközi szinten versenyképes szállító került kiválasztásra. Az azonnali fizetési szolgáltatás bevezetése a hazai pénzforgalom minden szereplője számára előnyöket hordoz. A fogyasztók egy olyan új elektronikus fizetési módot vehetnek...

Read more

Publikusan is elérhetővé váltak az azonnali fizetési rendszer szabálykönyvei

„A mai naptól publikusan is elérhetővé váltak az azonnali fizetéseket feldolgozó GIROInstant központi infrastruktúra, a Másodlagos számlaazonosító és Fizetési kérelem szolgáltatások szabálykönyvei. HCT Inst Szabálykönyv, v1.2 Másodlagos számlaazonosító szabálykönyv, v1.2 Fizetési kérelem szabálykönyv, v1.2 ” Forrás: Publikusan is elérhetővé váltak az azonnali fizetési rendszer szabálykönyvei; GIRO Zrt.; 2018. január 11.

Read more

Kormányzati Eseménykezelő Központ: 6 832 db magyarországi felhasználói fiókot törtek fel

„A Kormányzati Eseménykezelő Központ tájékoztatót ad ki kompromittálódott felhasználói fiókokkal kapcsolatban. 2018.01.14-én a Pastebin.com weboldalon 6 832 db magyarországi felhasználói fiók adatait hozta nyilvánosságra egy felhasználó, az e-mail fiókokhoz tartozó jelszavakkal együtt. Jelenleg nem ismert, hogy mely oldal vagy oldalak adatbázisa került nyilvánosságra, de a kiszivárogtatott adatok között több állami és önkormányzati e-mail cím jelszó páros szerepel. A GovCERT javasolja az informatikai biztonsági szabályzat (IBSZ) szerint, tudatosítani a felhasználókat a megfelelő jelszó használatról (kiemelt tekintettel az eltérő szolgáltatásokhoz történő eltérő jelszavak alkalmazására,...

Read more

Már a Facebookon is követhetőek a legújabb hazai és nemzetközi okos város fejlesztések

„Már a Facebookon is követhetőek a legújabb hazai és nemzetközi okos város fejlesztések. Az Okos Város Példatár összegyűjtött projektjei között nem csupán a technológiai újdonságokról lehet tájékozódni, hanem olyan mindenki számára elérhető fejlesztésekről és szolgáltatásról, mint a Miutcánk közösségépítő platformja vagy a közösségi eszközmegosztó szolgáltatás, a Peerby. Elindult az okos város fejlesztések sokszínűségét bemutató Okos Város Példatár Facebook oldala. A nemzetközi szinten is egyedülálló gyűjtemény jó gyakorlatai között a technológiai megoldások mellett a társadalmi kezdeményezések fenntartható fejlesztését elősegítő projektek is nagy hangsúlyt...

Read more

Gyakorlati tudást, gyakorlatban – a legfrissebb építészeti módszertanok a Lechner Tudásközpont kiválósági programjában

„A munkaerőpiacra belépő friss diplomásokat gyakran éri az a kritika, hogy tudásuk túl elméleti. Az ország hat egyetemén azonban olyan tudást sajátíthatnak el az építészhallgatók, amelyből rögtön elhelyezkedésük után profitálhatnak az őket alkalmazók. A Lechner Tudásközpont kiválósági programjának fiatal oktatói ugyanis a ma használatban lévő legfrissebb építészeti módszertanokat tanítják. Debreceni, győri, pécsi és budapesti egyetemeken is oktatnak azok a fiatalok, akik korszerű és gyakorlati tudást adnak át a jövő építészeinek. Nagyjából egy éve, február elején vette kezdetét a Lechner Tudásközpont kiválósági programja,...

Read more

Teljesen nyílt forrású szoftverekre vált Barcelona városa

„Teljesen átáll a nyílt forrású szoftverekre Barcelona városa: a Windowst Ubuntu váltja, a Microsoft Office-t Libreoffice. A nyílt fejlesztésekkel a város más régiókat is támogatna. Leváltja a Windows platformot a barcelonai városvezetés, a Microsoft rendszere helyett a város nyílt forrású alternatívák után néz - jelentette az El País. A stratégia első körben az, hogy minden, a város által használt szoftvert valamilyen nyílt forrású megoldással váltanak le, míg végül az azok alatt futó Windows marad az egyetlen zárt szoftver - utolsó lépésként pedig...

Read more

Az új ipari forradalomból következő kormányzati feladatok – OECD

„Az OECD 2017 májusában közzétett tanulmányában (The Next Production Revolution – Implications for Governments and Business) azt vizsgálja, hogy milyen hatása lehet a technológiai váltásból fakadó (a tudománytörténet szerint a negyedik, immár folyamatban lévő) új ipari forradalomnak az üzleti világra, és hogy milyen feladatai vannak a kormányzatoknak annak érdekében, hogy a kedvező hatásokat maximalizálni, a kedvezőtleneket minimalizálni tudják. A technológiai váltás magába foglalja a digitális technológiák, de új gyártási anyagok (mint a bio- vagy nano-alapúak) és új folyamatok (mint pl. az adatvezérelt...

Read more

Bulgáriában folynak az előkészületek a nagy adattömegeknek szentelt kiválósági központ létrehozására

„A Horizon 2020 Gate projektje („Big Data for Smart Society”) keretében Bulgáriában előkészítik a nagy adattömegeknek szentelt kiválósági központ létrehozását. A projektumot a Szófiai Egyetem és a Chalmers Műegyetem (Göteborg) vezeti. A projekt stratégiai célja a műszaki innováció. Ahogy a városok infrastruktúrája egyre inkább adatközpontúvá válik, a módszeres adatgyűjtés és -feldolgozás segítheti a hatékonyabb városfejlesztést. Például a GPS-adatokra támaszkodva valós idejű megoldásokat lehet kidolgozni a közlekedési, urbanisztikai és ökológiai problémákra. Az adathasználat segíti a társadalmat és az üzeleti szférát egyaránt. Ezt még...

Read more
Page 229 of 377 1 228 229 230 377