Skip to main content

Találat: informatika

Kifutunk az időből, ha nem gondoskodunk az agráradatok sorsáról – interjú Varga Péterrel

„Ha egyszer kikerül a kezünkből a saját gazdaságunk adata, utána nem tudjuk, hogy ki, mire fogja felhasználni. Státuszjelentés a magyar agrárium digitális átállásáról. Immár négy év telt el azóta, hogy 2019-ben elfogadták Magyarország Digitális Agrárstratégiáját(DAS). A stratégiában foglalt beavatkozások célja az, hogy az információ gyűjtésével, feldolgozásával és a technológiai műveletek automatizálásával a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége növekedjen. A DAS-ban foglalt feladatok megvalósulásáról Varga Pétert (CMC, stratégiai és változáskezelési tanácsadó) kérdeztük, aki a stratégia kidolgozásáért volt felelős. Agroinform: A digitalizáció kissé misztikus fogalommá vált, annyira sokszor...

Read more

Felavatták a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat Kibertér műveleti központját

„A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat a magyar emberek biztonságáért dolgozik, és biztosítja azt a 21. század kihívásai közepette is - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a szervezet Kibertér műveleti központjának épületáldási ünnepségén Budapesten. A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat "különösen kiemelt, különösen fontos nemzeti kincsünk", amelynek fejlődése, fejlesztése nagyon fontos mérföldkő a magyar haderőfejlesztés történetében. Emlékeztetett: a kormány évekkel az ukrajnai háború előtt kezdte meg a haderő fejlesztését. A miniszter megjegyezte, az 1950-es évek óta - amikor a rádiófelderítő ezred laktanyája volt a Katonai Nemzetbiztonsági...

Read more

Európai adatterek. Tudományos ismeretek az adatok széles körű megosztásáról és felhasználásáról

„A tisztességes és megbízható adatmegosztás biztosítása az Európai Bizottság 2019–2024-es időszakra vonatkozó szakpolitikai menetrendjének központi eleme „A digitális korra felkészült Európa” prioritás keretében. A 2020-ban közzétett európai adatstratégia ambiciózus jövőképet határozott meg arra vonatkozóan, hogy közös európai adattereket hozzanak létre valamennyi stratégiai társadalmi ágazatban és közérdekű területen. Az adatterek olyan szuverén, megbízható és interoperábilis adatmegosztási környezetek, ahol az adatok az ágazatokon belül és az ágazatok között áramolhatnak, az európai törekvések, szabályok és értékek teljes körű tiszteletben tartása mellett. Az európai adatstratégia közzétételét...

Read more

A Védelmi Innovációs Kutatóintézet vezetésével létrejött az XR Koalíció

„Az immár 14. alkalommal megrendezett Infotér Konferencia nulladik napján a védelmi ipar volt az előadások és kerekasztal-beszélgetések középpontjában. A rendezvényen bejelentették az XR Koalíció megalakulását is. A magyar védelmi ipar előtt jelentős kihívások, de egyben biztató jövő áll, összegezhető a szakmai előadások legfontosabb üzenete. Az elmúlt évek alaposan fölértékelték a védelmi képességek kiépítésének fontosságát Európában is. Hazánk jó pozíciókkal startol a versenyben, hangsúlyozták az előadók, hiszen 2016 óta egységes és átgondolt kormányzati stratégia alapján, tervezetten folyik a magyar védelmi ipar újrateremtése és...

Read more

9. Digitális Székelyföld Konferencia

„A Digitális Székelyföld Konferencia Erdély legnagyobb magyar nyelvű szakmai fóruma az IT területén. Töretlen lendülettel innoválja, erősíti és motiválja a helyi szakmai közösséget. Hazai és határon túli szakemberek mutatják be a digitális tér újdonságait, sikeresen működő innovatív modelleket és gyakorlati alkalmazásokat. Víziónk A konferencia víziója, hogy Székelyföld 2030-ra egy olyan régióvá válik, ahol a magas hozzáadott értékű termékek és szolgáltatások teszik ki a gazdasági termelés legnagyobb hányadát. Ebben a vízióban alapvetőek a digitalizálás és a kreatív iparágak, valamint az ezek által biztosított...

Read more

Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (JRC) elemzői ígéretesnek tartják az IdomSoft fejlesztését

„Az Európai Bizottság a Magyarország állami digitalizációját végző IdomSoft fejlesztését a hét legígéretesebb megoldás közé sorolta. Az elmúlt időszakban a digitalizált és felhasználóbarát közigazgatás fejlesztése központi feladattá vált az Európai Unióban. A Joint Research Centre nemrég közzétett jelentése azt elemzi, hogyan javítja Európa-szerte a mesterséges intelligencia a különböző informatikai rendszerek együttműködését a közszférában. Az Európai Bizottság tudományos testülete a Magyarország állami digitalizációját végző IdomSoft fejlesztését a hét legígéretesebb megoldás közé sorolta. Az IdomSoft fejlesztése az üzemeltetési költségek csökkentéséhez és a hivatali adminisztráció...

Read more

Mesterséges intelligencia (MI) az európai közszféra interoperabilitásáért

„Ez a jelentés az Informatikai Főigazgatóság (DG DIGIT) által a Közös Kutatóközpont (JRC) támogatásával kifejlesztett megfigyelőközpont, a Public Sector Tech Watch keretében végzett kutatási tanulmány eredményeit tartalmazza, amely tudásközpontot és virtuális teret biztosít a közigazgatási szervek, a civil társadalom, a GovTech vállalatok és a kutatók számára. A jelentés elsődleges célja, hogy elemezze, hogy a mesterségesintelligencia-rendszerek hogyan javítják az európai közszférán belüli interoperabilitást. A megállapítások három pilléren alapulnak: a mesterséges intelligencia és az interoperabilitás közötti szinergiákról szóló szakirodalom és szakpolitikai áttekintése; a kutatási...

Read more

A digitális adatok tulajdoni adaptációja, a digitális javak vagyonjogi kölcsönhatásainak tükrében

„...Parti Tamás dolgozata egy merőben új szemléletmódot állít fel, és a digitális javakat a vagyonjogi rendszer részének tekinti. Álláspontja szerint a digitális adatok olyan értékhordozóvá váltak az utóbbi évtizedekben, amelyek egyre komolyabb kölcsönhatásba lépnek a gazdasági és a jogi környezettel. Az adattudománnyal a jog világa eddig pusztán érintőlegesen foglalkozott. Tény, hogy az utóbbi néhány évtizedben újra és újra előtérbe kerültek az adatok kezelésével kapcsolatos jogi kérdések, de ezek első renden az egyén önrendelkezési jogával összefüggésben megjelenő, mindenekelőtt alkotmányjogi megközelítések voltak (lásd az...

Read more

UNESCO és holland szabályozói együttműködés az etikus MI biztosítására

„A közelmúltbeli mesterségesintelligencia-boom világszerte arra kényszerítette a kormányokat, hogy mérlegeljék, milyen keretek között kezeljék a technológia eddig nem látott kihívásait és lehetőségeit. Ennek fényében az UNESCO a holland Digitális Infrastruktúra Hatósággal (NCCA-val) együttműködve mesterségesintelligencia-felügyeleti projektet indított. A projekt — amelyet az Európai Bizottság is támogat — célja, hogy az EU nemzeti ügynökségeit felvértezze a szükséges eszközökkel és ismeretekkel ahhoz, hogy biztosítsa, hogy a mesterségesintelligencia-rendszerek megfeleljenek a készülő mesterséges intelligenciáról szóló törvény követelményeinek és az UNESCO mesterséges intelligencia etikájáról szóló ajánlásának. Az ENSZ-ügynökség...

Read more

Fény-Tér-Kép konferencia Visegrádon. Távérzékelés és fotogrammetria felsőfokon

„Földmegfigyelés, távérzékelés, űrfelvétel-elemzés, földfelszín-monitorozás és terepi felmérés szerepelt a Lechner előadóinak palettáján az idén 20. alkalommal megrendezett Fény-Tér-Kép konferencián. A távérzékelési és fotogrammetriai szakterület legfontosabb és legrangosabb hazai rendezvényén ezúttal Visegrádon találkozott a távérzékelés, képfeldolgozás, digitális fotogrammetria és térinformatika közössége. A 2003-ban útjára indított rendhagyó szakmai fórum résztvevői a hagyományoknak megfelelően ezúttal is éjszakába nyúlóan tanácskoztak 2023. október 5-6-án. Egy rendhagyó konferencia, melyet áthat a szakma iránti lelkesedés és ahol nem ritka, hogy még este 10 után is tartanak az előadások: ez...

Read more
Page 29 of 371 1 28 29 30 371