Skip to main content

Találat: Internet

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. július 23.

A pop-up diplomácia hajnala A napokban véget ért futball világbajnokság a mediatizált (és sok szempontból erősen digitalizált) 21. századi közdiplomácia jellegzetes „nagyeseményeként” vonult be a köztudatba. Az országimázs-építés olyan akciójaként sopánkodtak vagy éppen lelkendeztek róla a szakértők, ahol a közösségi médián posztoló szurkolók vették át a modern, digitalizált tömegdiplomaták szerepkörét, és biztosítottak előnyöket a jól szereplő nemzeteknek – és persze különösen a szervező Oroszországnak. Az egy hónapnyi mérkőzés sorozat utolsó napjaiban talán nem olyan nagyszabású, de rendkívül érdekes akcióra figyelhettek fel a...

Read more

600 helyszínen valósult már meg a Digitális Jólét Program Pontok fejlesztése

„Az idén februárban elindult országos pályázat eredményeként a Digitális Jólét Program (DJP) Hálózat több mint egyharmadát szerelték fel a mai kor igényeinek megfelelő digitális eszközökkel és wi-fivel. A fejlesztésekre összesen 5 milliárd forintot fordít az állam, a megújult DJP Pontok a tervek szerint 2018 végére országszerte 1500 helyszínen várják majd az érdeklődőket – hangzott el a témában tartott sajtótájékoztatón 2018. július 18-án, Balatonfüreden. A kormány célja, hogy Magyarország minden polgára és vállalkozása a digitalizáció nyertesei közé kerülhessen. A DJP Hálózat valamennyi helyszínén...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. július 9.

Diplomaták a digitális álhír-káosz ellen Válogatásunk és lapszemlénk gyakori szereplője, szerzője az Oxfordban kutató izraeli szakember, Ilan Manor. Egyik legfrissebb írása újfent a digitális diplomáciai gyakorlat egyre súlyosabb problémáját járja körül: az elektronikus hálózatokon – így a diplomaták által használt platformokon is – viharos gyorsasággal terjedő és terjeszkedő álhírek, manipulatív információk témáját. Az e-külkapcsolatok éles szemű vizsgálója mindenekelőtt egy érdekes megállapítással kezd. Manor úgy véli: a „digitális propaganda” nem csupán mennyiségében, terjedési csatornáiban különbözik a régtől ismert, jó öreg propagandától. Éles differenciát...

Read more

A héten olvastuk: digitális gazdaság – adatszakszervezetek és önvezető gépjárművek – 2018. július 9.

Adatszakszervezetek A digitális platformok egyre nagyobb befolyása az életünkre számos ellenreakciót vált ki. A 2018. július 8-i eGov Hírlevélben olvashatjuk például a „Kutatói vélemény: tegyük közjavakká a vállalatok magánadat-vagyonát!” című ismertetést. Számos más cikk is kapcsolódik ehhez az eszmei vonulathoz. Utópikusak vagy sem? Mindenesetre egyre erőteljesebben jelentkeznek. Egy lehetséges válasz a köznépet, átlagembereket képviselő digitális platformok megjelenése lenne. Ezek ugyanazt a szerepet töltenék be mint a szakszervezetek egy korábbi korszakban: összefogva fellépni az érdekekért. Technikailag ez úgy nézne ki, hogy a Facebook...

Read more

A Magyar Telekom bemutatója az 5G lehetőségeiről

„Most először láthattunk valódi ötödik generációs (azaz 5G) mobilhálózati kapcsolatot egy hazai távközlési cégnél, és már megvan a hipermodern szolgáltatás első felhasználója: a Magyar Telekom rendszerére a Magyar Telekom csatlakozik. Pontosabban egy repülni nem engedett drón (nehogy lefejezze a nézőket), két zárt pályán futó játékautó (lásd: 80-as évek), és pár Hololens volt a Telekom székházában lévő egyetlen 5G cellára csatlakoztatva a hétfői bemutatón. Erre még nehéz lenne azt mondani, hogy elértük a gazdaságos bevezetéséhez szükséges méreteket. Persze a bemutató csak egy gondolatébresztő...

Read more

Az idősek sem maradhatnak ki a digitális világból!

„A felnőtt magyar internetezők számára fontos, hogy a családjuk idősebb tagjai is otthonosan mozogjanak a digitális világban. Ennek érdekében a fiatalabb netezők 17 százaléka rendszeresen, 59 százaléka pedig alkalmanként szokta idősebb családtagjait tanítani az internet és a digitális eszközök használatára. A támogatás sikerét jól jelzi, hogy a netet már használó nagyszülők, dédszülők harmada kettő, további közel egyharmada pedig három vagy több internetezésre alkalmas eszközt is használ. A netezők szerint az idősebbek számára a digitális képességek elsajátításához a közös tanulás a legjobb út,...

Read more

Időlegesen sikerült megállítani az uniós szerzői jogi reformot

„Össztűz zúdult az utóbbi napokban az Európai Parlament képviselőire, hogy utasítsák el a mai napon eléjük kerülő, átfogó szerzői jogi reformot. A civil szervezetek és aktivisták az utolsó percben sikerrel jártak, az EP erős többséggel utasította el a tervezetet, amely így visszakerül a tervezőasztalra. A reformnak ezzel persze nincs vége, a jövőben újra szavazhat róla a testület, azonban ebben a formában a szabályozás várhatóan már nem lesz hatályos. A tervezetet 318 nem, 278 igen és 31 tartózkodás mellett utasította el a testület....

Read more

Kutatói vélemény: tegyük közjavakká a vállalatok magánadat-vagyonát!

„Az MIT Technology Review oldalán Mariana Mazzucato, a University College London professzora – aki a már a nevében is programadó Institute for Innovation and Public Purpose vezetője is – első olvasatra meghökkentő javaslatot fogalmaz meg: tekintsük az infokommunikációs óriásvállalatok által kezelt magánadat-vagyont közjószágnak, amelyekkel a társadalmi jólétet emelő célok megvalósítását lehet támogatni. Javaslatát azzal támasztja alá, hogy a Google, a Facebook, az Amazon és társai üzleti sikereiket olyan technológiák igénybevételére alapozzák, amelyek eredendően közcélú beruházásként vagy fejlesztésként jöttek létre. A Google algoritmusait...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. július 2.

Megállítottátok Ronaldót, most állítsátok meg a kormányotokat! – üzeni a focirajongó Netanyahu iráni sporttársainak A mostani napok, hetek vezető világpolitikai eseménye – az Oroszországban megrendezett futball világbajnokság – korántsem csupán a rendező ország, a Nyugat által elszigetelni kívánt orosz politika számára kínált áttételes érdekérvényesítési lehetőséget. A hatalmas világérdeklődéssel kísért sportvetélkedő sorozata a legkülönfélébb helyi, vagy regionális geopolitikai konfrontációkhoz, nagypolitikai konfliktusokhoz is szinte zökkenőmentesen kapcsolódik. Szép példája ennek, ahogy video üzenetben bíztatja rendszerváltó akciókra a futball világbajnokság sikerein fellelkesült iráni szurkolók millióit Benjamin...

Read more

Távközlés, internet, televíziószolgáltatás, 2018. I. negyedév

„2018 I. negyedévében a mobiltelefon-előfizetések száma 11,8 millióra nőtt, ezen belül tovább emelkedett a havidíjas előfizetések aránya. A telefonbeszélgetésre fordított idő több mint négyötödét mobiltelefonról kezdeményezték. A mobilhálózat adatforgalma 93%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. 2018. I. negyedév végére közel 9,6 millióra bővült az internet-előfizetések száma, aminek 69%-a mobilinternet-előfizetés. A televíziószolgáltatás előfizetéseinek száma 3,7 millió volt, ennek több mint háromnegyede digitális előfizetői csomagokból tevődött össze.” Forrás: Távközlés, internet, televíziószolgáltatás, 2018. I. negyedév; Központi Statisztika Hivatal; Statisztikai tükör; 2018. június 14. (PDF)...

Read more
Page 64 of 144 1 63 64 65 144