Skip to main content

Találat: jog

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. január 6.

Az év, amikor Kína mind inkább megtalálta a hangját a közösségi média platformjain is A geopolitikai rivalizálás fókusza (vagy talán kifejezőbb most a magyar szófordulat: gyújtópontja) kétséget kizáróan Irán és térsége lett ezekben a napokban. Miközben lélegzet visszafojtva figyeljük a hadüzenettel felérő amerikai légicsapás hozadékát, latolgatva az iráni ellenakciók helyét, idejét és formáját, jó ha észben tartjuk (legalább mi): Irán mögött most már egyértelműen ott sejlenek a geopolitika sakktábla nehézsúlyú szereplői is. A viharos gyorsasággal pergő, sőt eszkalálódó események sorában érdemes felidézni...

Read more

Mesterséges intelligenciával támogatott virtuális bírók, kiberbíróságok és cseten kihirdetett ítéletek jönnek Kínában

„Mesterséges intelligenciával támogatott virtuális bírók, kiberbíróságok és cseten kihirdetett ítéletek jönnek Kínában - írja az Asia Times. Kína a bíróságok életében is bevezetné a digitalizációt, ami nem állna meg abban, hogy a bírósági iratokat digitalizálnák, hanem nagyobb szerephez jutna a blokklánc rendszer, vagy a felhő alapú számítástechnika. Az egyik legfőbb újítás, hogy egyre szélesebb körben bevonnák a mobil bíróságokat,amik a WeChat nevű kínai közösségi oldalon már most is működnek. Tavaly márciusi indulásuk óta nagyjából 3 millió ítélet született meg a közösségi oldalon...

Read more

Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT): könnyebb lesz a hozzátartozók receptjeinek kiváltása

„ Jövőre jóval könnyebb lesz kiváltani a kiskorú gyermekek, nehezen mozgó vagy mozgásképtelen betegek e-receptjeit, mert attól kezdve a hozzátartozóknak nem lesz szükségük papíralapú igazolásra a gyógyszerek vásárlásához, ugyanis az EESZT állampolgári portál szolgáltatásai lehetővé teszik az elektronikus meghatalmazást. A meghatalmazás és a törvényes képviselet rögzítése bármely kormányablakban kérhető majd, és a lakossági portálon online is rögzíthetik azt. A év elejétől a magánegészségügyi szolgáltatók és fogorvosok is csatlakoznak az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) adatbázisához, ezzel megtörténik az ország teljes lefedettsége, és...

Read more

Megjelent a a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2020. január 1-jétől irányadó közbeszerzési értékhatárokról

„A Közbeszerzési Értesítő 2019. évi 224. számában jelent meg a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2020. január 1-jétől irányadó közbeszerzési értékhatárokról. A Közbeszerzési Értesítő itt, az Elnöki Tájékoztató itt érhető el.” Forrás: Új elnöki tájékoztató jelent meg az értékhatárokról; Közbeszerzési Hatóság; 2019. november

Read more

7 útmutató aktualizálásáról döntött a Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács

„2019. november 20-án tartotta idei utolsó rendes ülését a Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács. A napirenden lévő útmutatók mindegyikét elfogadta a Tanács, így aktualizálásra került a következő hét útmutató: - Az építési tárgyú közbeszerzési eljárások szabályairól szóló útmutató  - A nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló útmutató  - A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások alkalmazásának egyes kérdéseiről szóló útmutató - A hiánypótlás szabályairól szóló útmutató  - A közbeszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések Kbt. szerinti módosításával, valamint teljesítésével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló...

Read more

Több mint 1 milliárdos büntetést kapott a Vodafone

„ A társaság vitatja a GVH döntését és bírósághoz fordul. Ismétlődő jogsértés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,176 milliárd forintra büntette a Vodafone-t - közölte a versenyhivatal szombaton az MTI-vel. A Vodafone közölte: nem ért egyet a döntéssel és bírósághoz fordul. A GVH közleménye szerint a Vodafone Magyarország Zrt. 2015 szeptembere és 2016 augusztusa között a "Csatlakozz Európa legnagyobb 4G partnerhálózatához!" és a "Csatlakozz Európa legnagyobb 4G hálózatához!" szlogenekkel népszerűsítette szolgáltatását. A versenyhivatali eljárás során a szolgáltató nem tudta igazolni, hogy hálózatán...

Read more

A Belügyminisztérium 2020. I. félévi jogalkotási munkaterve

„... A Schengeni Információs Rendszer fejlesztésével összefüggő, továbbá egyéb, jogharmonizációs célú törvények módosításáról A nemzeti adatvagyon körébe tartozó egyes nyilvántartások megújításához szükséges egyes törvények módosításáról A szabályozás célja a Nemzeti Adatvagyon Szolgáltatásfejlesztés projekt keretében megújuló személyiadat és lakcím-nyilvántartást kezelő szakrendszer működésének támogatása, ami a közigazgatás, illetve a közszolgáltatások hatékonyságának növeléséhez, az ügyfélközpontú, szolgáltató állam működéséhez járul hozzá. A jogszabálytervezet várható közzétételének időpontja: 2020. március 16. A polgárok biztonságát erősítő törvények módosításáról A szabályozás alapvető célja a jogalkalmazási tapasztalatok alapján felmerülő szabályozási igények...

Read more

Európai adatvédelmi jogi kézikönyv, 2018-as kiadás

„...Ez a kézikönyv összefoglalja az Európai Unió (EU) és az Európa Tanács által meghatározott jogi előírásokat az adatvédelemhez kapcsolódóan. A kézikönyv olyan jogi szakembereknek nyújt segítséget, akik nem az adatvédelem területén dolgoznak; ügyvédeknek, bíráknak vagy más gyakorló jogi szakembereknek, valamint egyéb – például nem kormányzati (NGO) – szervezeteknél dolgozó munkatársaknak, akik munkájuk során adatvédelemmel kapcsolatos jogi kérdésekkel találkozhatnak.A kézikönyv elsődleges hivatkozási alapul szolgál a vonatkozó uniós jogszabályok és az emberi jogok európai egyezménye (EJEE), valamint az Európa Tanácsnak a személyes adatok gépi...

Read more

Mesterséges Intelligencia (MI) országstratégia – harmadik pillér: Transzformatív projektek

„Szertics Gergely, az MI Koalíció szakmai vezetője a Mesterséges Intelligencia stratégia harmadik pillérét bemutatva a változásokat és annak következményeit is kihangsúlyozta. Szertics Gergely szerint a harmadik pillér megosztó lehet, hiszen ennek megvalósulásakor már adatgazdaság jön létre. Ilyen például a Facebook vagy a Google. "Ezt a jelenlegi helyzetet európai szinten a GDPR próbálta meg szabályozni, amelynek az lett a mellékhatása, hogy teljesen beszűkítette az adatok használatát. Azt gondoljuk, hogy nem korlátozni kell, hanem helyzetbe hozni az állampolgárt, hogy valóban részt tudjon venni az...

Read more

A közigazgatási hatósági eljárásjog jogintézményei

„A közigazgatási jog alaptanait bemutató könyvsorozat hatodik kötetében az általános közigazgatási rendtartás szabályaival és ezen keresztül a közigazgatási hatósági eljárás általános menetével, jellemzőivel találkozhatunk. A kötet szerzőgárdája a tételes jogra, azaz magára az eljárási törvényre koncentrál, a közigazgatási hatósági eljárással kapcsolatos elvi, elméleti és történeti ismeretek, megközelítések a megelőző, ötödik kötetben találhatók. Az általános közigazgatási rendtartás megszületése szorosan kapcsolódott az Államreform Bizottság tevékenységéhez és a közigazgatási perrendtartás előkészítéséhez, elfogadásához, mégis elsősorban a megelőző, a Ket.‑ként rövidített 2004. évi CXL. törvénnyel fémjelzett eljárási...

Read more
Page 55 of 175 1 54 55 56 175