Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Kohesio: több mint másfél millió, az Európai Unió által támogatott projekt adatai váltak elérhetővé egy új, nyilvános platformon

„A 8. kohéziós fórum megnyitásával egy időben a Bizottság mától elérhetővé tette a „Kohesio” elnevezésű nyilvános online platformot, amely a 27 tagállam több mint 1,5 millió olyan projektjének teljes körű adatait gyűjti össze, amelyek 2014 után az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), a Kohéziós Alap vagy az Európai Szociális Alap (ESZA) finanszírozásában részesültek. A Bizottság most először hozott létre és tesz elérhetővé egy hasonlóan átfogó, a jövőben valamennyi uniós nyelven hozzáférhető projektadat-platformot. Ennek létrejöttéhez szoros együttműködésre volt szükség a különböző tagállamok vagy...

Read more

Katonáink a kibertér biztonságáért

„„Napjaink egyik legnagyobb kihívása az információs- és kibertérben zajló hadviselés. Ezek a műveletek békeidőben is komoly kockázatokat rejthetnek magukban, de háborús időszakban a hibrid hadviselés időszakában, akár kiemelt veszélyeket is jelenthetnek” – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter, miután látogatást tett az említett kockázatok kezelésére és elhárítására hivatott Kibertér Műveleti Központ egységénél és a Magyar Honvédség Kiber- és Információs Műveleti Központjában március 18-án, hogy az ott folyó szakmai munkáról, és a katonák felkészültségéről kapjon átfogó jelentést. Elsőként a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat által...

Read more

Információs webinárium: Pályázat a közszektor nagy értékű adatkészleteinek felhasználására a mesterségesintelligencia-rendszerekben

„2022. március 23-án fogják megrendezni azt az online webináriumot, melynek témája az Európai Bizottság pályázati felhívása a mesterségesintelligencia-rendszerekben használható nyílt közadatok hasznosítására. Amellett, hogy magyarázatot kapunk a lehetséges részvétel módjairól, a webinárium segíteni fog konzorciumi partnerek felkutatásában is, mert lehetőség lesz kétperces bemutatkozásokra. A jelen felhívás keretében elérhető támogatások célja, hogy helyi, regionális és országos szinten támogassák a közigazgatást a nagy értékű adatkészletek (High Value Datasets, HVD-k) szemantikai, műszaki és jogi interoperabilitásának növelésében, ahogy azt a Nyílt Adatokról szóló irányelv (Open Data...

Read more

Válogatás a Közbeszerzési Értesítő friss, digitális és szakpolitikai hirdetményeiből – 2022. március 21.

Ajánlati/részvételi felhívás Az MNB Mikroche állományának digitalizálása ( Az MNB Mikrofiche állományának digitalizálása.) Ajánlatkérő: Magyar Nemzeti Bank Közbeszerzési Értesítő: 2022/51, 2022.03.16. Szkenner és UAV beszerzés Ajánlatkérő: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Közbeszerzési Értesítő: 2022/51, 2022.03.16. Ajánlati felhívás hirdetmény feladása (NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság) Ajánlatkérő: NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Közbeszerzési Értesítő: 2022/51, 2022.03.16. Edukációs történelmi platform fejlesztése Ajánlatkérő: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány Közbeszerzési Értesítő: 2022/53, 2022.03.18. Antikorrupciós képzések szervezése NVSZ 2022...

Read more

Háború és jog, a kibertér dilemmái Ukrajnában

Miközben változó intenzitással, de emberben és anyagi értékben változatlan pusztítással folynak a fegyveres harcok Ukrajnában, a kibertér is az összecsapások zajától hangos. Azaz, mondjuk így: kiber-fegyvercsörgéstől, vagy valami hasonlótól. Amíg az „odakinn” zajló eseményekről mindenki láthatja (akárhogy is nevezi politikai okokból), hogy háború zajlik, a digitális terek adok-kapokja továbbra is megosztja a szakértőket. Az elmúlt héten igyekeztünk bemutatni: a kiberbiztonsággal foglalkozók egy része állítja, háború ez a javából, noha a bitek és hálózatok világában zajlik. Mások, nem akármilyen szaktekintélyek egyenesen azzal érvelnek,...

Read more

Covid19: az Európai Unió Tanácsa megállapodott az uniós digitális Covid-igazolványt létrehozó rendelet meghosszabbításáról

„A Tanács keretében működő Állandó Képviselők Bizottsága hivatalosan jóváhagyta azt a megbízatást, amely alapján a Tanács tárgyalásokat kezdhet az Európai Parlamenttel az uniós digitális Covid-igazolványt létrehozó rendelet meghosszabbításáról. Az igazolvány nagyban megkönnyítette a személyek szabad mozgását a világjárvány alatt. Emellett az utazási korlátozások fokozatos, a járványügyi helyzet fényében történő feloldásának elve továbbra is érvényben van. Az Európai Bizottság 2022. február 3-án az uniós digitális Covid-igazolványt létrehozó rendelet egy évvel, azaz 2023. június 30-ig történő meghosszabbítását javasolta. Más, célzott módosítások bevezetésére is javaslatot...

Read more

Áder János szerint globális vízügyi információs adatrendszer szükséges

„Globális vízügyi információs adatrendszer létrehozására van szükség, amely pontosan rögzíti, hogy a világban mikor, hol, milyen minőségű víz áll rendelkezésre - mondta Áder János kedden, miután Genfben részt vett a Víz- és Klímaügyi Vezető Testület tanácskozásán. A tárgyalást követő sajtótájékoztatón az államfő elmondta, hogy ilyen globális adatbázis nélkül lehetetlen lesz az egyre inkább urbanizálódó világ infrastruktúrájának pontos, biztonságos tervezése. A magyar köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy az információs központ létrehozásához szükséges, támogatást élvező javaslatot, 2023-ig próbálják véglegesíteni. Mint fogalmazott, a klímaváltozás és a...

Read more

Net(védelem) nélkül semmi sincs

„Infokommunikáció nélkül nehéz elképzelni az életünket a 21. században, hiszen az internet nélkül ma már fiziológiai szükségleteinket sem tudjuk kielégíteni, ám az ezeket biztosító infrastruktúrák masszív támadásoknak lehetnek kitéve. A kiberbiztonság és kiberhadviselés aktuális kérdéseiről a Ludovika Szabadegyetem kedd esti előadásán beszélt Kovács László dandártábornok, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar egyetemi tanára és a Magyar Honvédség Parancsnokságának kibervédelmi szemlélője. A Föld 7,9 milliárd lakosának 60 százaléka városokban él, ami a hadviselés átalakulását is magával hozta. Háború esetén kulcsfontosságúvá vált a városokban folytatott...

Read more

Az ingatlanok statisztikai értékbecslését támogató központi adatbázis létrehozásának kérdése

„Az ingatlanfedezetek értékbecslése a hitelezési folyamatok egyik régóta létező, de napjainkban egyre inkább dinamikusan fejlődő területe, melynek keretében a helyszíni szemlét alapul vevő értékbecslések helyett mindinkább elterjedtté válik a statisztikai alapú értékbecslések alkalmazása. Ennek jogszabályi feltételeit az elmúlt évben az európai és hazai szabályozás módosításai is megteremtették, azonban a módszer valódi széleskörű felhasználásához, működőképességéhez, a kapott értékbecslések pontosságához meg kell teremteni a hozzáférést az ingatlanokat érintő – részletes, pontos, naprakész és rendszeresen ellenőrzött – adatokhoz is. Mivel a hazai ingatlanokra vonatkozóan jelenleg...

Read more

Kárpátaljai magyar tartalmak archiválása – segítsük az Országos Széchényi Könyvtár munkáját!

„A február végén kitört orosz-ukrán konfliktus, mint háborús fenyegetettség nemcsak a polgárok hétköznapi életét veszélyezteti, hanem mindennapjaink kultúráját, beleértve a digitális alapú kultúrát is, melynek hosszú távú megmaradása kiszámíthatatlan. Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) jelen helyzetben kiemelt feladatának tekinti Kárpátalja magyar vagy magyar vonatkozású internetes, digitális jelenének gyűjtését és megőrzését, melyhez az ön és intézménye/szervezete segítségét is kéri. A megőrzés előfeltétele, hogy tudjuk, mit szeretnénk archiválni, ami az internet világában nem is olyan egyszerű. Bár munkatársaink folyamatosan próbálják feltárni a vonatkozó webtartalmakat,...

Read more
Page 118 of 568 1 117 118 119 568