Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Varga Judit: egyetlen állam sem tud egyedül megküzdeni a digitalizáció kihívásaival

„Egyetlen állam sem tud egyedül megküzdeni a digitalizáció összes kihívásával - jelentette ki az igazságügyi miniszter kedden Gödöllőn. Varga Judit az Igazságügyi Minisztérium és az Európa Tanács (ET) által a Miniszteri Bizottság soros magyar elnöksége keretében rendezett Digitális technológia és mesterséges intelligencia - az igazságszolgáltatás új kihívásai Európában című igazságügyi miniszteri konferencián szólalt fel. A Facebookon is közvetített angol nyelvű beszédében a miniszter azt mondta, az állampolgároknak egyre nagyobb az igényük arra, hogy online betekinthessenek az őket érintő iratokba, ne kelljen ehhez...

Read more

Már javában zajlanak az szja-visszatérítések kifizetéséhez kapcsolódó munkák az informatikai rendszereink felkészítésével – nyilatkozta Vágujhelyi Ferenc (NAV)

„Már javában zajlanak az szja-visszatérítések kifizetéséhez kapcsolódó munkák az informatikai rendszereink felkészítésével – nyilatkozta a Mediaworks Hírcentrumának a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője. Vágujhelyi Ferenc államtitkár közölte: a hatóság tartja a határidőket, így a legtöbben február közepén kézhez kapják az adó-visszatérítést. A NAV vezetője fontos részleteket közölt a kiutalásokról, de beszélt arról is, hogyan lehet papírmentes az adóhivatal. - Ön július elseje óta vezeti államtitkárként a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV). A szervezet bizonyosan nem ismeretlen önnek, hiszen korábban, 2010 és 2015...

Read more

Válogatás a Közbeszerzési Értesítő friss, digitális és szakpolitikai hirdetményeiből – 2021. október 11.

Ajánlati/részvételi felhívás "Szerver környezet fejlesztése" Ajánlatkérő: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Közbeszerzési Értesítő: 2021/191, 2021.10.04. Komplex távközlési szolgáltatások beszerzése Ajánlatkérő: ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. Közbeszerzési Értesítő: 2021/191, 2021.10.04. HelpDesk rendszer kialakítása és bevezetése 2021. Ajánlatkérő: Országos Bírósági Hivatal Közbeszerzési Értesítő: 2021/192, 2021.10.05. Térinformatikai Adatbázis frissítése Ajánlatkérő: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közbeszerzési Értesítő: 2021/192, 2021.10.05. Hálózati eszközök és perifériák beszerzése Ajánlatkérő: Információs Hivatal Közbeszerzési Értesítő: 2021/192, 2021.10.05. K2164 SharePoint Online migráció megvalósítása Ajánlatkérő: BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közbeszerzési Értesítő:...

Read more

A Spitzbergákra kerültek az Országos Széchényi Könyvtár digitális kincsei

„A Spitzbergákon őrzött trezorba kerültek az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) kiemelt értéket képviselő dokumentumainak különleges eljárással filmszalagra rögzített digitális másolatai. A nemzeti bibliotéka együttműködő partnere, az Északi-sarki Világarchívum (Arctic World Archive, AWA) egyedülálló módon vállalja a digitális adatok hálózaton kívüli megőrzését a Föld legészakibb, ezer főnél népesebb városában, Longyearbyenben kiépített tárolójában. A norvég Piql cég által előállított mikrofilmtekercseket Sándorfi Eszter oslói magyar nagykövet, Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója és Gerencsér Judit, az OSZK általános főigazgató-helyettese helyezte el a trezorban 2021. szeptember 23-án....

Read more

Magyarországon új alapokra helyezték a meteorológiai tevékenységet

„Új alapokra helyezte a kormány a magyarországi meteorológiai tevékenységet – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a 2021. szeptember 27-én tartott sajtótájékoztatón. Az új szabályozás szerint – a Meteorológiai Világszervezet (WMO) ajánlásával összhangban – az Országos Meteorológiai Szolgálat számára monopóliumot biztosítanak a meteorológiai veszélyjelzés kiadására. A rendelet rögzíti azt is, hogy meteorológiai szolgáltatási tevékenység végzéséhez okleves meteorológiai végzettség szükséges. A agrárminiszter kitért arra is, hogy a meteorológiai szolgálat a kormány támogatásával január elsejétől megvalósította az úgynevezett nyílt meteorológiai adatpolitikát. Ennek értelmében az odp.met.hu nyílt meteorológiai adattárban...

Read more

Magyarország élenjáró szerepre tör a dróntechnológia alkalmazásában

„A hazai dróniparági kezdeményezések és fejlesztések, a pilóta nélküli légi járművek forgalommenedzsmentje, a drónszabályozás jelenlegi helyzete voltak az immár harmadik alkalommal megrendezett Drónkonferencia és Expó fő témái. A HungaroControl, a Digitális Jólét Program és a Magyarországi Drón Koalíció közös rendezvényén több százan vettek részt a Puskás Arénában. A drónfelhasználás jelentős terjedésével fémjelzett új ipari forradalom a magyarországi gazdasági folyamatokat és az innovációt is felpezsdítette. Ezt igazolja, hogy az elmúlt időszakban számos olyan együttműködés jött létre, amely az állami, iparági és tudományos szereplők...

Read more

A NAV és a NISZ tapasztalatai szerint egyre nő az egyszerűsített foglalkoztatás népszerűsége

„A nyári-őszi szezon idején – az egyre nagyobb arányú védettséggel, valamint a gazdaság újraindításával és a korlátozások feloldásával párhuzamosan – a turisztikai szektorban, például a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágban, illetve a mezőgazdaság területén is egyre többen igyekeznek pótolni azt a munkaerőt, amit a járványhelyzetben elveszítettek. A munkavállalók szabályszerű bejelentéséről azonban átmeneti, néhány napos foglalkoztatás esetén sem szabad megfeledkezni, ráadásul a törvényi kötelezettség mellett mindez a munkáltatók és a foglalkoztatottak oldalán is számos előnnyel jár. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) valamint a...

Read more

A Lechner Tudásközpont elkezdte az új Ökoszisztéma-alaptérkép tervezését

„A Lechner Tudásközpont közreműködésével létrejött Magyarország Ökoszisztéma-alaptérképe 2019 óta tesz bárki számára térítésmentesen elérhetővé felszínborítási adatokat. Az alkalmazás továbbfejlesztése érdekében elengedhetetlenek a felhasználói oldalról érkező javaslatok, visszajelzések – a fejlesztők munkáját most egy kérdőív kitöltésével és megosztásával segíthetik. 2019 óta érhető el Magyarország Ökoszisztéma-alaptérképe, melynek fejlesztésében és megvalósításában a Lechner Tudásközpontnak meghatározó szerepe volt. A térkép a publikálása óta térítésmentesen, szabadon böngészhető, illetve saját térinformatikai rendszerbe is illeszthető a letöltött állomány formájában vagy WMS szolgáltatáson keresztül. A fejlesztők célja egy 6 évente...

Read more

Közel a 200 000-hez – Még több kép a fentrol.hu-n

„A Lechner Tudásközpont folyamatosan bővülő online Légifilmtára ismét 7 500 új képpel gyarapodott, így már csaknem 200 000 fekete-fehér, színes és infraszínes archív légifelvétel érhető el bárki számára a fentrol.hu oldalon keresztül. Az újonnan feltöltött fotók között a Sümegi vár, az ajkai Csónakázó-tó és a Mátra Gyógyintézet madártávlati képe is megtekinthető. 7 500 db légifelvétel került fel a Lechner Tudásközpont online Légifilmtárába, így jelenleg már 193 350 db légifelvételt lehet böngészni, letölteni és címkézni a fentrol.hu oldalon. A korábbi évek gyakorlatát követve,...

Read more

A jegyzők körében is nagy az érdeklődés a Lechner Tudásközpont által kifejlesztett új, komplex téradat-kezelő rendszer iránt

„A Lechner Tudásközpont egy új, komplex téradat-kezelő rendszert fejlesztett ki, ami az önkormányzatok és a jegyzők munkájának támogatására is használható – jelentette be Kolossa József, a Tudásközpont ügyvezetője a 2021. szeptember 22-24. között Siófokon megtartott XXVIII. Jegyző – Közigazgatási Konferencián. A bemutatott alkalmazások sok pozitív visszajelzést kaptak a résztvevőktől. Szeptember 22. és 24. között rendezték meg Siófokon a XXVIII. Jegyző – Közigazgatási Konferenciát. A három napos szakmai összejövetel fővédnöke dr. Pintér Sándor belügyminiszter, védnöke dr. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős...

Read more
Page 128 of 562 1 127 128 129 562