Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Okosváros rendszert vezetnek be Békésen

„ A decemberi próbaüzem után várhatóan januárban elindul a lakossági közterületi észrevételek és panaszok hatékony kezelését, valamint az azokról visszajelzést biztosító Okosváros rendszer Békésen – közölte a hivatalos aláírást megelőző keddi sajtótájékoztatón Kálmán Tibor polgármester. Az okostelefonos alkalmazáson alapuló lehetőség segítségével egyebek mellett kátyúkról, hiányzó közlekedési táblákról, kidőlt villanyoszlopról, közlekedést veszélyeztető növényekről is jelzéssel élhetnek a település lakói. Kálmán Tibor elmondta, a 21. század elvárásai és a helyi polgárok visszajelzései is arra ösztönözték őket, hogy erősítsék a kapcsolattartást a lakossággal. – Egy...

Read more

A nyilvántartások összekapcsolása nyomán egyszerűsödik az ügyintézés

„ Jelentősen egyszerűsödik, csaknem automatikussá válik 2021 februárjától a gyermekszületéssel, a házassági névváltoztatással, az elhalálozással, valamint a jogosítványszerzéssel kapcsolatos ügyintézés - jelentette be a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára 2019. november 27-én Budapesten. Pogácsás Tibor a sajtótájékoztatón közölte: az erről szóló törvényjavaslatot valamennyi párt támogatja az Országgyűlésben. Az okmányok automatikus kiállítását és kiküldését az teszi lehetővé, hogy az állam által korábban bekért, az állampolgárok adatait tartalmazó adatbázisok a technológia fejlődése nyomán összekapcsolhatók - közölte az államtitkár. Elmondta: gyermek születése esetén a jövőben a...

Read more

Mesterségesintelligencia-eszközök — szakértői rendszerek — alkalmazása a közigazgatásban

„A könyv a mesterséges intelligencia (MI) egyik részterületével – a szakértői rendszerekkel és alkalmazásukkal a közigazgatásban – foglalkozik. Ezek a rendszerek képesek a szakértői tudás modellezésével, a jogszabályok és szabályzatok alapján következtetéseket végezni egy adott kérdés megválaszolása érdekében. A feltett kérdések okát és a megoldást megmagyarázzák. A kötet ismerteti továbbá a szakértői rendszer szolgáltatásait (dokumentumtár, annotáció, fogalomtár, szemantikus keresés, konzultáció és chat), példákat is mutat rájuk az Emerald keretrendszer felhasználásával. Bemutatja azokat a feltételeket és nehézségeket, amelyek jellemzik a szakértői rendszerek bevezetését...

Read more

Épített környezeti téradatok és alkalmazások az E-építés keretrendszerben

„Az E-Építés keretrendszer – innovációval a magyar emberek szolgálatában projekt keretében nyolc építésügyi informatikai szakrendszer készül, melyek kapcsolódását egy közös keretrendszer teszi lehetővé. A Lechner Tudásközpont a digitális építésügy fejlesztése érdekében konzorciumvezetőként kötött támogatási szerződést az Európai Unió Európai Szociális Alapja és Magyarország költségvetése a Széchenyi 2020 keretében társfinanszírozásban megvalósuló „E-Építés keretrendszer – innovációval a magyar emberek szolgálatában” című, „KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00038” azonosítószámú projektre. A projekt célja az elektronikus közigazgatás támogatása építésügyi informatikai alkalmazásokkal és épített környezeti téradatokkal. A projekt 7.704 milliárd forint vissza...

Read more

Digitális építésüggyel a versenyképes gazdaságért

„Az építésügy gyors ütemben haladó digitalizációja javítja a hazai gazdaság versenyképességét – mondta el Dr. Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár a Lechner Tudásközpont által szervezett építésügyi projektbemutató rendezvényen november 26-án, Budapesten. A 3D alapú adat infrastruktúra kialakítása projektben 10 informatikai szakalkalmazás készül az elektronikus közigazgatás kiszélesítése jegyében. A magyar építésügy digitalizációját célzó 3D alapú adat infrastruktúra kialakítása projekt eddigi eredményeiről és a hazai építésügy elektronizációjának további lépéseiről tartott tájékoztatót a Lechner Tudásközpont november 26-án Budapesten. Az eseményen a Miniszterelnökség munkatársai, megyei kormányhivatalok...

Read more

A „3D alapú adat infrastruktúra kialakítása” projekt aktualitásai

„A projekt keretében a Lechner Tudásközpont tevékenységéhez szorosan illeszkedő tíz informatikai szakrendszert fejleszt. Ezek kapcsolódását egy közös keretrendszer teszi lehetővé. A szakrendszerek egy része már elérhető, de a minden szakrendszerre kiterjedő, egységes, éles indulás 2020 végén történik. A már elérhető szakrendszerek az elektronikus közmű-nyilvántartást, a térségi tervezést és leendő családi házak vázlatterveinek elérését támogatják. A Lechner Tudásközpont a digitális építésügy fejlesztése érdekében konzorciumvezetőként kötött támogatási szerződést az Európai Unió Európai Szociális Alapja és Magyarország költségvetése a Széchenyi 2020 keretében társfinanszírozásban megvalósuló „3D...

Read more

Több mint 200 okos város megoldással bővült az Okos Város Példatár

„Az Okos Város Példatár oldalán most már összesen 800 olyan bejegyzés között lehet böngészni, amelyek a hazánkban és a nagyvilágban alkalmazott okos újításokat és megoldásokat mutatják be. A több mint 200 újonnan feltöltött példa között nem csak a nagyvárosok technológia és társadalmi innovációi találhatóak meg, de a hazai kistelepülések jó gyakorlatai is megismerhetőek, így többek között az ország első okos térsége is. A Lechner Tudásközpont online Okos Város Példatára több mint 200 új technológiai és társadalmi innovációval bővült, így már 800 hazai...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2019. november 25-november 29.

Ajánlati/Részvételi felhívás Licencek beszerzése 2 részben Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/226 Közzététel dátuma: 2019.11.25. Ajánlatkérő: IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2019.12.23. Licencek beszerzése az IdomSoft Zrt. részére 2 részben 1. rész adásvételi szerződés 2. rész adásvételi és felhasználási szerződés Elnevezés: Rendvédelmi Fejl. Ágazat részére licencek besz. Oracle Database Enterprise Edition - Named User Plus Perpetual: 100 db Oracle Database Standard Edition - Processor Perpetual: 3 db Oracle Partitioning - Named User Plus Perpetual: 100 db Elnevezés: Projektből nem finanszírozható licencek...

Read more

Épületinformációs modellezés (BIM) a korszerű épületüzemeltetésben

„Az utóbbi évek rohamos fejlődése során a BIM-módszertan gyakorlati alkalmazása a 3D-től eljutott a hetedik dimenzióig, amelynél az épületüzemeltetéshez, létesítménygazdálkodáshoz szükséges adatok is a rendszerbe integrálódnak. Ez a komplex szemlélet nemcsak egyes épületek üzemeltetésénél nagyon hasznos, hanem így készül az Állami Középület Kataszter is, 21. századi színvonalat biztosítva a szóban forgó épületállomány kezeléséhez. Magyarországon körülbelül az 1990-es évek elejétől terjedt el az építészeti tervezésben a számítógép használata, a tervek digitális elkészítése, vagyis a CAD (Computer Aided Design). Kezdetben a tervezőprogramok jellemzően a...

Read more

Korszerű helyi közigazgatás: technológia-vezérelt megoldások helyett az adott helyi társadalmi és gazdasági folyamatokat egységben kezelő digitális ökoszisztéma

„Az urbanizáció eredményeképpen egyre elemibb erővel jelennek meg a nyomasztó (választói) igények a fejlesztések, illetve az innovációk iránt. Mind feszítőbb a probléma, hogy növekvő népességű és elöregedő társadalmak és életfeltételeikért aggódó helyi közösségek szolgáltatásigényét és szükségleteit kell kielégíteni, csökkenő termelékenységi mutatók és költségvetési források mellett. Ugyanez a nyomás a vidékre is ránehezedik az elvándorlás miatt keletkezett méretgazdaságossági torzulások és a közösségi életminták töredezettsége okán. A politika, a technológiát szolgáltató ipar és a társadalmak is erőltetett útkeresésben vannak. Globalizáció ide vagy oda, az...

Read more
Page 213 of 566 1 212 213 214 566