Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Adatalapú „társadalmi hitelrendszer” Kínában: Diktatúra 2.0?

„A kínai vezetés szerint az emberekről úgy általában is lehet olyan értéket számolni, mint a hitelképesség. A tervezett állampolgári érték létrehozásában a kínai fintechek is részt vesznek. Többször írtunk a Fintechradaron olyan új, fintech hitelminősítőkről, amelyek a hagyományos összetevők mellett a közösségi hálós aktivitást, baráti hálózat erősségét és úgy általában az internetről kinyerhető információkat is figyelembe veszik. Ez egy többnyire jó trend, az uzsora- vagy uzsoraközeli kamattal adott hó végi gyorskölcsönöknél jobb egy tisztességes hitel. A közösségi hálón keletkező adatoknak azonban nem...

Read more

Társadalmi felzárkózási adatokkal bővült a TeIR Szociális Ágazati Információs Rendszere

„2015 decemberében az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Lechner Nonprofit Kft. – az EMMI és a Világbank közötti megállapodás alapján – a Világbank szakértőivel együttműködve, EMIR és KSH adatokat felhasználva létrehozta a „Társadalmi felzárkózási projekt-térkép 2007-2013” elnevezésű interaktív webes térképalkalmazást. A korszerű térinformatikai technológiával készült modul az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR) részét képező, regisztrációval használható Szociális Ágazati Információs Rendszer (SzocÁIR) legújabb eleme. A térképalkalmazás célja a 2007-2013 közötti időszakban megvalósult, társadalmi felzárkózást segítő TÁMOP projektek adatainak összegyűjtése és a...

Read more

LED – Lechner Education előadássorozat: mitől okos egy város?

„A Lechner Tudásközpont november 15-én indítja útjára a LED - Lechner Education előadássorozatot. Első alkalommal az okos városhoz köthető projektek kerülnek a fókuszba. Nemcsak izgalmas előadásokat hallhatsz a témában, hanem fel is teheted a Tudásközpont kollégáinak a kérdést: ők hogyan csinálják? A Lechner Education előadássorozat célja, hogy olyan nemzetközileg is aktuális projekteket mutasson be az érdeklődőknek, amik a jelenben meghatározzák, a jövőben pedig formálni fogják az épületeket, a településeket, az információtechnológiát és ezeken keresztül a magyar társadalom egészét. A LED első, november...

Read more

Köztes népszámlálás a virtuális térben

„Az ország több mint 2100 településén 440 ezer magánháztartás címein és félezer intézetnél zajlott le a „mini” népszámlálás, vagyis a mikrocenzus. Az összeírás alkalmából a feladatot ellátó Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végképp száműzte a papírt: a felvétel teljes egészében elektronikus úton történt. A hagyományos adathordozó nemcsak azért tűnik el, mert október 1-je és 9-e között a válaszokat interneten lehetett megadni – a papír kikopott az október 10-től kirajzó számlálóbiztosok kelléktárából is. Ők azokat a címeket keresték fel, ahol a lakók tartózkodnak a...

Read more

Online is beadhatók az elektronikus hírközlési építmények tervei az NMHH-hoz

„Novembertől nem muszáj nyomtatnia és postára mennie az építtetőnek, ha olyan elektronikus hírközlési építményt kíván nyilvántartásba vetetni az NMHH-nál, amelyhez nem kell építési vagy bontási engedély: helyette a terveket az interneten is beküldheti a hatósághoz. A lehetőség bevezetése egyfelől újabb lépés a gyorsabb és kényelmesebb ügyintézéshez az NMHH-nál, másfelől előkészületet jelent a hírközlési hálózatok térinformatikai alapú országos nyilvántartó rendszere, a Hír-Közmű kifejlesztésében. Az eddig megszokott papíralapú bejelentés helyett november 2-től elektronikus űrlap kitöltésével is kérhető az elektronikus hírközlési építmények előzetes és utólagos...

Read more

NFM: dolgoznak az ingyenes wifiszolgáltatás koncepcióján

„A tervek szerint nagyjából két év múlva, 2018 második felétől használhatják majd a magyarországi lakosok az ingyenes wifiszolgáltatást, a Digitális Jólét Programban megfogalmazott cél az, hogy az ország minden településén legyen egy köztéri és egy középületben elérhető hozzáférés. Az állami és önkormányzati intézmények által biztosított, nyilvános wifipontokat tavasszal mérték fel, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pedig most azt közölte a Világgazdasággal, hogy dolgoznak a megvalósítási koncepción, de részletekről, így például az ütemezésről és költségeiről csak kormánydöntést követően tudnak tájékoztatni. A koncepció kialakítása...

Read more

A Kormány 1585/2016. (X. 25.) Korm. határozata a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat módosításáról

„1. A Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat 1. pont e) alpont ea) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A Kormány egyetért azzal, hogy a KÖFOP 1. és 2. prioritása keretében megvalósítani tervezett kiemelt projekteket akkor lehet megvalósítani, ha) „ea) a projekt megvalósítása megkezdéséhez szükséges közbeszerzési eljárást a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 3. § 23. pontjának megfelelően 2017. január 15-ig megkezdték, kivéve, ha a 2. melléklet F oszlopában...

Read more

Térben Tudatos Társadalom

„Napjainkban megnőtt a térbeli helyzethez köthető információk (a továbbiakban téradatok) jelentősége. Ha figyelembe vesszük az járműnavigációt, az okostelefonok helymeghatározó képességeit, a különböző térbeli internetes alkalmazások népszerűségét (pl. Google Föld, Bing Maps stb.), illetve azok felhasználását (útvonaltervezés, közelben lévő tematikus kereséseket), láthatjuk, hogy a téradatok az átlag állampolgár mindennapjainak részévé váltak és segítségükkel jelentős idő- és költségmegtakarítás érhető el a mindennapi életben. Ezek az előnyök azonban nemcsak az állampolgár életében, hanem nemzetgazdasági, sőt az egész társadalom szintjén is megjelennek. A téradatok leghatékonyabb kihasználásához...

Read more

Hogyan tehetjük az adatgazdálkodási kutatásokat tényszerűbbé és felhasználó-központúbbá?

„A 2016 évi Nemzetközi Nyílt Adat Konferencia (International Open Data Conference 2016, IODC16) „Cselekvési pálya: mérés és hatásjavítás” panelje a GOVLAB beszámolója szerint áttekintette a nyílt adatokkal való gazdálkodás gyakorlatát és szakpolitikáját elemző (és mérő) kutatások szükségességét, szerepét. Általános egyetértés volt abban, hogy további rendszeres kutatásokra van szükség, tényeken alapuló és felhasználó-centrikus megközelítésben, a nyílt adatok teljes életciklusáról, szektorokon belül és szektorok felett átívelően. A tanácskozás során meghatározták az interdiszciplináris összehasonlító kutatások alapvető fókuszterületeit, a következők szerint. Igény és használat. Mindenek előtt...

Read more

Új egységes irat- és folyamatkezelő rendszer a kormányhivatalokban

„Hamarosan még gyorsabbá válik az ügyintézést a kormányhivatalokban, folyamatban lévő ügyeinkről pedig naprakész információt kaphatunk, ha megvalósul az új egységes irat- és folyamatkezelő rendszer. Sőt, az otthonról elindítható ügyintézésre sem kell már sokat várnunk – tudtuk meg Zöld-Nagy Viktória helyettes államtitkártól a „EKEIDR Egységes irat- és folyamatkezelő rendszer területi közigazgatásra történő kiterjesztése” című október 26-i projektnyitó rendezvény után. Célunk, hogy a közigazgatásban 2011 óta folyó intézményi átalakítás mögé informatikai konszolidáció kerüljön, azaz informatikai tekintetben is legyen egységes a kormányhivatalok működése – szögezte...

Read more
Page 350 of 563 1 349 350 351 563