Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

A Kormány 1430/2015. (VI. 30.) Korm. határozata az Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszer megvalósításával kapcsolatos feladatokról a fővárosi és megyei kormányhivatalokban

„A Kormány az Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszer megvalósítása érdekében 1. felhívja a belügyminisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. útján – az infrastruktúra biztosításával és a szükséges szerződések megkötésével – készítse elő az Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszer (a továbbiakban: EKEIDR) kiterjesztését és bevezetését a fővárosi és megyei kormányhivatalok vonatkozásában azon szervezeti egységekre, mely szervezeti egységeknél nincs használatban olyan informatikai szakrendszer, amely esetében...

Read more

A Kormány 169/2015. (VI. 30.) Korm. rendelete egyes e-közigazgatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról

„...1. A szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokról és az állam által kötelezően nyújtandó szolgáltatásokról szóló 83/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet módosítása ... 2. Az egyes, az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó szervezetek kijelöléséről szóló 84/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet módosítása ... 3. Az elektronikus ügyintézés részletes szabályairól szóló 85/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet módosítása” Forrás: A Kormány 169/2015. (VI. 30.) Korm. rendelete egyes e-közigazgatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról; Magyar Közlöny; 2015. évi 95. szám; 2015. június 30.; 16578-16580. oldalak (pdf)

Read more

Két hónapot csúszik a kormányzati informatikai rendszer fejlesztése

„Június vége helyett várhatóan csak augusztus 31-én zárul az európai uniós forrásból finanszírozott Központosított Kormányzati Informatikai Rendszer kiterjesztése (KKIR2) projekt - közölte a a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. A társaság kifejtette, hogy a projekt készültsége 98 százalékos, a határidő hosszabbításának köszönhetően bevezethető a minisztériumi nyomatmenedzsment (nyomtatásfigyelő és nyomtatásvezérlő) rendszert, valamint lehetőség nyílik arra, hogy növeljék az új kialakítású kormányablakok számát. A fejlesztések eredményeként az állampolgárok a korábbinál több helyszínen, többféle ügy intézését lehetővé tevő kormányablakokban intézhetik majd hatósági ügyeiket, az új...

Read more

A Kormány 1410/2015. (VI. 23.) Korm. határozata az Államreform Operatív Program és az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program technikai segítésnyújtási keretéből megvalósítani tervezett projektek támogatási szerződése megkötéséhez történő hozzájárulásról

„A Kormány hozzájárul az 1. melléklet szerinti projektek támogatási szerződésének megkötéséhez a 2007–2013 közötti programozási időszak operatív programjai eredményes zárásával összefüggő 2015. évi feladatokra vonatkozó cselekvési tervről és a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret 2014. évi munkatervéről szóló 1051/2014. (II. 7.) Korm. határozat módosításáról szóló 1014/2015. (I. 22.) Korm. határozat I.9. pontja alapján. Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2015. július 31. ... Kapcsolódó operatív program: Elektronikus Közigazgatás Operatív Program Projekt megnevezése: Az operatív programok megvalósításával összefüggő feladatok ellátása érdekében infrastrukturális háttér biztosítása a...

Read more

Veszprém megyei Kormányhivatal: sikertörténet a hatékony gazdálkodás megteremtése

„Igazi sikertörténet a hatékonyabb gazdálkodás alapjainak megteremtése Veszprém megyében: az előnytelen bérleti szerződések felmondása mellett telephelyeket vontak össze, továbbá bevezették a gépkocsik vezényléses rendszerét. A Rádió Orienten Baum Hajnalka főosztályvezető kiemelte, az országos kormányablak projekt keretében október 31-ig 13 egyablakos ügyintézési pont alakul a megyében. A kormányhivatal korábbi Ellátási és Vagyongazdálkodási Osztálya a szervezeti egység vagyonkezelésén, az ingyenes használatban lévő ingatlanok költséghatékonyabb használatán, valamint a feladatellátáshoz szorosan igazodó gépjárműpark felhasználásának ütemezésén dolgozott. A hivatal szervezeti egységeinek működése 2011-től folyamatosan optimálisabbá vált. A...

Read more

Okos város: helyben épülő innovációk

„„Digitális városok, bár hasonló elvek mentén, de mindig az adott közösség igényeire szabva jönnek létre, vagyis a városok infokommunikációs fejlesztésekor a lakosok bevonása döntő lehet” — mondta el Bódi Gábor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára a T-Systems Magyarország által rendezett Digitális Város Konferencián Egerszalókon. A kétnapos rendezvény lehetőséget teremtett arra, hogy a témában érintett szereplők, önkormányzati tisztségviselők, városfejlesztési szakemberek megvitassák, hol tartanak ma és milyen perspektívában gondolkodnak a magyar városok a digitalizációról. A technológia nem elidegenít, hanem új lehetőségeket kínálva, a közösség igényeit...

Read more

Önkormányzati információbiztonság

„Milliókat költenek az önkormányzatok arra, hogy adó-, személyi és egyéb kényes adataink megmaradjanak, és ne kerüljenek illetéktelenek kezébe. A hivatalokat, intézményeket 24 órás szolgálattal segíti a Kormányzati Eseménykezelő Központ. Az önkormányzatok informatikai védelmi kötelezettségeit törvény szabályozza. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy hivatali dolgozó el lenne tiltva a közösségi oldalak használatától. Önkormányzata válogatja, hogy milyen internetes oldalak látogathatók, használhatók a hivatali munka közben. Szinte nincs nap, hogy ne jelenne meg olyan hír, amely szerint valamilyen szervezet vagy cég internetes rendszerét feltörték...

Read more

Smart City – a jövő lehetősége?

„Tájékoztató az MTA Pécsi Területi Bizottság Tér- és Településtudományi Munkabizottsága és az Építési-építészeti és Műszaki Szakképzési Munkabizottság közös üléséről: Az MTA Pécsi Területi Bizottság Tér- és Településtudományi Munkabizottsága és az Építési-építészeti és Műszaki Szakképzési Munkabizottság 2015. június 2-án közös ülésén vitatta meg a „Smart City” témakört, hangsúlyozottan annak dél-dunántúli aspektusait. A rendezvénynek a Szentágothai János Kutatóközpont adott helyet. A Központ elnöke, Kovács L. Gábor professzor úr nyitotta meg a rendezvényt, bemutatva a Kutatóközpont gyors fejlődését, eddigi eredményeit, kutatócsoportjait, melyek között szerepel a...

Read more

Megvalósult az önkormányzati ASP-koncepció első fejlesztési szakasza

„Határidőre, a rendelkezésre bocsátott forrásokat nem túllépve és az elvárt tartalommal valósult meg az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) egyik legfontosabb projektje, a Közép-Magyarország régió számára elindított önkormányzati ASP rendszer. Szijártó Zoltán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) elnöke e bejelentéssel nyitotta meg a budapesti Hotel Presidentben azt a sajtó számára is nyilvános projektzáró rendezvényt, amelyen áttekintették a projekt megvalósítását. Annak ötlete, hogy az önkormányzatok belső működését, valamint az állampolgárok és intézmények ügyeinek intézését elektronikus megoldásokkal, egy vagy több központ szolgáltatásaival támogassák,...

Read more

Lezárult a Közhiteles címregiszter kialakítása

„2012. július 1. és 2015. június 30. között az Államreform Operatív Program (ÁROP) keretében, az Európai Szociális Alap és a Magyar Állam által nyújtott 950 millió forintos támogatásból valósult meg a központi, egységes és teljes címregiszter. A Közhiteles címregiszter kialakítása projekt célja a magyarországi címkezelés egységes jogszabályi környezetének és igazgatási folyamatainak kialakítása, valamint egy központi teljes címnyilvántartás megvalósítása volt. A magyar közigazgatás korábban nem rendelkezett egységes, központi, az ország valamennyi címét lefedő címadatbázissal. A címkezelés nem volt teljes és egységes, mivel a...

Read more
Page 400 of 566 1 399 400 401 566