Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

A Kormány 1460/2015. (VII. 8.) Korm. határozata Magyarországnak a Nyít Kormányzati Együttműködés kezdeményezés keretében a 2015–2017. évekre tett vállalásairól szóló második akciótervéről

„1. A Kormány egyetért Magyarországnak a Nyílt Kormányzati Együttműködés Kezdeményezés (a továbbiakban: OGP) keretében a 2015–2017. évekre tett vállalásairól szóló akciótervében (a továbbiakban: Akcióterv) foglaltakkal, és felhívja a belügyminisztert, hogy gondoskodjon az Akcióterv kormányzati portálon való közzétételéről, valamint az OGP Irányító Bizottsága részére történő megküldéséről. Felelős: belügyminiszter Határidő: azonnal 2. A Kormány az Akciótervben szereplő célkitűzések megvalósításához szükséges intézkedéseket e határozat szerint fogadja el. 3. A helyi önkormányzati döntéshozatal nyilvánosságának biztosításával és az ehhez fűződő közzététellel kapcsolatos gyakorlat hatékonyabbá tétele céljából módszertani...

Read more

Nagy újdonság jöhet a magyar boltokban: erre készül a Posta

„Az elmúlt időszakban, ha picit megkésve is, de fontos fejlesztéseket hozott tető alá a Magyar Posta. A pénzügyi közvetítői és pénzforgalmi rendszer újításairól és a társaság jövőbeni terveiről Kovács Zoltánnal beszélgettünk. A társaság kiemelt ügyfelek és ügyféltámogatási vezérigazgató-helyettesétől többek között azt is megtudtuk, hogy folyamatban van egy olyan projekt, ahol a posta is meg kíván jelenni a retail hálózatokban. A klasszikus postai ágazatok árbevétele évek óta csökkenő tendenciát mutat, amit lassítani ugyan lehet, de megállítani aligha. A Magyar Posta bevételi struktúrájában viszont...

Read more

Krénusz Kornél az MVM NET Távközlési Szolgáltató Zrt. új vezérigazgatója

„Az MVM NET Zrt. új vezérigazgatója Krénusz Kornél, jelentős iparági tapasztalattal rendelkező gazdasági szakember. Csaknem kilenc éven át Magyarország egyik vezető, szerverhotel és ADSL szolgáltatásokat nyújtó infokommunikációs szolgáltatója, az Interware Zrt. gazdasági igazgatója, cégvezetője. Ezt követően a GTS Hungary Kft. marketing és termékfejlesztési igazgatójaként tevékenykedett. Alapító-ügyvezetője a világítástechnikai megoldások tervezésével és kivitelezésével foglalkozó BestLED Hungary Kft-nek. Az új vezérigazgató Téren Róbert Ferencet váltja a vállalat élén, aki 2000. óta állt az MVM Csoport alkalmazásában, ahol részt vett az MVM Zrt. országos optikai...

Read more

Szlovákia: több mint 400 elektronikus szolgáltatás a közigazgatásban

„Júliusban helyezték üzembe a címnyilvántartás új informatikai rendszerét és immár elektronikusan lehet kérelmezni az állami szociális juttatásokat, támogatásokat is. Az Információs Társadalom Operatív Program (OPIS) záró fázisába lépett. Ma már több, mint 400 elektronikus közigazgatási szolgáltatást érhetnek el az ügyfelek, amely szám az év végére elérheti a 2000-t is. A kormányhivatal és a pénzügyminisztérium éppen ezért médiakampányt indítanak a slovensko.sk portálon elérhető szolgáltatások propagálására. A kormányhivatal operatív programok osztályának főigazgatója, Peter Kostolný a mai pozsonyi sajtótájékoztatón arra figyelmeztetett, hogy a projektek nagy...

Read more

Fél év múlva megérkezik az e-kártya

„Lehetővé teszi, hogy egyetlen igazolvány használatával intézhessük hivatalos ügyeinket. Interjú Dr. Ignácz Istvánnal, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnökével. Az új okmány kiváltja a taj-kártyát és az adóigazolványt, és alkalmas lesz egyes közlekedési szolgáltatások igénybevételére is. Az e-kártya ez által a polgárbarát és hatékony elektronikus közigazgatás továbbfejlesztésének egyik alappillére. Hogyan érintik ezek az intézkedések a jelenleg még érvényes személyi igazolvány használatát? Dr. Ignácz István: Kezdjük az elején: minden állampolgárnak rendelkeznie kell legalább egy érvényes személyazonosításra alkalmas okmánnyal (tehát személyazonosító igazolvánnyal,...

Read more

Spanyol város, ahol Twitterre költöztették az ügyintézést

„A 3500 fős spanyol Jun város polgármestere gondolt egyet, és minden városi alkalmazottnak Twitter-profilt csinált. A 140 karakterből álló miniüzenet-küldést lehetővé tevő közösségi médium egyelőre úgy tűnik, bevált a városnak (@Ayuntamientojun). Mikor a polgármester visszatwittel A 3500 fős város 600 lakójának már van Twittere, és lelkesen használják is. A városházán fel lehet iratkozni a szolgáltatás használatára, sőt, képzéseket is tartanak, amelyeken megtanítják, hogyan lehet az üzenetekben időpontot foglalni a doktornál, bűntényt bejelenteni, vagy szólni, hogy elromlott a lámpa az utcában. A The...

Read more

Elindult az Építésügyi Fizetési Portál

„Az Építésügyi Fizetési Portál segítségével az ÉTDR rendszerben elektronikusan ügyet indító felhasználók az építésügyi hatósági eljárás illetékét illetve az esetlegesen kiszabott bírságot elektronikus úton is megfizethetik. Az Építésügyi Fizetési Portál (ÉFP) önálló informatikai szolgáltatás, elérése: efp.e-epites.hu. Az ÉFP az elektronikus fizetést az Elektronikus Fizetési és Elszámolás Rendszer (EFER) szolgáltatásainak felhasználásával valósítja meg. Az ÉFP publikus oldalain részletes leírás olvasható az ÉFP koncepciójáról és az elektronikus fizetés módjáról. Az elektronikus fizetés a Fizetés menüpontban kezdeményezhető. Az ÉFP használatával kapcsolatos esetleges kérdésekre e-mail-ben és...

Read more

A Kormány 1430/2015. (VI. 30.) Korm. határozata az Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszer megvalósításával kapcsolatos feladatokról a fővárosi és megyei kormányhivatalokban

„A Kormány az Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszer megvalósítása érdekében 1. felhívja a belügyminisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. útján – az infrastruktúra biztosításával és a szükséges szerződések megkötésével – készítse elő az Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszer (a továbbiakban: EKEIDR) kiterjesztését és bevezetését a fővárosi és megyei kormányhivatalok vonatkozásában azon szervezeti egységekre, mely szervezeti egységeknél nincs használatban olyan informatikai szakrendszer, amely esetében...

Read more

A Kormány 169/2015. (VI. 30.) Korm. rendelete egyes e-közigazgatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról

„...1. A szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokról és az állam által kötelezően nyújtandó szolgáltatásokról szóló 83/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet módosítása ... 2. Az egyes, az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó szervezetek kijelöléséről szóló 84/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet módosítása ... 3. Az elektronikus ügyintézés részletes szabályairól szóló 85/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet módosítása” Forrás: A Kormány 169/2015. (VI. 30.) Korm. rendelete egyes e-közigazgatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról; Magyar Közlöny; 2015. évi 95. szám; 2015. június 30.; 16578-16580. oldalak (pdf)

Read more

Két hónapot csúszik a kormányzati informatikai rendszer fejlesztése

„Június vége helyett várhatóan csak augusztus 31-én zárul az európai uniós forrásból finanszírozott Központosított Kormányzati Informatikai Rendszer kiterjesztése (KKIR2) projekt - közölte a a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. A társaság kifejtette, hogy a projekt készültsége 98 százalékos, a határidő hosszabbításának köszönhetően bevezethető a minisztériumi nyomatmenedzsment (nyomtatásfigyelő és nyomtatásvezérlő) rendszert, valamint lehetőség nyílik arra, hogy növeljék az új kialakítású kormányablakok számát. A fejlesztések eredményeként az állampolgárok a korábbinál több helyszínen, többféle ügy intézését lehetővé tevő kormányablakokban intézhetik majd hatósági ügyeiket, az új...

Read more
Page 404 of 570 1 403 404 405 570