Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Mobil eszközök és közigazgatás – interjú Vályi-Nagy Vilmossal

„Vitai Miklós: Hogyan hat az informatika konzumerizációja Magyarország infokommunikációs stratégiájára? Megjelent az igény a mobileszközökről igénybe vehető államigazgatási szolgáltatások iránt, és lesznek is ilyenek, de fejlesztésüket több szempontból is alaposan át kell gondolni. – Miért kell ezt átgondolni? Nem egyértelmű, hogy a mobilitás felé megy a világ? – Magyarországon az internetelérésre képes okostelefonokat és a táblagépeket még csak a lakosság néhány százaléka használja. Nem igazán érné meg csak azért fejleszteni elektronikus szolgáltatásokat, hogy ez a néhány százaléknyi réteg hozzáférjen. Ennek csak költségei...

Read more

Új honlapot indított a kormány

„Új konzuli tájékoztató oldalt indított a kormány azzal a céllal, hogy információkkal lássák el a külföldre utazókat. Mint a honlap szerdai bemutatásakor Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára elmondta, a konzuli szolgálat az a területe a külügyi munkának, amely "közvetlenül érintkezik" az emberekkel. A konzuli munka jelentősége az elmúlt időben megnőtt, hiszen a magyarok többet utaznak, és több magyar tartózkodik külföldön. Elmondása szerint igyekeztek minél könnyebben áttekinthető és kezelhető honlapot készíteni, hogy az érdeklődők minél szívesebben keressék fel az oldalt. A tájékoztató...

Read more

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség alapító okirata

„...8. A költségvetési szerv alaptevékenysége: 8.1. Önállóan vagy konzorciumi formában végzi a Kormány által kijelölt, európai uniós forrásból – különösen az Új Magyarország Fejlesztési Terv Elektronikus Közigazgatás Operatív Program és az Államreform Operatív Program keretében – megvalósuló vagy megvalósítani kívánt, a Kormány irányítása alá tartozó központi közigazgatási szerveket érintõ, feladatkörébe utalt ágazati informatikai tárgyú kiemelt projektek projektgazdai feladatait. Ennek keretében biztosítja a projektmenedzsment és a független minõségbiztosítási feladatok ellátását, gondoskodik a pénzügyi elszámolások szabályszerûségérõl, végzi a nyilvánosság tájékoztatásával kapcsolatos tevékenységeket. 8.2. Ellátja...

Read more

Kormányhatározat az egységes közadatkereső rendszer és központi elektronikus jegyzék megújításáról

„A Kormány a közvélemény pontos és gyors tájékoztatása, a közérdekű adatokhoz való hozzáférés minél hatékonyabb megvalósulásának elősegítése érdekében: 1. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszterrel együttműködve – figyelembe véve a 2012. április 1-jétől átalakuló elektronikus ügyintézési rendszer igényeit – vizsgálja meg az egységes közadatkereső rendszer és a központi elektronikus jegyzék működését, szerkezeti felépítését, és terjesszen elő javaslatot azok továbbfejlesztésére vonatkozóan; Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter közigazgatási és igazságügyi miniszter érintett miniszterek Határidő: 2012. június 30. 2. felhívja a...

Read more

München kisebb vagyont takarított meg a Linuxra való áttéréssel

A Linux kormányzati, önkormányzati alkalmazásának egyik úttörője München volt. A mostani elemzések azt mutatják, hogy a bajor főváros IT-költségvetésének több mint a harmadát takarította meg azzal, hogy áttért a nyílt forráskódú szoftverek használatára. A város bejelentése szerint a megtakarítások első tétele 4 millió euró licencköltség. Ezt az tette lehetővé Christian Ude polgármester szerint, hogy nem kellett fizetniük 15 ezer Microsoft Office licencért és 7500 Windows licencért. Nagyon jelentős megtakarítás az is, hogy nem kellett beszerezni 7500 új számítógépet, amelyeken zavartalanul működne a...

Read more

Jövőre elektronikusan lehet építési engedélyt kérni

„Az ÉTDR bevezetésével jelentősen felgyorsulnak az építésügyi engedélyezések, ami az állampolgárok és a szakhatóságok szempontjából egyaránt fontos – húzta alá Szaló Péter, a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkára a rendszert bemutató sajtótájékoztatón. Szaló Péter elmondta: az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR) az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg, teljes költségvetése mintegy 1,1 milliárd forint. Az ÉTDR az Interneten elérhető, központi szolgáltatásként az engedélyezési tervdokumentáció elektronikus...

Read more

A Complex szállít jogtárat és cégadatokat a NAV-nak

„A CompLex Kiadó Kft. egyetlen ajánlattevőként nyerte el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Hivatala által, elektronikus joganyag nyilvántartó- és céginformációs rendszerre kiírt közbeszerzést; az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. Az ajánlatkérő az ellenértéket nettó 49 millió forintra becsülte, a Complex végül nettó 47,5 millió forintért szállítja a jogtárat és a céginformációs rendszert, egy évre. A NAV belső informatikai hálózatához csatlakozó munkaállomásokon lehet elérni a joganyagokat és a céginformációkat.” Forrás: A Complex szállít jogtárat és cégadatokat a NAV-nak, HVG.hu,...

Read more

Izland teljes állam- és közigazgatása nyílt forrásra áll át

„A migráció nem problémamentes, és talán nem is lesz mindenkire és mindenre kiterjedő, de a projekt vezetője eltökélt és reménykedő. Az izlandi kormányzat már öt évvel ezelőtt elindította a körülbelül 320 ezer lakót számláló országban az állami rendszerekben a nyílt forrású szoftvereket propagáló kampányát, és az eddigi tapasztalatok alapján úgy döntöttek, hogy felgyorsítják a folyamatot, és egy egyéves projekt keretében szeretnék elérni, hogy minél több közintézmény végrehajtsa a migrációt. Mindezt az átállásért felelős projektvezető, Tryggvi Björgvinsson jelentette be, aki egy interjúban elmondta,...

Read more
Page 503 of 561 1 502 503 504 561