Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Új honlap mutatja be világörökségi helyszíneinket

„Magyarország nyolc UNESCO világörökségi helyszínét és a cím tíz várományosát egy helyen mutatja be az Építési és Beruházási Minisztérium megbízásából a Lechner Tudásközpont által fejlesztett és üzemeltetett új webportál. A honlap, amely a szöveges ismertetőkön és a térképeken kívül gazdag fotóanyagot is tartalmaz, a szakemberek mellett a széles nagyközönség számára is érdekességekkel szolgál. „A Duna két partján feltáruló lélegzetelállító budapesti látkép, a palóc hagyományokat ma is megélő Hollókő, az Aggteleki-karszt barlangjainak páratlan cseppkőképződményei, Pannonhalma ezeréves bencés szellemisége, a Hortobágy végtelen látóhatára, Pécs...

Read more

130 év után fontos változás jön az autók forgalmi engedélyénél

„Az első változat óta már a hetedik generációnál tartunk, és jövőre már nem is kell vezetésnél magunkkal vinni. Szinte napra pontosan 130 évvel ezelőtt, 1892. november 26-án vette kezdetét a magyar autózás története, jellemzően egy hivatalos engedély kiállításával, ami minden magyar forgalmi engedélyek ősének is tekinthető. Az első magyar autótulajdonos Hatschek Béla lát- és műszerész, az Első Magyar Műszemgyár igazgatója – írja visszapillantásában a vezess.hu. Ez csak egy egyedi, írásbeli engedély volt, amelyben Budapest rendőrkapitánya hozzájárulását adta, hogy Hatschek Béla „Benz mozdonykocsiját”...

Read more

A mesterséges intelligencia alkalmazásának adatvédelmi aggályai a közigazgatásban

„A Mesterséges Intelligenciák (MI) – tágabban megfogalmazva az algoritmusvezérelt folyamatok – alkalmazási kérdéseinek aktualitását az információ- és kommunikációtechnológia gyors fejlődése indukálja. Minden előnyével és hátrányával együtt ez kétségtelenül meghatározó tényező mind a köz-, mind a magánszféra szereplői számára, ezért is válhatott a digitalizáció egyik központi célkitűzésévé az európai és hazai közigazgatásnak. A fejlődési cél szem előtt tartása mellett azonban nem szabad megfeledkezni a kockázatokról, amelyek különösen nagy hatást gyakorolhatnak az emberi méltóságra és annak védelmére, a természetes személyek magánszférájába való aránytalan beavatkozás,...

Read more

Választ kapott az ügyészségtől a képviselő KRÉTA-ügyben: egy igen és két nem

„ A KRÉTA rendszer elleni támadás ügyében kérdezte Harangozó Tamás a Legfőbb Ügyészt. Az ellenzéki képviselő arra volt kíváncsi, hogy milyen nyomozás folyik az ügyben. Megkapta a választ. Adathalász támadás érte a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer, azaz a KRÉTA fejlesztőcégét, az eKRÉTA Informatikai Zrt.-t - kezdi levelét Harangozó Tamás. A szocialista képviselő ezzel az állítólagos szeptember 20-ai támadással kapcsolatban kérdezte Polt Pétert. Három kérdést tett fel: *A kormányzat részéről tettek-e feljelentést a KRÉTA rendszert ért támadással kapcsolatban? * Folyamatban van-e büntetőeljárás...

Read more

Egyszerűbb ügyintézés a közműcégeknél, valamint a mobil- és internetszolgáltatóknál

„Tovább egyszerűsíti és gyorsítja az ügyintézést a kormány, ugyanis az e-bejelentőn januártól az ország minden áram-, gáz-, víz- és távhőszolgáltatója felé egy helyen, online kérvényezhetjük a közműátírást, vagy bejelenthetjük személyes adataink megváltozását. 2023 nyarától pedig a telefon-, televízió- és internetszolgáltatók is csatlakoznak az e-bejelentőhöz, miután az Országgyűlés elfogadta az erről szóló törvényjavaslatot. Az e-bejelento.gov.hu oldalon elérhető ingyenes szolgáltatásnak köszönhetően ezentúl nem szükséges minden közmű- és telekommunikációs céget külön-külön felkeresni az adatváltozások bejelentése miatt, így rengeteg utánajárást és sorbaállást takaríthatunk meg. A kormány...

Read more

Az e-recept teljesen kiszorította a hagyományos vényeket

„Ma már a vények 99 százaléka e-recept, ez az öt éve létrejött Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) legismertebb szolgáltatása, átlagosan napi 800 ezret állítanak ki belőle az orvosok. A 2017 novemberében indult EESZT a koronavírus-járvány alatt megmutatta, hogy mind a döntéshozóknak, mind az állampolgároknak mennyire meg tudja könnyíteni az életét – jelentette ki az Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ (ESZFK) ügyvezetője a 3. Digital Health Summiton. Szabó Bálint úgy fogalmazott, ha ez a rendszer most megállna, sokan bajba kerülnének, sőt „visszakerülnénk a...

Read more

György István: Az elmúlt években mintegy ötszáz kormányhivatali épület energetikai korszerűsítése valósult meg

„György István hozzátette: az orosz–ukrán háború és az Európai Unió erre adott elhibázott szankciós politikája következtében kialakult energiaválság megmutatja, hogy jó döntés volt az épületek energetikai korszerűsítése. Példaként említette, hogy Győr-Moson-Sopron megyében van olyan hivatali épület, amely októberben 89 százalékos gáz- és 14 százalékos árammegtakarítást ért el. György István hangsúlyozta, hogy óriási felelősséget ró a kormányzatra és a kormányhivatalokra, hogy azokat az épületeket, amelyekben dolgoznak, megfelelő színvonalon karban tudják tartani. Különösen a műemléképületeket, amelyek a magyar nemzet örökségei – fűzte hozzá. A 2008-ban ipari műemléki...

Read more

Mostantól az Interneten is kitölthető a nemzeti konzultáció

„Mostantól az interneten is ki lehet tölteni a szankciókról szóló konzultációs kérdőívet - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden. Az államtitkár a Facebookon közzétett nyilatkozatában kiemelte: jó pár hónap telt el a háború kirobbanása óta, amelyre Brüsszel gazdasági szankciókkal válaszolt. Dömötör Csaba rámutatott: a következmények jól ismertek, a szankciók nem vetettek véget a háborúnak, viszont egyre súlyosabb válságot okoznak egész Európában. Elszálltak az energiaárak, emelkednek az élelmiszerárak, évtizedek óta nem látott magasságokba emelkedett az infláció - sorolta. Kitért arra...

Read more

Könnyebb tájékozódás a geoshop.hu-n és a fentrol.hu-n is. Új térképi segédrétegek a Lechner szakrendszereiben

„A korábbiaknál frissebb, nagyobb felbontású térképi segédrétegek érhetőek el a Lechner Tudásközpont két online szakrendszerében, a geoshop.hu és a fentrol.hu oldalakon keresztül. Az újításnak köszönhetően a felhasználók egyszerűbben, gyorsabban és pontosabban tudnak böngészni az adatok között. 2022 őszén megváltoztak a Lechner Tudásközpont két alkalmazásában, a fentrol.hu és a geoshop.hu szakrendszerekben elérhető térképi segédrétegek. Most már a termékek kiválasztását, illetve az archív légifelvételek böngészését 40 cm/pixel terepi felbontású ortofotók, valamint a Nemzeti Térinformatikai Alaptérkép 1:1000 méretarányig nagyítható alaprétegeinek segítségével lehet megtenni. A Lechner...

Read more

Az Európai Űrügynökség (ESA) továbbképzése a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetével (FTI-iASK) együttműködésben

„Az Európai Űrügynökség (ESA) a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetével (FTI-iASK) együttműködve távérzékelésről szóló továbbképző tanfolyamot szervez november 21. és 25. között, amelynek középpontjában a mezőgazdasági területek és felszíni vizek műholdas megfigyelése áll. A továbbképzésen számos magyar kutató és PhD-hallgató mellett összesen mintegy 21 európai ország képviselteti magát. Az érdeklődés nem véletlen, a képzés ugyanis egyedi lehetőséget biztosít a műholdas távérzékelés magas szintű megismeréséhez és a jelenkori legmodernebb adatelemzési technikák elsajátításához. A tanfolyam célja a föld-megfigyelési (EO) tudományterülettel foglalkozó kutatók és szakértők következő generációjának...

Read more
Page 97 of 568 1 96 97 98 568