Találat: közigazgatás: külföldön

Konferencia a határon átnyúló hálózatépítésről Budapesten

"Budapesten került sor a „Határon átnyúló hálózatépítés a közös érdekek felismerése céljából" elnevezésű EU támogatásból megvalósult projekt záró konferenciájára, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában, a budai várban október 20-án. A Szövetség a Közös Célokért társulás és a Puskás Tivadar Közalapítvány közös projektjének záróakkordjaként rendezett konferencián több magyarországi kormánytisztviselő is megjelent és felszólalt. Az Európai Unió társfinanszírozásával a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló „Határon átnyúló hálózatépítés a közös érdekek felismerése céljából” című projektet a Szövetség a Közös Célokért társulás és a...

Részletek

Uniós javaslat: nyilvános konzultáció az elektronikus közbeszerzésről

Miről is van szó? A közbeszerzés az a folyamat, melyet a kormányzati intézmények és a közszféra különböző szervezetei alkalmaznak áruk, szolgáltatások és építési beruházások megrendelésére. Az elektronikus közbeszerzés – a papíralapú rendszert háttérbe szorítva – az internetet és az elektronikus levelezést veszi igénybe a közbeszerzési eljárások során. Az elektronikus közbeszerzés révén gyorsabbá és egyszerűbbé válhat a beszerzési folyamat a megrendelők és a vállalkozások számára egyaránt – az EU ezért arra ösztönzi a kormányokat, hogy mihamarabb térjenek át az elektronikus rendszerre. Az elektronikus...

Részletek

Magyar közreműködéssel újulhat meg az albán e-közigazgatás

"Jelentős lépésre szánta el magát a tiranai kormányzat, amikor olyan elektronikus kormányzati infrastruktúra kiépítésének előkészületeire adott megbízást, amely elősegíti az államigazgatás hatékonyságát és átláthatóságát. A nemzetközi projekt lebonyolításának sikeréért projektvezetőként az AAM Tanácsadó Zrt. felel. A mintegy 180 millió forintos összköltségű projekt fő célja, hogy a szakemberek kialakítsák az EU adatvédelmi szabályainak megfelelő e-kormányzati infrastruktúrát, miközben megteremtik az államigazgatás hatékonyságát és transzparenciáját. A 2010 októberében induló projekt tervezett időtartama 12 hónap. A mostani projekt az előkészítő fázisa az elektronikus kormányzat és interoperábilis...

Részletek

Felhívás a kormányzati gépezet feltámasztására

A kormányzat hitelének általános megrendülése nyomán, mely egészen az 1970-es évekig vezethető vissza, növekvő nyomás nehezedik a kormányzatra, hogy tevékenységének kiterjedtségét csökkentse és privatizálja a kormányzati szolgáltatásokat. Ennek eredményeképpen a kormányzati szervezeteknek nagy mértékben kellett külső szállítókra támaszkodniuk. A tanulmány azt állítja, hogy ennek eredményeképpen számos módon sérült a szövetségi kormányzat képessége, hogy az ország ügyeit intézze. Ezek közül a legfontosabb az, hogy a szállítók haszna magánhaszon és ez nem szükségszerűen egyezik meg a kormányzat hasznával. A külső vállalkozók felhasználása megnőtt George...

Részletek

Teljesítmény-költségvetés – technikák és külhoni tapasztalatok

"A bürokrácia közgazdaságtana a költségvetési szervek működését - többek között - azért bírálja, mert a költségvetési szektorban megjelenő ösztönzők miatt a hivatalok működése gyakran más célokat követ, mint amiért létrehozták őket. A gyakori érvelés szerint ennek egyik oka az, hogy a költségvetés finanszírozási rendszere nem a teljesítményük (az adott célok elérése) arányában juttat forrásokat a számukra. Az elmúlt néhány évtizedben egyre több országban próbálkoznak az ún. teljesítmény-költségvetés megvalósításával. Ehhez kapcsolódóan, az utóbbi néhány évben egyre fontosabb szerepet az ún. költségalapú gazdálkodás is....

Részletek

Akkor, most valami egészen más: Alkalmazzuk a Toyota-módszert a közigazgatás vezetésében!

Irányzatok jönnek, irányzatok mennek a közigazgatás irányításában. Magyarországon ebből nem sokat szoktunk érzékelni. Azért hasznos lehet tudni arról, hogy az éppen uralkodó irányzatnak, amelyet a Közszektor Új Menedzsmentjének (New Public Management) hívnak, van egy nagyon erőteljes kritikusa. John Sedonnak hívják. Állítása szerint erősen kétséges az a szemlélet, amelynek néhány meghatározó eleme a következő: back/office megkülönböztetése, közös szolgáltató központok (shared services), kiszervezés, benchmarking, összevont telefonos ügyintéző központok (call center), központosítás, ISO 9000 stb. Gyakorlatilag a mostanság uralkodó szemlélet és gyakorlat összes "szent tehenét"...

Részletek

Az állampolgári megelégedettség elérése felé

A versenyszektorban a fogyasztói megelégedettség fontossága, magának a megelégedettségnek a mérése jobban beépült a szervezeti kultúrába, mint a közigazgatásban az ügyfelek megelégedettségének fontossága és mérése. Ennek részben az az oka, hogy a közigazgatás esetében a megelégedettség sokkal nehezebben mérhető. Ugyanakkor rendkívül fontos, mert : - megteremti a nyilvános számonkérhetőség feltételeit, - segítségével a vezetés meg tud állapítani célokat a jobb szolgáltatás nyújtásához, - számonkérhetőséget teremt a közigazgatáson belül is, - segít a közszektor legitimitását erősíteni. Victoria Állam illetékesei a kanadai gyakorlatot hívják...

Részletek

Szoftverfejlesztőket a politikába!

Időről időre felbukkan az a gondolat, hogy a politika túl fontos dolog ahhoz, hogy a politikusokra hagyjuk. Platon például a filozófusokat tette volna meg uralkodónak. Ebben talán öntudatlanul is szerepet játszott az, hogy ő is filozófus volt. Újabban az informatika figyelme fordul a politika világa felé. Lásd a számos elképzelést a Közigazgatás 2.0 témában. A politika siralmas állapota arra az ötletre indított valakit, hogy nagy hasznára lenne az amerikai közösségnek, ha szoftverfejlesztők nagyobb számban bekapcsolódnának a politikai életbe. Erre, az ötlet gazdája...

Részletek

Tesco Gazdaságos Állam

Nagy idők készülődnek Angliában! David Cameron, a brit konzervatívok vezére, meghirdette a "nagy társadalom" programját. Hivatalos olvasatban ez az emberek hatalmának és a centralizált hatalom rovására a közösségek hatalmának kiterjesztését jelenti, továbbá az önkéntesség kultúrájának támogatását. Mint a legtöbb ilyen tervezetben az agyrém keveredik a megfontolandó elképzelésekkel. A mélyén persze az van, hogy az állam szabadulni szeretne számos kötelezettségétől (ha más okból nem, akkor a mély pénzügyi válság miatt). Így születnek meg olyan elképzelések, hogy majd önkéntesek tartanak működésben múzeumokat és könyvtárakat......

Részletek

A közszektor irányítása a “New Public Management” után

A közigazgatás új korszakba lépett. Az 1980-as években a "kevesebb kormányzat" volt a meghatározó elképzelés, azután kb. húsz évig a "New Public Management". Napjainkban a közigazgatás új utakat keres. A reformok a nyújtott szolgáltatások minőségére összpontosítanak és a hatékonyságra (a kormányzati "back office"). Ez a kiadvány az új idők szellemében négy témát vizsgál kilenc országban: közös szolgáltató központok, a kormányzati szervezetek irányítása és vezetése, az intézményi költségvetések automatikus csökkentése, a kiadások átfogó áttekintése. A vizsgált országok listája: Ausztrália, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország,...

Részletek
Page 180 of 181 1 179 180 181