Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

A NAV adatvagyona alapján előrejelezhető az adózatlan vagyon eltüntetése

„Esély sincs eltüntetni már az adózatlan vagyont. Egy gyanús beruházás kapcsán kezdeményeztek adóellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, akik fiktív számlákra és több adónemet érintő adóelkerülésre is fény derítettek - tájékoztatta a hatóság a Computerworldöt. Egy szabályosan működő vállalkozás bevallásának elemzésekor tűnt fel az adóhivatal munkatársainak egy másik társaság több százmilliós, beruházásról kiállított számlája. A NAV adatbázisaiban a számlaadatok alapján indított lekérdezések eredménye arra utalt, hogy a munka nagy részére a kivitelező olyan vállalkozásokkal kötött szerződést, amelyek a fiktív működés...

Read more

A jegyzői státusz változásai a 19. századtól Magyarországon

„A kutatásom elsősorban jogtörténeti vonatkozású, mely arra irányul, hogy bemutassam a jegyzői státusz változásait egészen a 19. századtól napjainkig. Mivel a vizsgálat nemcsak jogtörténeti tárgyú, hanem közigazgatási jog is, a jelenlegi szabályozáshoz eljutva, mindenképpen szükséges a jegyző jelenlegi jogállásának, közigazgatásban, ezen belül is a helyi önkormányzatok rendszerében betöltött szerepének vizsgálata a hatályos jogszabályok alapján. ...bemutatom a jogtörténeti előzményeit követően az 1990-es helyi önkormányzati rendszer felépítését, különös tekintettel a jegyző jogállására, s azt is, hogy hogyan módosult ennek a hivatalnak a jogállása a...

Read more

Az egészségügyi ágazatban dolgozók bér- és létszámhelyzete Magyarországon

„Az értekezés célja feltárni az egészségügyi ágazat humánerőforrás helyzetét az OECD európai országaiban a gyakorló orvosi és egészségügyi szakdolgozói létszám, valamint a kórházi ágyszámok elemzésén keresztül. A dolgozat további célkitűzése megvizsgálni a Magyarországon teljes munkaidőben foglalkoztatott orvosok és egészségügyi szakdolgozók jövedelmének változását, valamint a kórházi orvosi és egészségügyi szakdolgozói jövedelem területi egyenlőtlenségeit. Az értekezés kitűzött célja az egészségügyi ágazat humánerőforrás létszám- és jövedelemhelyzetével kapcsolatos számok változásának megismerése. Nem célja az értekezésnek az oki tényezők meghatározása. A kutatás főbb céljai az alábbiak szerint...

Read more

A mesterséges intelligencia szerepe a közigazgatásban

„A ma emberének élete és jóléte szorosan összefügg az adatok és az egymással összekapcsolódó modern technológiák alkalmazásával. A mesterséges intelligencia (MI) már most érezteti hatását, akár a mindennapi életünkben is. Ezért is van óriási jelentősége annak, hogy 2023 júniusában az Európai Parlament elfogadta tárgyalási álláspontját a mesterséges intelligenciára vonatkozó törvénnyel kapcsolatban. Ez lesz a világ első átfogó szabályrendszere a mesterséges intelligencia kockázatainak kezelésére. Hatékonyság és innováció E két hívószóról nem feltétlenül, illetve nem elsősorban a közigazgatás jut eszébe az embernek. Pedig igény...

Read more

Elindult a Lechner Tudásközpont Copernicus böngésző szolgáltatása

„Már elérhető a Lechner Tudásközpont új webes szolgáltatása, a bárki számára ingyenesen hozzáférhető Copernicus böngésző, amely az egész ország területére vonatkozóan tartalmaz űrfelvételekből előállított adatokat. Az Európai Unió földmegfigyelési programja, a Copernicus program többek között a Sentinel műholdcsalád felvételei alapján teszi lehetővé a földfelszín, az óceánok és a légkör monitorozását. Az adatok gyűjtésén túl a program azok feldolgozásával, kiértékelésével és szolgáltatásával is foglalkozik. A távérzékelési adatok mellett feldolgozott és értelmezett, tematikusan előkészített adatbázisokat tesz elérhetővé bárki számára. Az évekre visszamenőleg elérhető adatok...

Read more

Háziorvosi adatokkal bővült az EgészségAblak mobil alkalmazás

„A „Háziorvos” menüpontban mostantól mindenki meg tudja nézni a saját háziorvosa legfontosabb adatait. Ezzel a kényelmi funkcióval elkerülhető, hogy valaki tévedésből rendelési időn kívül menjen az orvosához. A mobilalkalmazás célja, hogy a lakosság könnyen, gyorsan, egyszerűen és minél széleskörűbben használhassa a digitális egészségügy előnyeit. Az új kényelmi funkcióval elkerülhető, hogy valaki tévedésből rendelési időn kívül menjen az orvosához, és megkönnyíti az orvos elérését is – nyilatkozta az MTI-nek Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hozzátéve, hogy ez a fejlesztés egyszerre segít a...

Read more

Az összes közműszolgáltató elérhető az e-bejelentő szolgáltatáson keresztül

„Így az emberek hivatalos ügyeiket minél hatékonyabban, kényelmesebben tudják intézni. Immár az összes hazai közműszolgáltató - gáz-, áram-, víz- és távhőszolgáltató - elérhető az e-bejelentő szolgáltatáson keresztül, ezzel minden ügyfél online, sorban állás nélkül tudja ügyeit intézni - jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára vasárnap. Ennek eredményeként az emberek hivatalos ügyeiket hatékonyabban és kényelmesebben tudják intézni. Mint ismeretes, az e-bejelentős szolgáltatást 2022 februárjától indították el, amely a közműátírásoknak igen jelentős egyszerűsítését tartalmazza. A szolgáltatás használata megkíméli az ügyintézés során az...

Read more

Adatelemzéssel egymilliárd forintos áfacsalást akadályozott meg az adóhatóság

„Az adóhivatal 200 százalékos adóbírságot szabott ki és büntetőfeljelentést kezdeményezett. A megalakulása utáni első bevallásában egymilliárd forint általános forgalmi adót (áfa) igényelt vissza egy debreceni cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzése megakadályozta a csalást. Az adóhatóság csütörtöki közleménye szerint az áfabevallás már elsőre kockázatosnak tűnt. A NAV munkatársai elemezték az online adatforrásokból érkezett információkat, és kiderült, hogy a visszaigénylés alapjául szolgáló, reklámügynöki szolgáltatásról szóló számlákat szintén egy frissen alakult társaság bocsátotta ki. Ezt a céget ugyanaz a személy ugyanazon a...

Read more

Házszámtáblát kapnak a tanyák Ásotthalmon

„A tanyasiak ellátása és az életmentő egységek könnyebb tájékozódása érdekében elkezdődött Ásotthalmon külterületén a házszámok kihelyezése. Régi problémakörre reagáltunk egy nagyon egyszerű és gyors intézkedéssel, amikor meghirdettem a házszámtábla-rendelési lehetőséget – mondta Papp Renáta polgármester. Sok évtizedes probléma, hogy ha mentő, rendőrség, tűzoltóság segítsége szükséges, nehéz az ingatlan beazonosítása. Ásotthalom 122,5 négyzetkilométernyi területén a lakosság fele a tanyavilágban él, és mindig is problémát jelentett a gyors és hatékony eligazodás: főképpen a segítségnyújtó szervek – mentő, tűzoltóság, rendőrség – esetében nincs idő a...

Read more

A Balaton törékeny ökológiai kincs – mondta Navracsics Tibor

„Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a Balaton milyen törékeny ökológiai kincs, és mennyire kell vigyázni rá – jelentette ki a területfejlesztési miniszter A szörnyek és sellők című zenés mesejáték kapolcsi előadását megelőző köszöntőjében szombaton. Navracsics Tibor hangsúlyozta: a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa (EKF) programsorozat egyik fő gondolata a fenntarthatóság. A miniszter azt mondta: bár az előző nemzedékek és magunk sem vigyáztunk kellőképpen a tóra, talán a gyerekek majd fognak, ha megtanulják, hogy mit kell tenni, hogyan kell megőrizni „az épségét,...

Read more
Page 144 of 1008 1 143 144 145 1 008