Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

A kormányablakok intézményrendszere az egyik legsikeresebb projektje a magyar állam közigazgatás-fejlesztésének

„A kormányablakok intézményrendszere az egyik legsikeresebb projektje a magyar állam közigazgatás-fejlesztésének – közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Túrkevén, ahol új kormányablakot adtak át. György István elmondta: a túrkevei a háromszáztizenötödik kormányablak az országban. Míg 2019-ben 14,6 millió ügyfél fordult meg a kormányablakokban, 2023-ban már csak 12,8 millió – számolt be. Megjegyezte: a csökkenésben szerepe lehetett a digitális platformoknak, amelyekkel a személyes ügyintézés egy része már kiváltható. „Egy nagy utazásnak vagyunk most (…) egy...

Read more

Magyarországon napsütéses időben a napelemek már gyakorlatilag megtermelik az ország elektromosáram-szükségletét

„Magyarországon az ipari méretű napelemparkok és a háztartások együtt elérték a hatezer megawatt naperőművi teljesítményt - jelentette be az energiaügyi miniszter Kalocsán. Lantos Csaba az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. kalocsai ügyfélszolgálati irodájának ünnepélyes átadóján arról beszélt, hogy napsütéses időben a napelemek gyakorlatilag megtermelik az ország elektromosáram-szükségletét, hiszen az átlagos fogyasztás 5500-6500 megawatt között alakul. A miniszter hangsúlyozta: a zöldenergia egyre meghatározóbb szerepe miatt a kormány célja tovább növelni a megújuló energiaforrások részarányát, jelentősen bővíteni a tárolókapacitásokat. Emellett pedig meghosszabbítják a Paks1 üzemidejét...

Read more

Nagy Márton: az Európai Uniónak követnie kell az USA és Kína példáját

„A gazdaságfejlesztési miniszter Törökországban ismertette a globális támogatási versenyre adott európai uniós és nemzetközi válaszokat, valamint ismertette Magyarország önálló stratégiáját és célkitűzéseit. A törökországi Antalyában 2021 óta évente megrendezésre kerülő konferencián politikai döntéshozók, diplomaták és a tudományos világ elismert szereplői folytatnak eszmecserét a nemzetközi diplomácia, a politika és az üzleti élet aktuális kérdéseiről. A delegáció tagjaként Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a fórum Nemzetközi kereskedelem, összekapcsoltság és kölcsönös függőség című, a globális kereskedelem kihívásait körüljáró paneljén mondott beszédet, ezt követően szakmai beszélgetésen is...

Read more

UniSpace: elemi magyar érdek a részvétel az űrkutatásban és az űrgazdaságban

„A magyar űrstratégia célkitűzéseivel összhangban létrejött UniSpace programban másfél éve indult négy önálló, de összehangolt űrtudományi szakirányú továbbképzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem koordinációjával. Az első hallgatók most végeztek. A 17 egyetem együttműködésével létrejött UniSpace program szakirányú továbbképzésein első alkalommal csaknem 70 hallgató kapott szakképzettséget igazoló okiratot. Az első szemeszter közös, a második és harmadik szemeszter képzésenként, tudományterületenként mélyíti el a világűr felhasználásával kapcsolatos ismereteket – magyarázta Horváth Bianka programigazgató az InfoRádióban. Tájékoztatása szerint négy tudományterületen indítottak képzést jogászok, közgazdászok, mérnökök, műszaki szakemberek...

Read more

Első ADATNAP – Konferencia és fórum az európai és hazai adatstratégiákról, 2024. március 21.

„Első ADATNAP Konferencia és fórum az európai és hazai adatstratégiákról Időpont: 2024. március 21. (csütörtök), 9:30 – 17:30 Helyszín: PPKE JÁK, 1088 Budapest, Szentkirályi utca 28., Szent II. János Pál pápa díszterem Szervezők: Ereky István Közjogi Kutatóközpont PPKE JÁK (ereky.jak.ppke.hu) Magyary Zoltán E-közigazgatástudományi Egyesület (Magyary.hu) A rendezvény támogatói: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Kar (PPKE JÁK) Védnök: Dr. Koltay András, egyetemi tanár, LL.M., Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), elnök A konferencia és fórum...

Read more

Konnektivitás: napjaink geopolitikai varázsigéje és ami mögötte van

„Az egyre nagyobb kihívást jelentő nemzetközi politikai és gazdasági környezetre adott válaszként a magyar kormány a külpolitikai stratégiájának sarokkövévé tette a konnektivitást, amelytől Magyarország a legfejlettebb országokhoz való felzárkózását reméli. A különböző konnektivitáselméletekből a magyar külpolitikai stratégia szempontjából azt lényeges kiemelni, hogy a konnektivitás egyszerre erőforrás és befolyásolási képesség, vagyis a fejlettebb gazdaságokhoz való felzárkózást elősegítheti, ha hazánk törekszik a világgal való minél sokrétűbb összekapcsoltságra. Valószínűleg nem lenne könnyű meghatározni a „connectivity” (megfelelő fordítás hiányában a magyar nyelvbe „konnektivitásként” átültetett) kifejezés születésének...

Read more

Támogatások és lehetőségek az agráriumban

„Az új támogatási rendszer továbbra is segíteni fogja a gazdálkodók alkalmazkodását a megváltozott piaci és termelési viszonyokhoz - jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium államtitkára, pénteken Kalocsán egy gazdafórumon. Dr. Nobilis Márton hozzátette, fontos, hogy az élelmiszeriparban minél magasabb feldolgozottságú termékeket tudjunk előállítani. Éppen ezért az új támogatási ciklus komoly lehetőségeket tartogat a mezőgazdaság és az élelmiszerfeldolgozás hatékonyságának további fejlesztésére. Tavaly összesen 1400 milliárd forint jutott el a gazdálkodókhoz, az idei év első két hónapjában pedig újabb 82 milliárd forintnyi forrás...

Read more

Egy új jegybanki rendelet következtében nehezebb lesz a falvakban készpénzhez jutni

„Egy új jegybanki rendelet azt mondja ki, hogy a nem városi rangú településen készpénzes automata abban az esetben üzemeltethető, amennyiben azt az ügyféligény, a forgalmi adatok vagy a lakosságszám indokolja. Mostantól egyértelmű – bár főleg kisebb helyeken eddig is ez volt a helyzet –, hogy a falvakban nem kötelező az ATM-ek fenntartása. A feltételeknek való megfelelést visszamenőleg is vizsgálhatják. Tehát ha az ügyféligény; a forgalmi adatok; vagy a lakosságszám nem indokolja a pénzautomata meglétét, akkor azt nem kell pótolni a korábbi rendeletnek...

Read more

Az év első felében elkészül az állami beruházási keretprogram

„Várhatóan az új állami beruházások felére vonatkozik majd a tavaly elfogadott, az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023.évi LXIX. törvény, aminek hatálya alól sokan igyekeznek kibújni, mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke, de az építőipari szakszövetség annak szurkol, hogy minél több projekt maradjon bent az átláthatóságot, egységességet segítő rendszerben. Erről az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége kibővített elnökségi ülésén volt szó szerda délután, amikor a nemrég létrejött Állami Beruházási Érdekegyeztető Tanács munkájáról, a szükséges jogszabály módosításokról és az új Tervezési Szolgáltatások és Építési...

Read more

Államtitkárok felmentése és kinevezése

„A miniszterelnök Gulyás Tibort szinte azonnali hatállyal mentette fel, Váradi Ágnes megbízatása pedig március 15-ig szól már csak. A február 29-én megjelent Magyar Közlönyből kiderül, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2024. március 1-jei hatállyal, az energiaügyi miniszter javaslatára felmentette tisztségéből Gulyás Tibor energiapolitikáért felelős helyettes államtitkárt, más fontos megbízatására tekintettel. Ezzel egyidejűleg kinevezte az Energiaügyi Minisztérium helyettes államtitkárává Borsos-Papp Natáliát másnapi, március 2-i hatállyal. Szintén a friss Magyar Közlönyből derül ki, hogy a miniszterelnök Tuzson Bence igazságügyi miniszter előterjesztésére, március 15-ei hatállyal, lemondására...

Read more
Page 161 of 1067 1 160 161 162 1 067