Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Bejelentette lemondását a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke

„Bejelentette lemondását a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke, Mészáros József egy belső e-mailben közölte munkatársaival távozását – írja a Népszava. Egy pár soros levélben köszönt el kollégáitól szerdán délután Mészáros József, a Magyar Államkincstár 2017-ben kinevezett vezetője. A távozását nem indokolta az elnök, többeket meglepetésként ért a hír. Sokukkal Mészáros 2010 óta dolgozott együtt, hiszen 2010 óta vezette az Országos Nyugdíjfolyósítási Főigazgatóságot (ONYF), utána a nyugdíjfolyósító ás az államkincstár egyesítése után 2017-től került a közös szervezet élére – írja a lap. A MÁK-ONYF...

Read more

Azonnal fizetési rendszer: megújítás előtt a másodlagos azonosítók

„Miközben egy év alatt az utalások harmada már azonnal teljesül, az azonnali fizetési rendszer lakossági felfutását a külföldi tapasztalatok szerint segítő másodlagos azonosítókat csak az ügyfelek egy százaléka rögzítette eddig. Az induláskor megadott azonosítókat ráadásul mostanság meg is kell újítani. A z elmúlt egy év alatt csaknem 150 millió tranzakció teljesült az azonnali fizetési rendszerben összesen 30 ezermil­liárd forint értékben. Az összes átutalásos tranzakció csaknem harmada már így bonyolódik le, egy átlagos munkanapon 400 ezer utalás teljesül pillanatok alatt: a Magyar Nemzeti...

Read more

Piaci igények, államigazgatási keretek – interjú Ádám Csongorral, a NISZ Zrt. fejlesztési ágazatának igazgatójával

„A rutinszerűen visszatérő feladatok és a váratlan helyzetekre történő gyors reagálás egyaránt jellemezte a NISZ Zrt. elmúlt egy évének fejlesztési tevékenységét. Egyfelől nem hiányoztak a minden évben jellemző infrastrukturális, hálózati és e-közigazgatási fejlesztések. Másrészt viszont a pandémia a NISZ-t is új helyzet elé állította, hiszen nem tervezett alkalmazásfejlesztéseket, kapacitásbővítéseket kellett egyik napról a másikra megoldani – foglalja össze a 2020-as évet Ádám Csongor, a NISZ Zrt. fejlesztési ágazatának igazgatója. A vállalatnak egyszerre kell informatikai szállítóként és rendszerintegrátorként működnie az ellátotti kör számára,...

Read more

Online felmérést indított a NISZ Zrt. az elektronikus ügyintézési szokások feltérképezésére

„Az e-közigazgatási rendszerek működtetésében központi szerepet betöltő NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. online felmérést indított, melyben a Magyarország.hu oldal működésével, valamint az ott elérhető elektronikus szolgáltatásokkal kapcsolatban várja a felhasználók visszajelzését. A kérdőív az éppen 1 éve megújult központi e-ügyintézési portálon érhető el, kitöltése anonim és csak néhány percet vesz igénybe. A társaság a felmérés eredményét a Magyarország.hu portál továbbfejlesztése, illetve a felületen elérhető információk és a hivatali ügyekhez kapcsolódó szolgáltatások bővítése során használja fel. A jól működő, költséghatékony és leginkább ügyfélbarát...

Read more

A koronavírus-járvány miatt szükséges stratégiai egyeztetések: a vidéki városokkal Balla György, Budapesttel Fürjes Balázs fog tárgyalni

„A 25 ezernél népesebb vidéki településekkel folytatott egyeztetésekért felelős miniszteri biztossá nevezték ki szerdától Balla György fideszes országgyűlési képviselőt, Szolnok korábbi alpolgármesterét − tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnökség. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter három hónapra nevezte ki Balla Györgyöt március 3-tól. A koronavírus-járvány miatt szükséges stratégiai egyeztetésekért felelős miniszteri biztosként feladata lesz, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter és 69 településvezető között folytatott egyeztetéseket követően külön-külön tárgyaljon a 25 ezer lakos feletti vidéki városok képviselőivel. A fővárossal és a budapesti kerületek vezetőivel Fürjes...

Read more

Diplomáciai ismeretekkel vértezi fel a külpiacra lépő cégeket a kormány

„ Vadonatúj képzéssel rukkolt elő néhány hete a Magyar ­Diplomáciai Akadémia. A nemzetközi szinten is egyedülálló intézmény már nemcsak a külügyi területen dolgozó szakemberek felkészítéséért és a diplomata-utánpótlás kinevelé- séért felel, hanem új perspektívát nyitott a külpiacra lépő vállalkozásoknak is. – A hatékony fellépés, a jó tárgyalási technika vagy az adott régióra jellemző illemszabályok ismerete komoly fegyvertárat jelent a magyar cégeknek. Mivel a kormánynak prioritás a magyar cégek külpiaci versenyképessége és a külföldi tőke bevonzása, szeretnénk hozzájárulni a vállalatok sikereihez – mondta...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2021. március 1-március 5.

Ajánlati/részvételi felhívás MATE - Interaktív kollaborációs eszközök Közbeszerzési Értesítő száma: 2021/41 Ajánlatkérő: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2021.03.19. 9 tanterembe Hibrid tantermi csomag szállítása és üzembehelyezése, 3 tanterembe Hibrid tantermi csomag projektorral együtt történő szállítása és üzembehelyezése, 2 terembe tanácstermi csomag mikrofon rendszerrel együtt történő szállítása és üzembehelyezése,1 Rektori Tanácstermbe tanácstermi csomag mikrofon rendszer nélkül történő szállítása és üzembehelyezése Lásd bővebben IP alapú telekommunikációs szolgáltatások Közbeszerzési Értesítő száma: 2021/41 Közzététel dátuma: 2021.03.01. Ajánlatkérő: FŐTÁV Budapesti Távhőszolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő...

Read more

A koronavírus-járvány (CoVID-19) miatt szükségessé vált rendkívüli kormányzati intézkedések rendeletei – 2021. március 1-március 6.

A Kormány 111/2021. (III. 6.) Korm. rendelete a védelmi intézkedések ideiglenes szigorítása idején a gyermekfelügyeletről Magyar Közlöny; 2021. évi 38. szám; 2021. március 6.; 1564. o. (PDF) A Kormány 112/2021. (III. 6.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet során érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedések újbóli bevezetéséről Magyar Közlöny; 2021. évi 38. szám; 2021. március 6.; 1565-1571. o. (PDF) A Kormány 104/2021. (III. 5.) Korm. rendelete a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról

Read more

Budapesti közterületek tervezése, menedzselése, fenntartása

„Míg a közterülettel kapcsolatos közúti, közmű, közlekedési jogszabályok, szabványok, fenntartási előírások meglehetősen cizelláltak és szofisztikáltak, addig szinte teljesen hiányoznak vagy jelentősen elavultak a közterület zöldfelületekkel kapcsolatos jogi és eljárásrendi meghatározottságai.” Forrás: Budapesti közterületek tervezése, menedzselése, fenntartása; Levegő Munkacsoport; 2019 (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Read more

Zöldinfrastruktúra füzetek

„A megjelenő Zöldinfrastruktúra füzetek a szakemberek, döntéshozók munkáját és a városlakók tájékoztatását kívánják segíteni. A kiadványok bemutatják a zöldinfrastruktúra fejlesztések komplex eszközrendszerét a hazai és nemzetközi jó gyakorlatok révén. Az általános alapelveken és a jó példákon túl tartalmazzák a megvalósítás különböző lehetőségeit, továbbá ezek műszaki és növényélettani feltételeit, korlátait. A kiadványsorozat a városökológiai alapismeretektől a zöldfelületek ökoszisztéma szolgáltatásán át a csapadékvíz-gazdálkodás ökologikus rendszeréig minden fontosabb tématerületet felölel. Zöldinfrastruktúra füzetek 1. - Vízáteresztő burkolatok (25 MB) Zöldinfrastruktúra füzetek 2. - Zöldhomlokzatok (21,9 MB)...

Read more
Page 341 of 1039 1 340 341 342 1 039