Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Országszerte már 91 helyen működik NAV ügyfélszolgálat a kormányablakokban

„Januártól már országszerte 91 kormányablakban működik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálata - jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára kedden a devecseri kormányhivatalban. Kovács Zoltán elmondta: tavaly júliustól 27 kormányablakban nyílt meg a NAV ügyfélszolgálata, januártól pedig újabb 64 ilyen ügyfélszolgálati pont kezdte meg működését országszerte. A fejlesztés mintegy 4,5 milliárd forintból valósult meg - tette hozzá. Az államtitkár jelentős előrelépésnek nevezte a fejlesztést. Elmondta: a NAV ügyfélszolgálati helyein 89 ügytípusban intézhetik ügyeiket az állampolgárok a kormányablakokban. Többek közt...

Read more

Kovács Zoltán: újabb nagy lépés jön az e-közigazgatás területén

„2018. január elsejétől számos ügy elindítását elektronikus úton kell majd kezdeményezni – emelte ki a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. Kovács Zoltán a Rádió Orienten tartott évértékelő beszélgetésben elmondta, hogy 2018-ra 91 kormányablakban kapnak helyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kirendeltségei. Noha az elmúlt évek során a négy bürokráciacsökkentő törvénycsomaggal együtt már több mint 300 törvényt érintő módosítást hajtottak végre azért, hogy egyszerűbbé, olcsóbbá és rövidebbé váljanak a közigazgatási eljárások, az állampolgárok még mindig nem érzik kellőképpen ezeket az eredményeket – fogalmazott...

Read more

Cégkapu, Ügyfélkapu, kötelező, nem kötelező? Mi az igazság?

„Átmeneti időszakot biztosít a NAV: mégsem lesz kötelező a Cégkaput használni januártól, hiába volt úgy, hogy az új évben már minden ügyintézést azon keresztül kell lebonyolítani. A gazdálkodó szervezetek jelentős többsége elektronikusan tartja a kapcsolatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal. Az egyéni vállalkozók esetében az adóügyek intézésében nem lesz változás, hiszen számukra továbbra is az ügyfélkapun keresztül történik a kommunikáció. Mindehhez csak ügyfélkapus regisztrációra vagy tárhely szolgáltatást is magában foglaló e-személyi igazolványra van szükség. Nem tudni, meddig tart A cégkapura történő zökkenőmentes...

Read more

Üzemzavar miatt állt az építéshatósági eljárásokat befogadó és bonyolító internetes felület

„Az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR) 2017. december 27-én (szerda) 07.00 órától 2017. december 30-án (szombat) 15.00 óráig a rendszerkarbantartás során bekövetkező technikai problémák miatt nem tette lehetővé a folyamatos használatot és ügyintézést, ezért ezen időszak üzemzavarnak minősül. A honlapra kitett hirdetmény nem csak az üzemzavarról, hanem az ügyintézéshez kapcsolódó jogszabályi rendelkezésekről is tájékoztatott, melynek értelmében az üzemzavar nem okozhat joghátrányt. Ebből adódóan fel sem merülhet, hogy a határidő elmulasztás az ügyfél számára hátrányt, esetlegesen bírságolást jelentene. A...

Read more

Az OECD értékelése a magyar Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Stratégiáról (2014-2020), I. rész

„Az OECD 2017 decemberében tette közzé értékelését a magyar kormány 2015 februárjában elfogadott közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztési stratégiájáról. A „Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Stratégia 2014-2020” (továbbiakban: Stratégia) című dokumentumot a Miniszterelnökség készítette és terjesztette elő. Az OECD értékelésére a magyar kormány kérésére került sor, azzal a céllal, hogy más OECD-tagországok tapasztalataira építve a szervezet tanácsokat fogalmazhasson meg a fenntarthatóság és az átfogó jelleg érvényesülése érdekében. A most megjelent értékelés a végterméke annak az OECD–Magyarország partnerségi programnak, amelynek során a Stratégia mellett más közigazgatás-fejlesztési dokumentumokat...

Read more

A Kormány 466/2017. (XII. 28.) Korm. rendelete az elektronikus ügyintézéssel összefüggő adatok biztonságát szolgáló Kormányzati Adattrezorról

„v...3. Az őrzésért felelős szerv 3. § (1) A  Kormány az  adattrezor-archiválások Kormányzati Adattrezorban történő őrzéséért és az  adattrezor-archiválási rendszer üzemeltetéséért felelős szervként (a továbbiakban együtt: őrzésért felelős szerv) a NISZ Zrt.-t jelöli ki. (2) Az  őrzésért felelős szerv feladata adatfeldolgozóként az  adattrezor-archiválás átvétele, biztonságos és szakszerű tárolása és visszaszolgáltatása, valamint az adattrezor-archiválási rendszer üzemeltetése. 4. Az adattrezor-archiválás tartalma, átadása, megőrzése 4. § (1) Az  adattrezor-archiválási kötelezettség célja az  adatkezelőnek az  e-ügyintézési kötelezettség teljesítésével összefüggő adatai sérüléséből eredő működési zavara esetén a működési képesség helyreállítása és az adatvesztés minimalizálása. (2) Az adattrezor-archiválást...

Read more

A Kormány 467/2017. (XII. 28.) Korm. rendelete a Kormányzati Adatközpont működéséről

„...2. Központi szolgáltató 3. § A közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a  továbbiakban: központi szolgáltató) útján működteti a  Kormányzati Adatközpontot, amelynek keretében az  1.  mellékletben meghatározott KAK Felhő szolgáltatást, KAK Hoszting szolgáltatást és adatmegőrzési szolgáltatást (a továbbiakban együtt: adatközponti szolgáltatások) nyújt a felhasználók részére. 3. Az adatközponti szolgáltatások igénybevételi formái 4. § (1) Az  adatközponti szolgáltatások igénybevétele a  különböző működési esetekhez tartozó kötelező vagy önkéntes igénybevételi formában történhet. (2) A  2.  mellékletben meghatározott KÖFOP projektek...

Read more

A Kormány 2093/2017. (XII. 28.) Korm. határozata a Kormányzati Adatközpont működésével kapcsolatos költségek viseléséről

„A Kormány egyetért azzal, hogy a Kormányzati Adatközpont (a továbbiakban: KAK) működtetése kapcsán felmerülő költségek megosztása az alábbi elvek alapján történjen: 1. meglévő, saját infrastruktúrán működő rendszerek KAK-ba történő telepítésével összefüggő migrációs költségeket a rendszerek működtetéséért felelős szervezet viseli; 2. a KAK működésével kapcsolatos költségeket a) a KAK-ba betelepítésre kerülő, korábban önálló, saját infrastruktúrán működő rendszerek, és b) az uniós források terhére újonnan létrehozott, eleve a KAK-ban létesülő rendszerek esetén egyaránt a rendszerek működtetéséért felelős szervezet viseli, a KAK szolgáltatásainak a betelepített rendszerek általi igénybevételével arányosan; 3. a 2. pont szerinti költségvetési forrást az e-közigazgatásért...

Read more

Várostalálkozó – egy magyar városhálózat esélyei. URBACT találkozó a Lechnerben

„Lehet-e, érdemes-e hazai tematikus várospartnerségeket létrehozni az URBACT, az Urban Agenda partnerségek vagy a jól működő olasz, lengyel városhálózati példák mintájára? A Miniszterelnökség kezdeményezésére a Lechner Tudásközpontban 2017. december 13-án megtartott URBACT Várostalálkozó fókuszában ez a kérdés állt. A külföldi modellek megismerése után a résztvevők közzétették ötleteiket, javaslataikat, ami alapján körvonalazódni látszik egy hazai partnerségi modell. A találkozó témájának felvezetéseként Dr. Dömötör Tamás, a Miniszterelnökség Területrendezési és Településügyi Főosztály munkatársa az Európai Unió városfejlesztési trendjeiről beszélt. Az ENSZ településekért felelős szakosított szerve,...

Read more

2055/2017. (XII. 27.) Korm. határozat az önkormányzati ASP rendszer működtetésének támogatása érdekében szükséges forrás biztosításáról

„A Kormány 1. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 33. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva elrendeli a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet címrendjének az 52. Az önkormányzati ASP rendszer működtetésének támogatása címmel történő kiegészítését; Felelős: nemzetgazdasági miniszter belügyminiszter Határidő: azonnal 2. – az Áht. 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva – az önkormányzati ASP rendszer bevezetésében aktívan közreműködő önkormányzati köztisztviselők munkájának...

Read more
Page 592 of 1041 1 591 592 593 1 041