Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

A jó állam mérhetősége II: a demokrácia mérhetőségének, kutatásának aktuális kérdései

„A tanulmány a megfogalmazott tulajdonságok és elvárások mérésére tesz javaslatot olyan indikátorrendszeren keresztül, amely lefedi a demokráciához, illetve a demokratikus jogállamisághoz kapcsolódó egyes területeket. Természetéből adódóan a hatásterületi vizsgálat – az előzetes elvárásoknak is megfelelve – alapjaiban támaszkodik a 2015. évi Jó Állam Jelentésre, hiszen azzal egyfajta kontinuitást fenntartva igyekszik megfogalmazni a megjelenést követően felmerült újdonságokat. A hatásterületi vizsgálat egyaránt alkalmaz objektív, de kis érvényességű, valamint szubjektív, de széles érvényességű indikátorokat.” Forrás: A demokrácia mérhetőségének, kutatásának aktuális kérdései; Farkas György Tamás, Rimaszécsi...

Read more

Januártól 30%-os Óbudai Pótlékot kapnak a szociális ágazatban dolgozók

„A Szociális Munka Napján a kiemelkedő munkát végző szociális munkások, kisgyermeknevelők, családsegítők és hivatali dolgozók áldozatos helytállását köszönte meg Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere. Az ünnepségen a városrész vezetője bejelentette, hogy januártól Óbudai Pótlék néven, 30%-os ágazati kiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozók a kerületben. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, illetve Bús Balázs polgármester a Szociális Munka Napja rendezvényen évről évre köszönti az ágazat dolgozóit. Az idei évben is kiosztásra kerültek azok a díjak és elismerések, amelyekkel az önkormányzat vezetősége elismerését és köszönetét fejezi ki a...

Read more

A magyar adóbürokrácia-jelentés – módszertani összefoglaló

„A tanulmány célja, hogy javaslatot tegyen az adóbürokrácia-jelentés koncepciójára. A jelentés célja, hogy rendszeres, átfogó, normatív elemzést adjon az adóbürokrácia különböző kiemelt területeiről, illetve javaslatokat fogalmazzon meg a normatív célok mentén. Tanulmányunkban adóbürokrácia alatt a közterhek gyűjtését végrehajtó és alakító szereplők, intézmények és folyamatok összességét értjük. Ez a definíció magában hordozza a végrehajtásban érdekelt szervezeteket, az adórendszer működését garantáló szabályozói eszközöket (törvények, rendeletek, szabályzatok) és az adórendszer működtetésének folyamatait. A jelentés az egész rendszer működését vizsgálja és értékeli, de nem feladata a...

Read more

A jó állam mérhetősége II: Az államközpontú kormányzás koncepciójának és mérhetőségének főbb aspektusai

„A tanulmány négy fő részre tagolódik. Az elméleti keretek kialakítása után a kormányzás államközpontú megközelítését, valamint a hozzá kapcsolódó legfontosabb irányzatokat (összkormányzati kormányzat, metakormányzás) kerül bemutatásra. Ezt követi az állami kapacitás fogalmi kereteinek, a mérhetőséget alátámasztó megközelítések irányzatainak ismertetése, továbbá az országspecifikus teljesítményértékelések és nemzeti indikátorok áttekintése. Végül néhány következtetést kerül megfogalmazásra a kormányzás államközpontú megközelítése, valamint a kormányzati kapacitásokat és képességeket középpontba állító nemzeti teljesítménymérések kapcsolódási pontjairól és perspektíváiról.” Forrás: Az államközpontú kormányzás koncepciójának és mérhetőségének főbb aspektusai; Kaiser Tamás, Bozsó...

Read more

A jó állam mérhetősége II: Hatékony közigazgatás

„...Jelen tanulmánykötettel egy időben jelenik meg a JÁJ 2016. évi kiadása, gyakorlatilag azonos formában, képviselve azt a– külföldön is közkedvelt–közpolitikai- szakmai műfajt, amely bizonyos tudományos-kutatási eredmények némileg egyszerűsített, a tudományos közlésre vonatkozó szabályoktól mentes, közérthető disszeminációját célozza.5 Hasonlóan jelen kötet többi fejezetéhez, ehelyütt – egyfajta háttértanulmányként – a Hatékony közigazgatás hatásterületre vonatkozó mérési adatok éseredmények tudományos igényű narratívájával szeretnénk szolgálni. A tanulmány célja tehát, hogy megossza azokat a kutatási kérdéseket, ésazezekre adott válaszokat (téziskezdeményeket), amelyek akutatás során megfogalmazódtak, teret adjanak a módszertani...

Read more

Speciális jelentés az állami versenyképességet javító, vállalkozóbarátabb üzleti környezet kialakításának lehetőségeiről

„...arra érdemes összpontosítani, hogy mivel hazánkban nincs – az egy főre jutó jó minőségű termőföldön kívül más – jelentős természeti erőforrás, ezért versenyképességünket azokra a képességekre kell építenünk, amelyekkel rendelkezünk. Ezek pedig a humán vagyon képességei, így a szakembergárda tudása, elkötelezettsége, továbbá a vállalkozókészség és-kedv, valamint az innovativitás. Ezen előnyeink lehető leghatékonyabb hasznosításával tudunk jelentősen javítani versenyképességünkön. Ennek alapján esetünkben az állam versenyképességet befolyásoló szerepét a következőképpen határozhatjuk meg: olyan állami magatartás, amely olyan környezetet képes teremteni, amelyben a nemzet képességei jól...

Read more

Jelentés a Jó Állam Véleményfelmérésről 2016

„A Jó Állam Jelentéshez kapcsolódó Jó Állam Véleményfelmérés (JÁV) elődleges célja, hogy átfogó, nagy mintás, reprezentatív felvétel során, kérdőív segítségével felmérje a kormányzati képességek lakossági percepcióját. ... A lakosság véleményének feltárása, elsősorban a közigazgatási területi munkacsoport által már korábban megfogalmazott elégedettségméréseknek és lakossági véleményeknek a Jó Állam tematikájába történő beemelése kapcsán volt kiemelten fontos. A Jó Állam Jelentés 2015 kötetében már a hatékony közigazgatás hatásterület esetében megjelentek igények olyan elégedettségi mutatókra, amelyek egyaránt fontosak lettek volna a közigazgatás minőségének és működésének megismerése,...

Read more

Jó Állam Jelentés 2016

„A Bevezetés szerzője és a kiadvány szerkesztője: Dr. Kaiser Tamás A Jó Állam Jelentés 2016 hatásterületei és a munkacsoportok vezetői: Biztonság és bizalom a kormányzatban: Dr. Kis Norbert Közösségi jóllét: Prof. Dr. Báger Gusztáv Pénzügyi stabilitás és gazdasági versenyképesség: Prof. Dr. Csath Magdolna Fenntarthatóság: Besenyei Mónika Demokrácia: Dr. Cservák Csaba Hatékony közigazgatás: dr. Kádár Krisztián ... A kiadvány összeállításában közreműködtek a Központi Statisztikai Hivatal szakértői, valamint az NKE Államkutatási és Fejlesztési Intézetében működő Mérési és Módszertani Labor szakértői és munkatársai. Kiadó: Nordex...

Read more

69. Kormányinfó: kohéziós források felhasználása, építésügyi szabályozás, e-közbeszerzések, háttérintézmények megszüntetése, közszolgálati fizetések

„...A kohéziós forrásokat Magyarország használja fel a legjobban Lázár János az uniós pénzfelhasználást ért kritikákkal kapcsolatban hangot adott annak az álláspontnak, miszerint a kohéziós források és a bevándorlással kapcsolatos szolidaritás egymással nem függ össze. Szerinte a kohéziós forrásokat Magyarország használja fel a legjobban és a leggyorsabban, a vitákat rendezendő azonban - ahogy korábban is többször - , szerdán egyeztetett a kormány és az Európai Bizottság (EB). Kijelentette: az EB konstruktívan viszonyult a kérdéshez. Úgy fogalmazott: a kritikák általában Magyarországról érkező feljelentésen alapulnak,...

Read more

Nem alakítják át a közigazgatási és munkaügyi bíráskodás jelenlegi szervezetét – Interjú dr. Handó Tündével

„Nem alakítják át a közigazgatási bíróságokat Magyarországon - jelentette be az InfoRádió Aréna című műsorában az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Handó Tünde hozzátette: önálló közigazgatási perrendtartás lesz, amely az új büntető és polgári eljárási szabályokkal együtt nagy kihívást jelent a bíróknak. A teljes beszélgetést este 6 órától hallgathatják meg az InfoRádió Aréna című műsorában. A közigazgatási bíráskodás szervezeti átalakításáról az Országos Bíróság Hivatal elnöke azt mondta, lekerült a napirendről, de ez nem jelenti azt, hogy a szakmaiságát ne kellene tovább erősíteni. „Nem...

Read more
Page 663 of 1027 1 662 663 664 1 027