Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Smart Future Forum 2016 – Élhetőbb Jövő

„Az Okos Jövő Innovációs Klaszter idén is megrendezi nagy sikerű, kiállítással egybekötött szakmai konferenciáját, a Smart Future Forumot 2016. október 20-21-én. A kétnapos rendezvény alatt előremutató előadásokat hallgathatunk meg neves nemzetközi előadóktól, az állami és szabályozói szféra képviselőitől, innovatív városvezetőktől. Előadóinkról, támogatóinkról, illetve a programtervről a Smart Future Forum 2016 nevű facebook eseményen tájékozódhatnak. Idén először pályázattal is készülünk, melyre olyan KKV-k vagy magánszemélyek jelentkezését várjuk, akik relatíve kisléptékű ötlettel rendelkeznek egy valódi Smart City megvalósításához. A Smart City MicroSolutions versenyről bővebb...

Read more

Bemutatták a Jó Állam Jelentést

„Megjelent az NKE Államkutatási és Fejlesztési Intézetének (ÁKFI) koordinálásával készített Jó Állam Jelentés, amely a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is hat hatásterületen végzett mérést a kormányzati teljesítményről. A korábbi jelentéshez képest újdonság, hogy a lakossági vélemények is megjelennek benne, valamint nemzetközi dimenziójú és speciális területeken végzett kutatások eredményeivel is megismerkedhettek az egyetemen rendezett szakmai napok résztvevői. Biztonság és bizalom a kormányzatban, közösségi jóllét, pénzügyi stabilitás és gazdasági versenyképesség, fenntarthatóság, demokrácia, valamint a hatékony közigazgatás. Ezek azok a hatásterületek, amelyek mentén vizsgálta a kormányzati...

Read more

Infotér Konferencia 2016 – 2016. november 8-10.

„ Program (válogatás) 0. NAP 2016. November 8. kedd EHEALTH KONFERENCIA ... 1. NAP 2016. November 9. szerda 2. NAP 2016. November 10. csütörtök FŐELŐADÁSOK 10:00 NYITÓELŐADÁS Dr. Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programja összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos, Miniszterelnöki Kabinetiroda 10:20 Kara Ákos, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 10:40 Rákossy Balázs, európiai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium 11:00 Dr. Pálinkás József, elnök, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 11:20 KÁVÉSZÜNET 11:45 Dr. Parragh László, elnök,...

Read more

Handó Tünde: megszakadt a 12 éve tartó bérstop az igazságszolgáltatásban

„Októbertől 5 százalékkal nőtt a bírói alapilletmény, ami valamennyi bírósági dolgozó bérezésének viszonyítási pontja. Januártól további 5, majd 2018-ban várhatóan újabb 5 százalékos emelés lesz, ezzel megszakadt a 12 éve tartó bérstop - mondta a 9 éves vezetői megbízatásának félidejéhez érkező Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. Elmondta: miközben a privát és az állami szféra egyes területein jelentősen emelkedtek a bérek, az igazságszolgáltatásban olyan mértékűvé vált az elmaradás, ami esetenként a dolgozók megtartását, a működőképességet veszélyeztette. Rendkívüli helyzeteket kellett kezelni,...

Read more

Speciális jelentések az állam működéséről

„A Jó Állam jelentéshez idén úgynevezett speciális jelentések is készültek, amelyek az állam működésének olyan nagy területeiről próbálnak átfogó képet adni, mint például a honvédelem, a rendészet vagy az adózás rendszere. Az elkészült tanulmányokról a Jó Állam szakmai napok keretében rendeztek műhelyvitákat az NKE Ludovika Campusán. „Már az első Jó Állam Jelentés megjelenésekor megfogalmazódott az igény, hogy az állammal kapcsolatos kutatások terjedjenek ki speciális területekre is”- mondta a rendészeti jelentés műhelyvitáján Dr. Kaiser Tamás. Az NKE Államkutatási és Fejlesztési Intézet tudományos igazgatója...

Read more

65. Kormányinfó: uniós pénzek, új budapesti kórház, közigazgatási korszerűsítés, gimnáziumi rendszer felülvizsgálata

„...Alaptalan a félelem az uniós pénzek felfüggesztésétől A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint nincs alapja annak a félelemnek, ami az uniós források felfüggesztéséről szól. Megjegyezte ugyanakkor, hogy politikai döntést mindig lehet hozni, az azonban nem a kormány, hanem a magyar emberek megbüntetése lenne. Elmondta azt is, hogy jövő szerdán Brüsszelbe megy a helyzet tisztázása érdekében.A tárcavezető kifejtette, hogy Magyarország ebben az EU-s ciklusban 8900 milliárd forintot kap, a keret 65-70 százalékát már meghirdették, és még idén szeretnék a teljes forrást hozzáférhetővé tenni....

Read more

Közigazgatási hatósági eljárás (a Képviselői Információs Szolgálat háttéranyaga)

„A Kormány a T/12233. számon nyújtotta be az általános közigazgatási rendtartással összefüggő törvényjavaslatát. Az Infojegyzet a közigazgatási hatósági eljárás alapfogalmait, szabályozásának történetét és a hatályos szabályozás főbb pontjait tekinti át.” Forrás: Közigazgatási hatósági eljárás; Képviselői Információs Szolgálat, Országgyűlés; Infojegyzet, 2016/48; 2016. október 6. (pdf)

Read more

Trócsányi: a közigazgatási reform megkoronázása a közigazgatási eljárásokról és perrendtartásról szóló javaslat

„A közigazgatás reformjának megkoronázásaként a közigazgatási hatósági eljárásokat és a közigazgatási bíróságok eljárásait szabályozzák újra az általános közigazgatási rendtartásról és a közigazgatási perrendtartásról szóló javaslatok – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter 2016. október 11-én az Országgyűlésben, a törvényjavaslatok általános vitájában. Trócsányi László jelezte: mindkét tervezet kidolgozásában részt vett egy-egy, a tudomány, az igazságszolgáltatás, a központi és a kerületi közigazgatás képviselőiből álló kodifikációs bizottság, majd az elkészült dokumentumokat 2016 áprilisában társadalmi vitára bocsátották. Felidézte: 1949-ben megszűnt Magyarországon a közjogi bíráskodás, a szocialista időszak...

Read more

Miniszterelnökség: a Portfolio cikke az uniós támogatások esetleges felfüggesztéséről nem több mint fikció

„A portfolio.hu-n megjelent mai cikk egy vizsgálat kapcsán azt veti fel, mi történhet az elképzelhető legrosszabb esetben – amiről azonban szó sincs. Az Európai Unió gyakorlatának megfelelően Magyarországon a nyár folyamán lezajlott egy, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programra vonatkozó, előre jelzett audit, ahol annak irányítási és ellenőrzési kontrollrendszerét vizsgálták. Az átvilágításba beletartozott minden, ami az operatív programmal kapcsolatban releváns lehet, az értékelési eljárástól kezdve egészen addig, amíg az Irányító Hatóság meghozza a döntését a nyertesekről, vesztesekről. Egy ilyen, klasszikus operatív program-specifikus...

Read more
Page 690 of 1048 1 689 690 691 1 048