Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Alaptalanok az önálló zálogjoggal szembeni aggodalmak

„Az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi és magánjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára szerint alaptalanok az önálló zálogjoggal szembeni aggodalmak, ezért vissza kell állítani. Bodzási Balázs erről az IM és a Magyar Jogász Egylet keddi, budapesti nyilvános vitaülésén beszélt, amelyet az új polgári törvénykönyv (Ptk.) zálogjogi és hitelbiztosítéki rendelkezéseiről tartottak. A helyettes államtitkár azt mondta, hogy az új Ptk. kiváló, Európában is kiemelkedő munka, amely nagy nemzetközi megtiszteltetésnek örvend, ez azonban nem zárja ki, hogy módosítsák. Az új kódexbe bekerült úgynevezett különvált zálogjog kialakításakor nem...

Read more

Nyolcszázmillió forint jött Nyíregyháza számlájára!

„ A félmilliárd forintos kormányzati támogatás után 800 millió érkezett a számlára. A Modern Városok Programban megfogalmazott célok teljesítéséhez, a tervezések elindításához 500 millió forintot utalt a kormányzat az önkormányzat számlájára az elmúlt hónap végén. A legfrissebb kormányhatározat szerint további 800 millió forint érkezik a komplex csomag programelemeinek megvalósításához. Mindez tartalmazza a városi közlekedési csomópontok (300 millió forint), a Sóstói Múzeumfalu (150 millió forint) fejlesztését, a Tiszavasvári úti atlétikai centrum létrehozásának elindítását (250 millió forint), valamint a szabadtéri színpad látványos modernizálását (100...

Read more

Kecskemét polgármestere: a jövő évben működni fog a gazdaságfejlesztési alap

„A jövő évben már működni fog az a huszonötmilliárd forint összegű alap, amit a kormány bocsájt Kecskemét rendelkezésére – mondta Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP), Kecskemét polgármestere az MTI-nek adott interjúban. A kormány által biztosított pénzből egy befektetési alap képződik, az alap kezelésére létre kell hozni egy alapkezelő gazdasági társaságot, amely az önkormányzat teljes hatáskörében fog működni – mondta a szervezet felépítéséről a közgazdász végzettségű polgármester, hozzátéve, hogy a gazdasági társaság felépítését, működésének az előkészítését az ősszel elvégzik, és 2017-től el tudják indítani...

Read more

Forrásvesztés nélkül zárulnak a humán fejlesztések

„Magyarországnak a 2007-2013-as fejlesztési időszakban a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében 1855 milliárd Ft fejlesztési forrás állt rendelkezésére a humán közszolgáltatások személyi és tárgyi feltételeinek korszerűsítésére, kapacitások bővítésére, szakmai folyamatok megújítására. Az EMMI – mint 2014-től e két program irányító hatósága – a források lekötésére rendelkezésre álló határidőn belül, 2015. december 31-ig a TÁMOP esetében a leköthető pénzügyi keret 104%-ának, a TIOP esetében pedig 106%-ának megfelelő támogatást helyezett ki a kedvezményezettekhez. A 100%-ot meghaladó...

Read more

Több átalakítási terület lesz az egészségügyben

„Az alapellátás népegészségügyi szempontú komplex fejlesztése, a minimumrendeletek felülvizsgálata, a kórházi kancellári rendszer kialakítása, az egészségügyi határterületi ellátások átadása a szociális ágazatnak, valamint a főváros és térsége ellátórendszerének fejlesztése szerepel az egészségügyi államtitkárság elkövetkező feladatainak sorában - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán. Az egészségügyért felelős államtitkár az önkormányzati egészségügyi napok jubileumi szimpóziumán úgy fogalmazott, két és fél év van arra, hogy érdemit alkossanak az egészségügyben. Az egészségügyi háttérintézmények tervezett átalakításával kapcsolatban kérdésre válaszolva az államtitkár azt mondta, szerinte meg kell tartani a fenntartói, a...

Read more

Kérdőjelek sokasága a kéményseprés körül

„Még mindig nem tudják a katasztrófavédelem munkatársai, hogy július elsejétől milyen feltételek mellett kell elvégezniük a kéményseprést. A kormány tavaly decemberben alkotta meg azt a törvényt, amely a katasztrófavédelem hatáskörébe teszi a kéményseprő-ipari szolgáltatást. Eddig 15 megye jelezte, hogy a kéményseprést átadja a katasztrófavédelemnek. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke arra számít, hogy júliusig a maradék négy megye önkormányzatai is így tesznek majd. Schmidt Jenő a hírTV-nek nyilatkozott. „Meg kell mérnünk a szivárgást, nincs-e szén-monoxid-szivárgás a zárt égésterűeknél, a szén-monoxid-kibocsátást, az átjárhatóságot....

Read more

Lázár János az önkormányzatok jövőjéről, az intézményátszervezésről és más aktuális kérdésekről

„...Elismerve, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) "nem hibátlan szervezet", leszögezte, hogy az állami fenntartói jog megkérdőjelezhetetlen, ez nem képezheti vita tárgyát. Az intézmény vezetőjének esetleges leváltását felvető kérdésre Lázár János azt mondta: nem vezetői kvalitás hiánya okozza a nehézségeket, a probléma nem oldható meg személyi változásokkal. Kijelentette: problémának azt tekinti, hogy amikor az állam 2012 után átvette az iskolák fenntartói jogát és jó részének működtetését, "nem szerveztük meg kellőképpen és egészen jól még a fenntartói és működtetői szervezetrendszert". Ismertette azt is:...

Read more

A Miniszterelnökséget vezető miniszter 7/2016. (II. 15.) MvM rendelete az államtudományi képzési terület alap- és mesterképzési szakjainak meghatározásáról és azok képzési és kimeneti követelményeiről

Forrás: A Miniszterelnökséget vezető miniszter 7/2016. (II. 15.) MvM rendelete az államtudományi képzési terület alap- és mesterképzési szakjainak meghatározásáról és azok képzési és kimeneti követelményeiről; Magyar Közlöny; 2016. évi 18. szám; 2016. február 15.; 881-1051. oldalak (pdf)

Read more

Szemléletváltás a nemzeti adóhivatalnál: a kitűzött cél nem lehet más, mint a „svéd modell” elérése

„A kormány jelenleg az adóeljárás radikális egyszerűsítésén dolgozik, a felesleges bürokratikus szabályok megszüntetése van napirenden – fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) országos vezetői operatív értekezletén. A fiskális fegyelem a magyar gazdaságpolitika hitelességének sarokköve – jelentette ki Varga Mihály. Mint fogalmazott: az államadósság további csökkentése, illetve az államháztartás hiányának kordában tartása nagy mértékben múlik azon, hogy a NAV miként tudja biztosítani az államháztartás bevételeit. A tárcavezető kiemelte: mivel az adózás kivétel nélkül minden vállalkozást és gyakorlatilag valamennyi...

Read more

Lőrincz Lajosra, az iskolateremtő tudósra emlékeztek

„Szakmai konferenciával folytatódott az a programsorozat, amely a néhány évvel ezelőtt elhunyt Lőrincz Lajosnak, a közigazgatás-tudomány neves kutatójának állít emléket. Az NKE egyik jogelőd intézményének, az Államigazgatási Főiskola volt főigazgatójáról egykori kollégák és barátok is megemlékeztek. “Ma egy iskolateremtő tudósra, egy kivételes személyiségre emlékezünk, és egyben egyfajta képet adunk a magyar közigazgatás-tudomány mai állapotáról is” –fogalmazott köszöntőjében Prof. Dr. Patyi András. Az NKE rektora a rendezvény egyik ötletgazdájaként elmondta: a konferencia jó alkalmat ad a rendkívül szerteágazó közigazgatás egyes szegmenseinek tudományos vizsgálatára....

Read more
Page 694 of 1016 1 693 694 695 1 016