Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Buda Cash – Megkezdődött a károsult önkormányzatok kártalanítása

„Megkezdődött a Buda Cash-ügy károsult önkormányzatainak kártalanítása, a pénz a jövő hét elején megérkezhet a helyhatóságokhoz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a HírTV Magyarország élőben című műsorában. A tárcavezető közölte: már van olyan önkormányzat az érintett 67 közül, amelyhez megérkezett a támogatás. A nemzetgazdasági miniszter arra számít, hogy amelyik település még nem kapta meg, ahhoz is megérkezik a támogatás a jövő hét elején. Szavai szerint az a legfontosabb, hogy az emberek a bérüket minél hamarabb megkapják. Azoknál az önkormányzatoknál, ahol nem...

Read more

Almásfüzitő 700 milliója is beragadt a Buda-Cash botrány miatt

„Karánsebesy Lukács, Almásfüzitő polgármestere a Hír Tv-ben elmondta: pár hete is kaptak olyan nyilatkozatot, hogy portfóliójuk létezik a Buda-Cashnél, ahova egyébként 2011-ben a PSZÁF javaslatára vitték át a település megtakarításait. Almásfüzitő önkormányzatának több mint 700 millió forintja ragadt benn a Buda-Cash-botrány nyomán. Karánsebesy Lukács, a település polgármestere a Hír TV-nek elmondta: ez az összeg 12 év megtakarítását jelenti, portfóliójuk az egykori PSZÁF javaslatára, 2011-ben vitték át a Buda-Cash Brókerházhoz, korábbi szolgáltatójuk megszűnése miatt. A község vezetője hangsúlyozta: az összeg jelentős részét magyar...

Read more

Közigazgatás- és Közszolgáltatásfejlesztési Stratégia 2014-2020 (Letölthető)

„...A dokumentum az egész közigazgatás fejlesztését célozza, nagy hangsúlyt fektet a közigazgatás szervezési feltételeinek, illetve személyi állományának fejlesztésére, valamint a közszolgáltatások színvonalának javítására és az elektronikus támogatások fejlesztésére is. Bár felépítésében, beavatkozási logikájában néhol eltér a 2010-2014 között megkezdett államreform alapjául szolgáló Magyary Programoktól (11.0 és 12.0), azok alapvető céljaival és fejlesztési irányaival nem szakít. A Stratégia a Magyary Programok folytatásának, átdolgozásának is tekinthető. A Stratégia következetes és átlátható intézményi struktúrában, korszerű és ügyfélbarát eljárásrenddel, mindenki számára elérhetően működő, nemzeti hivatástudatú, szakmailag...

Read more

Csepreghy Nándor: Az előző uniós költségvetési időszak zárásának újabb lépése a projektek szakaszolása

„A 2007-2013. évi európai uniós fejlesztési ciklus magyarországi zárásának újabb lépése a projektek szakaszokra bontása a fejlesztési források teljes egészében történő felhasználása érdekében - mondta Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár csütörtökön az MTI érdeklődésére emlékeztetett arra, hogy nemrégiben a Miniszterelnökség nyilvánosságra hozta a késedelemben lévő 1715 projekt listáját, a napokban pedig megjelent ezek szakaszolásról szóló kormányrendelet. A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a késedelemben lévő projektek közül meg kell határozni a pénzügyi ciklus zárásához a 2015 végéig kifizetési szintig...

Read more

A Miniszterelnökséget vezető miniszter 12/2015. (III. 6.) MvM rendelete az Információs Hivatal elektronikus információs rendszereinek biztonsági felügyeletéről és ellenőrzéséről

Forrás: AA Miniszterelnökséget vezető miniszter 12/2015. (III. 6.) MvM rendelete az Információs Hivatal elektronikus információs rendszereinek biztonsági felügyeletéről és ellenőrzéséről; Magyar Közlöny; 2015. évi 27. szám; 2015. március 6.; 2147-2148. oldalak (pdf)

Read more

Két kormányhatározat a Nemzeti Stratégiai Referencia Keretről

Forrás: A Kormány 1117/2015. (III. 6.) Korm. határozata a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret 2015. évre vonatkozó kötelezettségvállalási tervéről; Magyar Közlöny; 2015. évi 27. szám; 2015. március 6.; 2180-2181. oldalak (pdf) és A Kormány 1118/2015. (III. 6.) Korm. határozata a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret 2015. évre vonatkozó kifizetési tervéről; Magyar Közlöny; 2015. évi 27. szám; 2015. március 6.; 2181-2183. oldalak (pdf)

Read more

A Kormány 1120/2015. (III. 6.) Korm. határozata a GSM-R rendszer megvalósításával összefüggő egyes feladatokról

„1. A Kormány a) egyetért azzal, hogy a GSM-R nagyprojekt aa) első fázisának megvalósítója a  NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: NISZ Zrt.), ab) második fázisának előkészítője és megvalósítója a  NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: NIF Zrt.), ... c) felhívja a belügyminisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegyék meg azokat az intézkedéseket és kezdeményezzék azokat a döntéseket, amelyek az a) alpont ab) alpontjában meghatározott feladat, valamint annak ellátásához szükséges jogok, kötelezettségek, vagyon és más erőforrások NISZ Zrt.-ről a  NIF  Zrt.-re történő – lehetőleg...

Read more

A Kormány 1090/2015. (III. 4.) Korm. határozata egyes önkormányzatok működőképességének megőrzése céljából egyedi támogatás biztosítása érdekében történő előirányzat-átcsoportosításáról

„...A Kormány 1. a  Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 19. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva elrendeli a) a Kvtv. 1.  melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet címrendjének 9. Egyes önkormányzatok működőképességének megőrzése céljából egyedi támogatás biztosítása címmel történő kiegészítését; Felelős: nemzetgazdasági miniszter belügyminiszter Határidő: azonnal b) az egyes önkormányzatok feladatainak támogatása érdekében a Kvtv. 1. melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet, 2. A  helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai cím terhére, a  Kvtv. 1.  melléklet IX.  Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet, 9....

Read more

A Kormány 1089/2015. (III. 3.) Korm. határozata a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete 7. és 8. prioritásának, valamint a 2014–2020 programozási időszak egyes országos kihatású projektjeinek részben a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program terhére történő finanszírozásának megállapításáról

„1. A Kormány a) megállapítja a  Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (a  továbbiakban: VEKOP) 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete 7. és 8. prioritását, valamint a 2014–2020 programozási időszak egyes országos kihatású projektjeinek részben a VEKOP terhére történő finanszírozását az 1. melléklet szerint, b) elfogadja a 2. melléklet szerint az ott felsorolt projektek kiemelt projektként történő nevesítését. ... 1. melléklet az 1089/2015. (III. 3.) Korm. határozathoz A VEKOP 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének 7. és 8. prioritása, valamint a 2014–2020 programozási időszak egyes országos kihatású projektjeinek részben a VEKOP terhére történő finanszírozása 4. A ...

Read more

A Kormány 1085/2015. (III. 3.) Korm. határozata a 2014–2020 programozási időszak operatív programjai monitoring bizottságai létrehozásának előkészítéséről

„...2. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy gondoskodjon a) a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program, a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program, valamint a Vidékfejlesztési Program előkészítő monitoring bizottságai taglistájának összeállításáról, Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: az előkészítő monitoring bizottságok elnökei kinevezését követően azonnal b) az  a)  alpont szerinti előkészítő monitoring bizottságok összehívásáról ügyrendjeik megtárgyalása és elfogadása érdekében, Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: az előkészítő monitoring bizottságok taglistájának összeállítását követően azonnal ... 5. egyetért azzal, hogy minden előkészítő monitoring bizottság a  2014–2020 programozási időszak operatív programjai elfogadását követően...

Read more
Page 756 of 1020 1 755 756 757 1 020