Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Lázár János: Túlburjánzó közigazgatás

„„Olyan brutális túlburjánzást, túlszabályozottságot tapasztalok, ami nem megkönnyíti, hanem megnehezíti az emberek életét” – jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Tizenkettedik Magyar Jogászgyűlésen, ahol vázolta az Államreform-2 néhány ügyfélbarát intézkedését is. A szeptemberben rendezett Tizenkettedik Magyar Jogászgyűlésen nagy érdeklődés kísérte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter A kormányzás és a közigazgatás fejlesztése az új kormányzati ciklusban című előadását. A mintegy kétszáz fős hallgatóság előtt a miniszter azzal kezdte beszédét, hogy az 1990 és 2010 közötti rendszerváltozás rendszere több értelemben...

Read more

A készülő S3 stratégia fővárosi és Pest megyei társadalmi egyeztetése

„ Társadalmi egyeztetés szakaszába lépett a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia tervezete. Október 13-án a Pesti Megyeházán, a házigazda Pest Megyei Kormányhivatal Budapest Főváros Kormányhivatalával közösen rendezte meg az S3 Megyei Specializációk Workshop második körét. A 2014-2020-as Európai Uniós tervezési időszakban kutatás-fejlesztésre és innovációra (KFI) hazánk várhatóan több mint 700 milliárd forint EU által társfinanszírozott támogatást költhet el. A támogatások folyósításának egyik feltétele, hogy az egyes területi egységek gazdasági és kutatási területeken szakosodjanak, mely irányokat nemzeti intelligens szakosodási stratégiába szükséges foglalni. A stratégia...

Read more

Csepreghy: igazságos lesz a pályázati rendszer

„Az érdeklődőknek 30 nap felkészülési idejük lesz, a pályázás lehetősége pedig egyszerre nyílik meg mindenki előtt, így a 'jólértesültség' nem kap majd szerepet - hangsúlyozta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára a 180 percben. Pénteken kiírták a 2014-2020-as uniós ciklus pályázatainak első körét, amelynek egyik fontos célkitűzése, hogy a koncepciótlan fejlesztések helyett munkahelyteremtő invesztíciók valósuljanak meg. A részletekről Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára a keddi 180 percben elmondta: a gazdaságfejlesztési pályázatoknak két alaptípusa van, az egyik a...

Read more

A miniszterelnök 121/2014. (X. 13.) ME határozata a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács alelnökének kinevezéséről

„A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 120. § (2) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva Biró Albertet a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács alelnökévé – 2014. szeptember 14-ei hatállyal, négyéves időtartamra – kinevezem. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök” Forrás: A miniszterelnök 121/2014. (X. 13.) ME határozata a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács alelnökének kinevezéséről; Magyar Közlöny; 2014. évi 140. szám, 2014. október 13.; 14155. oldal (pdf)

Read more

Kormányhatározat a 2007 és 2013 között indított egyes projektek átvilágításáról

„A Kormány 1. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, a nemzeti fejlesztési minisztert, a nemzetgazdasági minisztert és az emberi erőforrások miniszterét, hogy végezzék el az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló, a 2007–2013 programozási időszakban indított, szakaszolással érintett és a feszített megvalósítási ütemezésű projektek teljes körű átvilágítását, Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter emberi erőforrások minisztere Határidő: 2014. november 15. 2. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter, a nemzetgazdasági miniszter és az emberi erőforrások minisztere bevonásával készítsen jelentést...

Read more

Holdingok az önkormányzatokban

„A holdingokat általában a privát szférához, az üzleti világhoz kötjük. Pár éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy a közszektorban is teret nyerjen, mára már ez működő valóság lett és a kormány is ebben a formában akarja működtetni az energiaszolgáltatókat - emelte ki Horváth M. Tamás, a Debreceni Tudományegyetem Tanszékvezető tanára, a Rádió Orientben. A holding egyfajta vállalat vagy csoport a magán vagy vállalati szektorban, amiben van egy vállalat vagy vállalati elem, amelyik az irányítást gyakorolja a többi tagvállalat fölött. Ez a magánszférában...

Read more

XXI. századi ügyintézés az ország keleti határán

„2014 tavaszán a korábbi kormánymegbízottak mandátuma lejárt. Júniusban nevezte ki a kormányfő az új kormánytisztviselőket. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Vinnai Győző utódja a jogalkotás területén idestova 29 éve dolgozó Kozma Péter lett. A kormánymegbízott a közigazgatásban szerzett tapasztalatairól és jövőbeli terveiről számolt be rádiónknak. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az ország legkeletibb megyéje, az utolsó schengeni országrész, három különböző szomszédos ország határán - mutatott rá Kozma Péter. A megye 600 ezer lakost számlál, megyeszékhelye Nyíregyháza 116 ezer lakosával a legnagyobb település is egyben. Ezt követi Mátészalka és...

Read more

Tájékoztatás az ÁROP és EKOP pályázatok kifizetési kérelmeinek tipikus hibáiról

„ A 2007-13-as programozási időszak lezárásához közeledve különös jelentősége van annak, hogy a kifizetések felgyorsuljanak. Közös célunk, hogy a projektek kifizetési kérelmeinek összeállítása és ellenőrzése is gördülékenyebben valósuljon meg. Ehhez elengedhetetlen, hogy a kifizetési kérelmek teljes körűen, a hatályos pályázati és pénzügyi útmutatóknak megfelelően kerüljenek benyújtásra a Kedvezményezettek részéről, a hiánypótlások elkerülése végett. Az Államreform Operatív Program és az Elektronikus Közigazgatási Operatív Program esetében több újítást eszközölt a Miniszterelnökség az elmúlt időszakban, annak érdekében, hogy a Kedvezményezettek egyszerűbben tudják végrehajtani a projekteket....

Read more

A külpiacokra való jutást segítik az uniós források

„ A 2014 és 2020 közötti európai uniós és hazai támogatások a külpiacokra jutásban, valamint a piaci pozíciók erősítésében támogatják a vállalkozásokat - mondta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken Kecskeméten. Csepreghy Nándor a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztői Zrt. Széchenyi Kártya Program hitelkonstrukcióit bemutató országjáró sorozat rendezvényén hangsúlyozta: a támogatások nem mentőövek a vállalkozásoknak, csak segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a külső versenytársakkal szemben meglévő hátrányt ledolgozhassák, vagy csökkentsék. Elmondta: a jövőben a támogatások egyre nagyobb része lesz visszatérítendő forrás. Ezért vállalkozások úgy...

Read more

Egyszerűsödik az uniós pályázati rendszer

„ Egyszerűbb lesz az uniós pályázati rendszer a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban, a pályázók kevesebb bürokráciával és sokkal inkább szolgáltató típusú államigazgatással találkoznak majd - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára. A jövőben csak elektronikus formában lehet majd pályázni, és a megújuló elektronikus felületen követni lehet majd a teljes pályázati életcikluson keresztül az ügyintézési folyamatot. Csökken a pályázathoz beadandó dokumentumok száma, például az adóhatósági, cégnyilvántartási, illetve földhivatali papírokat az intézményrendszer szerzi be. Egyszerűbb lesz a változások bejelentése is, a...

Read more
Page 780 of 1020 1 779 780 781 1 020