Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

A Kormány mai ülésén véglegesítette a 2014-2020-as EU-s költségvetési időszak operatív programjait

„A Kormány mai ülésén áttekintette a Brüsszelnek benyújtandó, következő hét éves EU-s költségvetési időszak keretprogramjait és véglegesített nyolc operatív programot. Az új fejlesztéspolitika vezérelve a közvetlen gazdaságfejlesztés súlyának növelése, a Kormány korábbi ígéretének megfelelően a GINOP (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program), TOP (Területfejlesztési Operatív Program) és VEKOP (Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program) programokra a rendelkezésre álló mintegy 7500 milliárd forintos forrás 60 %-a jut. Sikerként kell elkönyvelni, hogy a Magyar Kormány az uniós alapokból Budapest számára a Brüsszel által engedélyezett maximális összeget tudta...

Read more

Önkormányzati adóbevételek: üres a serpenyő

„Az első félév önkormányzati adóbevételei már láthatóan elmaradnak a várttól sok településen, de országosan is. „Üres a mérleg tányérja”- hangoztatta Szmetana György, a téma szakértője, a Rádió Orientben, aki szerint a helyi adórendeletek gyalázatosak. Az idegenforgalmi adó életszerűtlen és kezelhetetlen, a helyi rendeletek idegenellenesek és szociális indíttatásúak, teljes átalakításra szorulnak. Közeledik az iparűzési adó bevallásának a határideje, május 31. Az eddigi bevételek elmaradtak a várttól, nem úgy alakultak, ahogy szerették volna a települési önkormányzatok. A településeken pánik hangulat uralkodik, mert sok a...

Read more

A Kormány határozata a 2014–2020 közötti időszakban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program tervezésének egyes szempontjairól

Forrás: A Kormány 1298/2014. (V. 5.) Korm. határozata a 2014–2020 közötti időszakban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program tervezésének egyes szempontjairól, valamint az operatív programhoz tartozó megyék megyei önkormányzatai és a megyei jogú városok önkormányzatai tervezési jogkörébe utalt források megoszlásáról; Magyar Közlöny; 2014. évi 63. szám, 2014. május 5.; 9617-9623. oldalak (pdf)

Read more

Itt az új kormányzati struktúra: nyolc helyett kilenc minisztérium lesz

„Az eddig nyolc helyett kilenc minisztérium működik majd az harmadik Orbán-kabinetben. A szombati ülésen megválasztott kormányfő és Semjén Zsolt a beiktatás után nyújtotta be a kormányzati szerkezetről szóló törvényjavaslatát egyéni képviselői indítványként. A felsorolás szerint a következő szakpolitikai tárcák lesznek: Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Földművelésügyi Minisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Nemzetgazdasági Minisztérium és Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, valamint minisztériumi rangra lép a kormányzati koordinációt ellátó, korábban Lázár János által államtitkári rangban vezetett Miniszterelnökség. Az előző ciklushoz képest tulajdonképpen annyi a...

Read more

Patyi: célunk a tudás gyakorlatba történő átültetése

„„Bár működésünk lényege a tudás átadása, tevékenységünk fontos mozzanata, hogy ez épüljön is be a napi közigazgatási gyakorlatba” - mondta Patyi András a „Helyi Közösségi Akadémiák” hálózatának nyitó ünnepségén. Kiemelte, céljuk továbbá, hogy a képzéseiket igénybe vevőkkel szoros együttműködést alakítsanak ki. „Bár némileg több mint két éve működő egyetemünk Magyarország legfiatalabb állami felsőoktatási intézménye, annak elődje komoly múltra tekintenek vissza, hiszen az épületben korábban működő Ludovika Katonai Akadémia létrejöttéről még 1808-ban alkotott törvényt az akkori országgyűlés” - emlékeztetett Patyi András, az Egyetem...

Read more

A digitális álom poétája a magyar közszolgákhoz

„Néhány napja, az Infopoverty kezdeményezés soros New York-i világtalálkozóján, amelyet a szegénység elleni harcban alkalmazandó infokommunikációs eszközöknek szenteltek, az Európai Bizottság Digitális Menetrendjéért felelős alelnöke, Neelie Kroes tartott előadást „Nyílt Internet az egész világ számára (An Open Internet for the whole world) címmel... A szöveg különleges élmény, senki ne mulasszon el kattintani! A beszéd – az élőszó és a levegővételek ritmusához igazítva – egymás alá tördelt rövid tőmondatokból áll. Néha tárgyilagosak, néha közismert téziseket idéznek fel, néha emelkedettek. Összességében olyan hatást keltenek,...

Read more

Szervezetfejlesztési program megvalósulása a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban

„A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Új Széchenyi Terv támogatásával megvalósuló Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program Szervezetfejlesztési Programjában rögzített feladatait 2014. április 30-i határidővel sikeresen teljesítette. 2013 januárjában Szervezetfejlesztési Program néven indult el az ÁROP 1.2.18. kódszámú projekt, mely szorosan kapcsolódik a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program „szervezeti” beavatkozási területéhez. A Szervezetfejlesztési Program alapozta meg az „ÁROP-1.2.18/A – Szervezetfejlesztés az államigazgatási szervek számára” elnevezésű egyfordulós pályázati kiírás szakmai koncepcióját. A Nemzeti Fejlesztés Minisztérium 2013 szeptemberében pályázatot nyújtott be „Szervezetfejlesztési program megvalósulása a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban”...

Read more

Megkezdte működését az ország első, a közigazgatásban működő kontaktcentere

„Megkezdte működését az ország első olyan kontaktcentere Budaörsön, amely a közigazgatáson belül segíti a hatékonyabb tájékoztatást. A helyi lakosok ügyeik intézéséhez kérhetnek segítséget a hivatalos ügyfélfogadási időn kívül telefonon és interneten a polgármesteri hivatalban. Budaörs Város Önkormányzata 2013 januárjában több mint 47 millió forintot nyert el a hivatal ügyfélszolgálatának korszerűsítésére, ügyfélfogadásának rugalmassá tételére, és a projektben résztvevő munkatársak képzésére a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP-2.4.5-12/4) pályázati keretéből. A „Rugalmas, szolgáltató önkormányzati modell Budaörsön” című projekt eredményeként újabb innovációk valósulnak meg Budaörsön, így...

Read more

A népszámlálás alkonya

„A brit demográfus tanulmánya a népszámlálások megtartásának, új módszerekkel történő kiegészítésének vagy helyettesítésének módjait, problémáit, dilemmáit tárgyalja. Lassan végleg kialszik a fény Európa népszámlálási irodáiban. A hagyományos központi népesedési információforrást, a demográfusok fő iránytűjét, a központi és helyi kormányzatok tervezési munkáinak legfőbb adatforrását egyre több helyen frissebb, alternatív megoldásokkal helyettesítik, ideértve a népességi nyilvántartások alkalmazását is. Ebben a tekintetben Európa a világ demográfiai laboratóriuma, hiszen más kontinenseken még nem terjedtek el a népszámlálást helyettesítő módszerek. A legkevésbé fejlett országokban nagy szükség is...

Read more

A földhivatalok méretgazdaságossága a területi szervezet hatékonyságának elemzéséhez

„Egy tevékenységet akkor tekintenek méretgazdaságosnak vagy mérethatékonynak, ha a kibocsátás nagyságával együtt csökken a kibocsátott outputra jutó egységköltség. A méretgazdaságosság a magyar és a külföldi szakirodalomban is gyakran használt, mind a tőkeintenzív feldolgozóipari vagy energiaipari vállalkozások, az anyagi infrastruktúra, mind a közszolgáltatások szervezése kapcsán. Az ipar és a közszolgáltatások között azonban számos alapvető különbség van: egyrészt az említett tőkeintenzivitás, amely szemben az ipar számos ágazatával, a közszolgáltatások többségére nem jellemző. Utóbbiak adminisztratív vagy személyi szolgáltatás jellegük miatt inkább munkaintenzívek. A mérethatékonyság mérésének...

Read more
Page 795 of 1016 1 794 795 796 1 016