Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Biztosítja a Kormány a meteorológiai szolgálat egymilliárdos tagdíját

„Biztosítja a Kormány az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) egymilliárd forintos tagdíját a nemzetközi szervezetekben – jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára a Fővárosi Állat- és Növénykertben rendezett Mackófesztiválon. Illés Zoltán hozzátette: a tagság azért is kiemelten fontos, hiszen a nemzetközi szervezetektől kapott adatok segítségével részletesebb, 3-4 napra előre pontos előrejelzéseket tud adni az OMSZ. Illés Zoltán a meteorológiai szolgálat munkájának fontosságát hangsúlyozta. Elmondta, hogy az OMSZ megerősítésére van szükség mind az intézmény költségvetése, mind pedig a létszám tekintetében. Az államtitkár...

Read more

A vidékfejlesztés új lehetőségeit vizsgálták

„A mezőgazdasági innováció és az infrastruktúra fejlesztése lehetnek azok a kitörési pontok, melyek meghatározhatják Szabolcs-Szatmár-Bereg megye jövőjét. Erről esett szó azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyen a vidékfejlesztés új lehetőségeit vizsgálták. A fórumot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség szervezte, és kiderült, országosan és megyei szinten is folyamatosan készülnek a vidékfejlesztési tervek. Útfejlesztés, öntözőművek, csatornák építése, megújuló energiaforrások használata – többek között ezekben a fejlesztésekben látják a szakértők a megye jövőjét. A Vidékfejlesztés új horizontjai című kerekasztal-beszélgetésen arról esett szó, hogy milyen beruházásokkal...

Read more

Fejlesztéspolitikai és önkormányzati belügyminisztériumi rendeletek

„...A belügyminiszter 4/2014. (I. 31.) BM rendelete egyes önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó fejlesztési támogatás igénybevételének részletes szabályairól, 1834-1843. oldalak A belügyminiszter 5/2014. (I. 31.) BM rendelete a települési önkormányzatok helyi szervezési intézkedéseihez kapcsolódó támogatásról, 1844-1852. oldalak A belügyminiszter 6/2014. (I. 31.) BM rendelete a helyi önkormányzatok és társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítéséhez nyújtható támogatásról, 1853-1861. oldalak A belügyminiszter 7/2014. (I. 31.) BM rendelete a megyei önkormányzati tartalékból nyújtott támogatásokról és a rendkívüli önkormányzati támogatásokról, 1861-1867. oldalak A belügyminiszter 8/2014. (I....

Read more

Külföldi hatások a magyar közigazgatás-tudományban

„I. Előkérdések II. A közigazgatás-tudomány művelése és korai előzményei: az előfutárok kora III. A XIX. század közigazgatás-tudománya a nagy közigazgatási rendszerekben IV. A XIX. századi magyar közigazgatás-tudomány (a közigazgatási jog és a közigazgatástan) hazai művelésének kezdetei V. A XX. század közigazgatás-tudománya a nagy közigazgatási rendszerekben a II. világháború befejezéséig VI. A XX. századi magyar közigazgatás-tudomány közigazgatási joggal és közigazgatástannal foglalkozó művelői a Magyary-iskola fellépése előtt (s részben azzal párhuzamosan) VII. A Magyary-iskola, mint a közigazgatás-tudományi irányzat képviselője: az amerikai, a francia, a...

Read more

Bővítenék az ügysegédi rendszert

„Tovább finomítható a területi közigazgatás reformja: az eddiginél szélesebb portfólióval lehetne kedvezni a lakosságnak. Az ügysegédek további kormányhivatali feladatok ellátásában is közreműködhetnének, feladataikat, a hivatali kiadmányozás rendjét az adott települések igényeihez alakítva – mutatott rá az új alternatívákra Zöld-Nagy Viktória helyettes államtitkár. A Rádió Orient vendége szerint van még mit csiszolni a jegyzői és járási államigazgatási feladatok megosztásán is. A Közpolitikai Kutatások Intézete által végzett, a közigazgatási reform hatásait vizsgáló felmérés alapján is látható, hogy bár a járási hivatalok, kormányablakok ismertsége folyamatosan...

Read more

Támogatást kapnak a hitel nélkül gazdálkodó települések

„Már idén támogatást kapnak fejlesztéseik megvalósításához azok az önkormányzatok, melyek az elmúlt években hitel nélkül gazdálkodtak – jelentette ki Lázár János pénteken Kiszomboron. Egy hónapon belül döntés születhet azoknak a településeknek a támogatásáról, amelyek önkormányzatai nem halmoztak föl adósságot, a kormány 10 milliárd forintot különített el erre a célra – mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Csongrád megyei község művelődési házában rendezett lakossági fórumon mintegy félszáz ember előtt. A következő három évben összesen 50 milliárd forint áll rendelkezésre azon önkormányzatok beruházásainak megvalósítására,...

Read more

A magyar közigazgatás-fejlesztési program jó példa a külföld számára is

„A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Külügyminisztérium támogatásával a tavaly nyári, Külügyminisztérium által megszervezett Afrika Fórum után idén négynapos konferencián mutatja be a magyar közigazgatási reform eredményeit, tapasztalatait. A szubszaharai térség 10 országából érkezett közigazgatási, állami vezetőket Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára és Wintermantel Péter, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntötte ma a Magyarság Házában, Budapesten. A szubszaharai országokban jelenleg aktív alkotmányozási, jogszabály-alkotási és közigazgatási fejlesztés zajlik, amelyhez a KIM többek között a Magyar Program bevált...

Read more

A magyar közigazgatás megújítása referenciamunka lehet

„Az OECD-vel való együttműködésünknek köszönhetően ma a magyar közigazgatási reform a térségben, Európában és remélhetőleg az Európán túli országokban is az egyik referenciamunka lehet a közigazgatás megújításában gondolkodók számára - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az európai közigazgatási vezetőknek tartott Közigazgatási Fórumon, pénteken. A tárcavezető nyitóbeszédében úgy értékelte, a reformnak, a nagyszerű eredmények ellenére, nincs vége. Előttünk áll még a kultúraváltás a közigazgatásban, az ügyintézés kultúrájának a megváltoztatása, továbbá annak a mechanizmusnak a kidolgozása, amely a közigazgatásban a folyamatos megújulást,...

Read more

Csepreghy: nem került pluszköltségbe az átszervezés

„Idén 2000 milliárd forint uniós forrás érkezik a 2007-2013 közötti költségvetési időszak keretösszegéből. A következő hétéves ciklusra közben teljesen átalakul a fejlesztéspolitikai rendszer, többek között az állam ingyenes pályázatírói szolgáltatást indít el. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára szerint a rendszer bevezetése nem jelentett pluszköltséget. Gyökeresen átalakul a fejlesztéspolitika, megszűnt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, állami kézbe kerül a projektírás, ám az előző hét éves fejlesztési ciklus még nem teljesen zárult le. A 2007-2013-as pénzügyi időszak 2015 végén zárulhat, a...

Read more

Lázár János Brüsszelben: idén 2000 milliárd forint elköltése a tét

„A magyarországi útépítési tenderek kapcsán kezdett brüsszeli vizsgálat témája ugyanúgy szerepelt Lázár János brüsszeli tárgyalásain, mint az előző hét éves ciklus felzárkóztatási pénzköltésének mérlege, a magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszer reformja, és a 2014-2020-as időszak forráshasznosításának főbb kihívásai. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár Andor László foglalkoztatási és szociálpolitikai, illetve Johannes Hahn regionális politikai biztosokkal tárgyalt kedden Brüsszelben. Az utóbbival folytatott megbeszélések során Lázár érintette az Európai Bizottság auditorai által kifogásolt magyarországi útépítési közbeszerzései eljárások kérdését is. A magyar médiában hamar elhíresült „aszfaltkeverő-ügy” voltaképpen még csak...

Read more
Page 878 of 1083 1 … 877 878 879 … 1 083