Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Két és félszeresére gyorsult a kifizetés a kormányváltás óta az NFÜ-nél

„70%-kal több szerződést köt hetente az NFÜ, mint a kormányváltás előtt és 150%-kal nőtt a kifizetések volumene is. A szervezet rövidebb határidőkkel dolgozik, mint amekkorát a vonatkozó szabályok lehetővé tesznek. Az ÚSZT-s projektek esetében valamennyi eljárásrendi kategóriában (könnyített pályázat, egyéb pályázat, kiemelt projekt) átlagosan sikerült tartani mind a döntési, mind a szerződéskötési határidőket... Az egyes közreműködő szervezetek tekintetében azonban jelentős különbségek figyelhetők meg (a döntésnél néhány esetben csúszás is előfordul). A döntési határidőket megnöveli a hiánypótlás ideje, valamint a konstrukció szintű hosszabbítás...

Read more

A hivatal, ahová két hónapig érkezik egy levél

„Több az Indexnek nyilatkozó pályázó szerint az EU-s pénzek magyarországi kifizetései nagyon lelassultak. Pedig éppen az idén született kormányhatározat a gyorsításról. A kormány szándéka azonban visszájára fordult, és a rendszer szétesőben van. „Teljes a káosz” – panaszkodott lapunknak egy régóta a szakmában lévő pályázatíró a magyarországi EU-s pénzek kifizetéséről. Véletlenszerűen megkerestünk az ország több pontjáról pályázatírókat, és mindannyian megerősítették: a pályáztatás és pénzkiosztás mostanában erősen akadozik.... ... Idén március elején lépett hatályba a 4/2011-es kormányrendelet, ami egészen részletesen, és a korábbiaknál sokkal...

Read more

142 kistelepülésen a közösségi házban működhet a posta

„Közel százötven kistelepülésen az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terekbe (IKSZT) költözik a posta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Magyar Posta Zrt. megállapodásának köszönhetően – jelentette be sajtótájékoztatóján V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár és Geszti László, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója. V. Németh Zsolt elmondta: az IKSZT-program Magyarország talán legnagyobb kulturális intézményhálózat-fejlesztési programja, melynek keretében 635 település régi művelődési házában vagy elhanyagolt épületében nyílhat korszerű közösségi és szolgáltató tér. Az IKSZT-k olyan fontos szolgáltatásoknak is helyet adnak, mint az e-Magyarország pont...

Read more

Megoldatlan ügyek irodája nyílt Pécsen

„Országosan is egyedülálló kísérletbe kezdett hétfőn a Pécs önkormányzata azzal, hogy megnyitották a Megoldatlan ügyek irodáját a városházi főbejárat melletti, jobboldali mellékbejáraton. Itt lehet ezután újraéleszteni mindent, amit az önkormányzat sarának gondol a polgár, vagy amiben a betérő szerint csak a polgármesteri hivatal segíthet. Olyan ügy is lehet közte, amit elvileg már reménytelennek hittek. Páva Zsolt polgármester a nyitás előtti sajtótájékoztatón kijelentette, hogy olyan problémák rendezéséhez szeretnének hatékony fórumot biztosítani a pécsi polgárok számára, amelyek esetenként több éve húzódnak. Az új jegyzővel...

Read more

Állami konszolidáció mentheti meg Pest megyét

„Pest megye csődjét is az önkormányzati rendszer átalakítása akadályozhatja meg; a megyei önkormányzat elnöke szerint heteken belül megszülethetnek a megyei önkormányzatok és a kormány közötti megállapodások - írja hétfői számában a Népszabadság. Pest megye totális csődjét is az önkormányzati rendszer átalakítása akadályozhatja meg, amely szerint az önkormányzati intézményeket az állam tartja fenn 2012 januárjától - írja a Népszabadság hétfői száma. Pest megye idei 8,1 milliárd forintos költségvetési hiánya önmagában nem vezetne a megye fizetésképtelenségéhez, de a felhalmozott 16 milliárdos adósság mostanra kezelhetetlenné...

Read more

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Vagyonkezelő Központ alapító okirata

„1. A költségvetési szerv alaptevékenysége: a) ellátja a minisztérium és a minisztérium irányítása alá tartozó intézmények ingatlanai vagyonkezelését, üzemeltetését és az ehhez kapcsolódó műszaki feladatokat, b) a HUMAN-JÖVŐ 2000 Egészségmegőrző és Oktatási Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság szolgáltatásainak igénybevételével működteti a központi közigazgatás integrált üdültetési rendszerét, gondoskodik az integrált üdültetési rendszerhez tartozó – az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter egyetértésével kijelölt – üdülőingatlanok üzemeltetéséről, c) folyamatosan fejleszti a központi közigazgatási üdültetési rendszert, d) anyag- és eszközgazdálkodási feladatok ellátása (beszerzés, raktározás, karbantartás, leltározás,...

Read more

Központi médiamonitort kap a kormány

„Egységesítené a kormányzati médiafigyelést és -elemzést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Álláspontjuk szerint a jelenlegi rendszer „átláthatatlan, találomra működő, amatőr és szétszórt”. A közbeszerzési pályázat indoklása szerint a kormány jelenleg nem végez egységes módszerű médiafigyelést, a sajtófigyelésekből hiányoznak a kereszthivatkozások és az archívum, a médiatartalmakat nem értékelik, elemzik, a hírek közvéleményt befolyásoló hatásának elemzésére pedig nem található példa a kormányzaton belül. A kormányzati médiamonitor-rendszer célja ezzel szemben a rendszer egységesítése, a médiahatás-vizsgálat meghonosítása, a hatékonyabb kommunikáció elősegítése. Az új szisztéma szolgáltatásait nemcsak a...

Read more

A XIX. Országos Jegyző-Közigazgatási Konferencia anyagai

A 2011. szeptember 14-16. között megtartott konferencia anyagaiból (ppt állományok): Az önkormányzati rendszer átalakítása Schmidt Jenő elnök, Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, Tab Város Polgármestere Az önkormányzati gazdálkodás időszerű kérdései Szittáné Bilanics Erzsébet főosztályvezető Belügyminisztérium Önkormányzati Gazdasági Főosztály Az önkormányzatok és a Magyar Államkincstár kapcsolata Novotnik Imre elnökhelyettes, Magyar Államkincstár A távmunka jogszabályi háttere és gyakorlati lehetősége a közigazgatásban Dr. Juhászné dr. Badó Katalin főtanácsadó, Alkotmánybíróság Hivatala Az új közbeszerzési törvény Dr. Boros Anita PhD főosztályvezető, Közbeszerzések Tanácsa Nemzetközi és Oktatási Főosztály Stabilitás...

Read more
Page 958 of 1027 1 957 958 959 1 027