Skip to main content

Találat: művelődés

Nyelvi modellek segítségével az egészségügyi álhírek és áltudomány ellen – Együttműködési megállapodást kötött az OSZK és az SZTE

„Nyelvi modellek segítségével tervezik megtalálni és kiszűrni az egészségügyi álhíreket és áltudományos írásokat. Átfogó és több területet érintő kutatási és könyvtári együttműködést kötött az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - közölte az OSZK kedden. Mint kiemelik, a két intézmény sokrétű tevékenységét is jelképezi a kedden aláírt megállapodás, amely érinti a humanizmus korszakát, innovatív és korszerű szövegelemzési módokat, valamint a Karikó Katalin munkásságával kapcsolatos webes tartalmak összegyűjtését. A szegedi egyetemen Rózsa Dávid, a nemzeti könyvtár főigazgatója, valamint az SZTE...

Read more

Új, innovatív megoldások a felnőttképzésben: mikrotanúsítványok és az egyéni tanulási számlák

„Magyarországon új lehetőségek nyílnak a felnőttképzések terén a mikrotanúsítványok és az egyéni tanulási számlák bevezetésével. Az Európai Uniós kezdeményezés célja, hogy a gyorsan változó munkaerőpiaci elvárásoknak megfelelően rugalmasabbá és szélesebb körben elérhetővé tegye a felnőttképzéseket. A Kulturális és Innovációs Minisztérium koordinálásával valósul meg a Készségek Európai Éve 2023 Programsorozat, amelynek keretében elindulhat az egyéni tanulási számlarendszer és a mikrotanúsítványok bevezetésének kidolgozása. Az erről szóló kormányhatározat a napokban jelent meg a Magyar Közlönyben. Az egyéni tanulási számla lehetőséget nyújt a résztvevők számára, hogy...

Read more

Semjén Zsolt bejelentette a „digitális állampolgárság” részleteit

„Virtuális nemzeti tér jön létre, amelynek keretében minden magyar állampolgár a teljes magyar közmédiához és államrezonhoz hozzáfér - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Tusnádfürdőn. A Tusványoson tartott Nemzeti kerekasztalon a politikus elmondta: ez a nemzetegyesítés virtuális része, melynek révén alapvetően megoldódnak a sport és kulturális, illetve közéleti műsorok közvetítésével kapcsolatos problémák. "Ennek keretében minden magyar állampolgár a teljes magyar közmédiához és a teljes magyar államrezonhoz hozzáfér egy egyszerű regisztrációval, egy IP-címmel, VPN-környezetben, egy digitális állampolgársággal, ami a nemzetegyesítésnek valóban a XXI....

Read more

1276/2023. (VII. 17.) Korm. határozat a „Készségek Európai Éve 2023” programsorozat, illetve az ahhoz kapcsolódó feladatok végrehajtásáról

„A Kormány 1. egyetért a készségek és kompetenciák fejlesztési relevanciájával, a készségek európai évéről szóló, 2023. május 10-i (EU) 2023/936 európai parlamenti és tanácsi határozatban elfogadott „Készségek Európai Éve 2023” (a továbbiakban: tematikus év) általános célkitűzéseivel; 2. felhívja a kultúráért és innovációért felelős minisztert, hogy – a feladatkörükben érintett miniszterek bevonásával – gondoskodjon a tematikus évhez kapcsolódó programsorozatok koordinálásáról, valamint a készségek, kompetenciák fontosságát hirdető események szervezéséről, kiadványok elkészítéséről; Felelős: kultúráért és innovációért felelős miniszter, gazdaságfejlesztési miniszter, külgazdasági és külügyminiszter miniszter, Miniszterelnökséget...

Read more

E-kutatás és digitális kutatási ügyintézés az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában

„Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára állami szaklevéltárként mindig kiemelt feladatának tekintette – az általa őrzött iratanyag szakszerű kezelése, valamint az információs kárpótlás keretében hozzá forduló állampolgárok kérelmeinek gyors ügyintézése mellett – a tudományos kutatás elősegítését. Az itt őrzött iratanyag ma Magyarország egyik legkutatottabb forrásegyüttese: évente több száz kutató több millió oldalnyi iratanyagot tanulmányoz át. A már digitalizált és digitálisan anonimizált iratanyag azonban sokáig csak a Levéltár épületében, lokálisan volt elérhető. 2020. december 14-étől indítottuk el az e-kutatás néven ismertté vált szolgáltatásunkat, amellyel...

Read more

Jelenleg a tudomány és a politika között süketek párbeszéde zajlik – mondta Navracsics Tibor

„„Számomra az egyetem már nem a tudás elefántcsonttornya, hanem fontos, hogy aktívan bekapcsolódjanak az adott térség gazdasági, tudományos és kulturális életébe. Ehhez az egyetemeknek specifikus tudással kell rendelkezniük a saját régiójukra vonatkozóan. Az egyetem, mint információs központ tudjon tájékoztatni befektetőket, jogszabályalkotókat, legyen gyakorlatias. Jelen pillanatban olyan térségi stratégiákat készítünk elő, amelyek reményeink szerint komplex fejlesztéseknek ágyaznak meg a Dél-Dunántúlon, Zalaegerszeg környékén, Veszprém és Székesfehérvár térségében, a Marcal-völgy felzárkóztatásában” - fejtette ki Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter Tusványoson egy beszélgetés során. Arra a kérdésre,...

Read more

Új digitális meseösvényeken lehet felfedezni Pilist

„Az applikáció már mint 70 digitális ösvénnyel várja a természetjárókat az ország minden pontján. Tíz új digitális meseösvényen fedezhetik fel a kirándulók a Pilist és környékét a Digitális Vándor ingyenes applikáció letöltésével. Az Android és IOS rendszerben egyaránt letölthető Digitális Vándor nevű mobilapplikáció az Aktív Magyarország és a Pilisi Parkerdő Zrt. közös fejlesztésének eredményeként jött létre. Az alkalmazás tíz új meseösvényén a Pilisi Parkerdő címerállatával, Oszi hollóval ismerhetik meg a kirándulók az erdő állatait és növényeit. A tíz ösvény Visegrádtól az érdi...

Read more

1263/2023. (VII. 4.) Korm. határozat a Közkiadások Felülvizsgálata Munkacsoportról

„1. A Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv Állam és közigazgatás komponens 38. reform intézkedése értelmében az egyes kiemelt állami területekre fordított kiadások rendszeres, középtávú munkaterven alapuló felülvizsgálata érdekében a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 10. § (1) bekezdése alapján javaslattevő, véleményező, tanácsadó tevékenységet végző testületként Közkiadások Felülvizsgálata Munkacsoport (a továbbiakban: Munkacsoport) működik. 2. A Munkacsoport feladata a) a közkiadások megfelelőségének részletes vizsgálatában történő közreműködés a felülvizsgálat tárgyát képező területeken, különös tekintettel azok pozitív társadalmi hatására, a gazdasági növekedéshez való hozzájárulásra, valamint...

Read more

1262/2023. (VII. 4.) Korm. határozat a közkiadások hatékonyságának felülvizsgálatáról

„A Kormány a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervében szereplő, a közkiadások hatékony felhasználásának javítása kiadási felülvizsgálatok révén című reform keretében megvalósuló intézkedések mielőbbi végrehajtása érdekében 1. felhívja a pénzügyminisztert, hogy a) gondoskodjon a kiadási felülvizsgálatok koordinálásáról és elvégzéséről, és b) hozza létre a Pénzügyminisztérium szervezetén belül a kiadások felülvizsgálatának koordinálásáért és elvégzéséért felelős szervezeti egységet; Felelős: pénzügyminiszter Határidő: az a) alpont tekintetében folyamatos, a b) alpont tekintetében azonnal 2. felhívja a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon arról, hogy az 1. pont szerinti szervezeti egység...

Read more

Felülvizsgálatot tart a kormány, a középpontban az egészségügyi és a családtámogatási kiadások

„A közkiadások hatékonyságának felülvizsgálatát rendelte el a kormány, a költségvetés legfontosabb területeit tekinti át a Pénzügyminisztérium vezetésével és egy új munkacsoport felállításával. A kormány kedd este kiadott egy határozatot, amelynek értelmében felül kell vizsgálni számos területen azt, hogy megfelelő hatékonysággal költik-e el a forrásokat – írja az Index. A Magyar Közlönyben jelent meg a kormány határozata „a közkiadások hatékonyságának felülvizsgálatáról”. Ebben előírták, hogy a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervéhez kapcsolódó intézkedéseket felül kell vizsgálni hatékonysági szempontból. A határozatban Varga Mihály pénzügyminisztert bízták...

Read more
Page 20 of 143 1 19 20 21 143