Skip to main content

Találat: művelődés

Tavaly 29 milliárd forintból 12 egyetem PPP projektjét váltották ki

„Tavaly decemberben mintegy 29 milliárd forint értékben 12 egyetemi PPP (magántőke bevonásával közfeladat ellátása) projektet sikerült kiváltani - mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a Dunaújvárosi Egyetem (DUE) PPP konstrukciójának kiváltásáról tartott sajtótájékoztatón. Palkovics László közölte, hogy a 2016-os költségvetésben a PPP-k kiváltására egy 5,4 milliárdos, felülről nyitott keretösszeg volt elkülönítve, ami idővel 18 milliárdra emelkedett. A magyar gazdaság állapota év végén lehetővé tette a további kiegészítést, így összesen 29 milliárd forint értékben sikerült tucatnyi egyetemet a PPP terhektől megszabadítani. Megjegyezte, hogy...

Read more

Új vezető a Klebelsberg Központ élén

„Az emberi erőforrások minisztere 2017 január 16-val dr. Solti Pétert, az intézményirányítási és finanszírozási rendszer kialakításáért felelős miniszteri biztost bízza meg a Klebelsberg Központ elnöki feladatainak ellátásával. Az Oktatásért Felelős Államtitkárság ezúton köszöni meg a szervezet pénzügyi konszolidációjának, valamint az új szervezet kialakításának végrehajtásával megbízott Pölöskei Gáborné és dr. Jenei Zoltán miniszteri biztosok munkáját. A tankerületi központok létrehozásával új fejezet kezdődött az állami intézményfenntartás történetében. A kialakított szervezeti struktúra szolgáltatói szemlélettel rendelkező, a döntéseket az iskolákhoz közel meghozó önálló költségvetési szervekből, a...

Read more

Zökkenőmentesen indult a tankerületi központok működése

„Zökkenőmentesen indult az év, az 58 tankerületi központ működése rendben megkezdődött, az önkormányzati iskolák átvétele lezárult - mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár. Palkovics László a köznevelési kerekasztal ülése utáni sajtótájékoztatón közölte, a tárgyalások az önkormányzatokkal nagyrészt megállapodással zárultak, hat esetben nem tudtak megegyezni, így miniszteri határozatot kellett hozni az érintett intézmények átvételéről. Az államtitkár elmondta azt is, hogy január elsejétől az oktatást segítő kollégáknak átlagosan tíz százalékkal nőtt a jövedelmük, ebből hét százalékot automatikusan kaptak meg, három százalékot pedig az intézményvezető...

Read more

Kiválósági Programot indít a Lechner Tudásközpont

„Építész, építészmérnök, építőművész, településmérnök, tájépítész mesterdiplomás fiatalok figyelem! A Lechner Tudásközpont 4 féléves szemléletformáló képzési és oktatási programot indít Lechner Kiválósági Program címmel. Az építészethez vagy az urbanisztika különböző szakterületeihez köthető diplomás fiatalok 2017 februárjától kapcsolódhatnak be aktívan a Lechnerben folyó munkába. A sikeresen pályázók, a program második fázisában különböző felsőoktatási intézményekben adják tovább megszerzett tudásukat. A Kiválósági Program szemeszterenként növekvő javadalmazást kínál a résztvevőknek. A jelentkezés határideje 2017. január 22. A Lechner Kiválósági Program 2017. február 1-én veszi kezdetét, teljes időtartama...

Read more

Hét aktuális jogszabályváltozás az NMHH-nál

„Az év vége és az újév több területen is változást hoz a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) eljárásaiban és szabályozási tevékenységében. Változnak a filmek art besorolásának és a rádióberendezések forgalmazásának szabályai, és szigorodnak a feltöltős SIM-kártyákra vonatkozó előírások. Csökkennek a szolgáltatók adminisztratív terhei, módosul a helyi és körzeti televíziók műsorszórási jogosultsága, valamint könnyebb lesz az elektronikus hírközlő hálózatok elhelyezése. A hatóság közzétette idei felügyeleti terveit is. 1. Az NMHH-hoz kerül a filmek art besorolásának feladata ... 2. Három évvel meghosszabbította a...

Read more

Változás lehet a Klebelsberg Központ (KK) élén?

„Vezetőváltás lesz még januárban a Klebelsberg Központ (KK) néven működő szervezet élén – értesült a Magyar Nemzet több egymástól független forrásból. Úgy tudjuk, Pölöskei Gáborné már ebben a hónapban távozhat elnöki pozíciójából. Pölöskeiné 2016 márciusában érkezett az akkor még Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (Klik) nevezett szervezet élére, miután a korábbi elnöktől, Hanesz Józseftől közös megegyezéssel megvált az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A szervezet addigra már komoly adósságokat görgetett maga előtt, és az akkoriban kirobbant pedagógustiltakozásokon sokat bírálták a túlcentralizáltsága miatt is. Így Pölöskeinére várt...

Read more

Újabb szakokat csatoltak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez

„...Február 1-jével a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez csatolják a bajai Eötvös József Főiskola két intézetét - tudta meg az eduline. A Vízépítési és Vízgazdálkodási Intézet, valamint a Vízellátási és Környezetmérnöki Intézet átszervezését - amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma az eduline kérdésére megerősített - a belügyminiszter kezdeményezte, méghozzá a vízügy globális és nemzetbiztonsági jelentőségére hivatkozva. A vízügyi szakemberek száma egyébként is a szakmai igények alatt marad - írta a döntésről az erőforrástárca, amely azt közölte: az Eötvös József Főiskola közalkalmazottait február 1-től a közszolgálati...

Read more

Open Data a könyvtárban

„A Magyar Nemzeti Múzeum Központi Könyvtára nyílttá tette a bibliográfia adatait. Az alábbiakban ismertetjük a nyílttá tétel elméleti hátterét. Az Open Data mozgalom történeti áttekintése Egyre erősödik a bibliográfiai adatokat nyílttá tevő mozgalom, mely szervesen illeszkedik az Open Data mozgalomba. Az alábbiakban az Open Data mozgalom rövid történeti és interpretatív áttekintését adjuk. Az összefoglaló elsődleges forrása a vonatkozó angol nyelvű Wikipedia-szócikk, illetve a forrásmunkák, melyekre ott hivatkoznak. Az Open Data egyszerre jelent egyfajta szakmai filozófiát és e filozófia alapján működő gyakorlati mozgalmat....

Read more

Megjelent az Információs Társadalom új lapszáma

„A folyóiratról: Az Információs Társadalom folyóirat alapvető célja, hogy az információs társadalom tudományterületével („information society studies”) foglalkozó kutatásoknak, szakmai diskurzusoknak és a témakör gyakorlati kérdéseinek fórumot biztosítson. Ezt a célt lapunk egyrészt az információs társadalom témakör nemzetközi irodalmának legfontosabb és legmaradandóbb szövegeinek közlésével, másrészt pedig a hazai kutatóközösség számára nyújtott publikációs felület biztosításával kívánja elérni, mely hozzásegítheti a hazai (és közép-kelet európai) szerzőket ahhoz, hogy ezen a fórumon keresztül találjanak egymásra. A folyóirat kiadásában az INFONIA Alapítvány és a Gondolat Kiadó vesz...

Read more

74. Kormányinfó: kórházi adósságrendezés, bérmelés a közfoglalkoztatásban és a szociális ágazat egészségügyi dolgozóinak, építésügyi egyszerűsítés, Modern Városok Program Szegeden

„...Rendezi a kormány a kórházak 30 napon túli adósságát A kormányülésen napirenden volt az idei év pénzügyi zárása, ennek során több mint 200 milliárd forint sorsáról döntött a kabinet - fejtette ki. Elmondta, hogy ebből 80 milliárd forintot folyósítanak a kórházaknak a számlák rendezésére és egy fejlesztési alap létrehozására. Az adósságrendezéssel kapcsolatban ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy támogatási megállapodást kötnek a kórházakkal, és azokat, amelyeknek magas lesz az adósságuk, vizsgálni fogja a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, minden számlájukat ellenőrzik majd. ... A...

Read more
Page 95 of 148 1 94 95 96 148