Találat: politikai informatika

Nyílt szabványok az amerikai törvényhozás munkájában

Az Egyesült Államok törvényhozása (Szenátus és Kongresszus) vezetőinek szándéka szerint a törvényhozás információinak gépileg olvasható formában, mint amilyen például az XML, kell a közösségi használat számára elérhetőnek lenniük. „Hisszük, hogy a törvényhozás információit, szabványos gépileg olvasható formátumot használva, nyilvánosságra kell hozni a törvényhozás webhelyén. Végtére is ez az amerikai nép tulajdona. ” Alátámasztja ezt a szándékot az a törvényhozási határozat, amely utasította az illetékes kongresszusi bizottságot, hogy a Kongresszus és bizottságai elektronikus adatai számára dolgozzon ki szabványokat. Azt szeretnék, hogy a munka...

Részletek

Közösségi média és politikai aktivizmus

„Egyre többen használják politikai célokra, tömegek szervezésére a közösségi médiát. Ezzel a Facebook, a Twitter vagy a Google kezébe olyan hatalom került, amellyel mozgalmak, sőt országok sorsát befolyásolhatják. E profitorientált internetes cégeknek máris el kellett dönteniük, megvédik-e a tunéziai felhasználók adatait, lehet-e álnéven tüntetést szervezni, vagy hogy eleget tesznek-e egy autoriter rezsim cenzúrára irányuló kérésének. Vajon minek alapján döntenek a Szilícium-völgy óriásai? ... A tunéziai forradalom első napjai, azaz tavaly december óta a világsajtó egyik kedvenc fordulata a „Facebook-forradalom”. Ezzel egy időben...

Részletek

Mennyi áttetszőség, transzparencia kell ahhoz, hogy a világ a mainál jobban működjön?

„De az igazi kérdések nem szervezetiek. Mennyi áttetszőség, transzparencia kell ahhoz, hogy a világ a mainál jobban működjön? A politikai és gazdasági elitekkel szemben az emberek most alapvetően bizalmatlanok. S úgy gondolják, hogy ha valakinek kizárólagos információ jut a birtokába, akkor azzal feltétlenül vissza is él. Az áttetszőség mint cél biztosan nem lesz elég, s az emberek a még nagyobb nyitottságnak sem hisznek. Minden információs ajánlat kevés, még akkor is, ha önmagában technikailag majdnem kezelhetetlenül sok lesz. Ugyanakkor az állam működéséhez a...

Részletek

Az internet a szabadság vagy az elnyomás eszköze?

Molnár Szilárd (Magyary Zoltán E-közigazgatástudományi Egyesület) cikke Az internet a szabadság vagy az elnyomás eszköze? Teszi fel a kérdést egy Kelet-Európából származó fiatalember, akinek könyve a napokban jelent meg The Net Delusion: The Dark Side of Internet Freedom címmel. Az internetre sokkal inkább tekintünk úgy, mint a szabad véleménynyilvánítás, az uralommentes kommunikáció és a nyilvánosság egy kiváló lehetőségére, és nem, mint a diktatúrák eszközére. Talán ezt erősítik az utóbbi hetek észak-afrikai eseményei is, ahol a tüntetések szervezésében a közösségi oldalak kulcsfontosságú szerepet...

Részletek

Milyen lehet a Digitális Európa 2030-ban?

Az IPTS uniós kutatóintézet megkísérli ezt felvázolni az állami és politikai működés szempontjából. A jelentés a társadalmi, politikai és kutatási trendek módszeres elemzésén nyugszik. Az infokommunikációs eszközök és a kormányzás, a közpolitikai tevékenység alakításának és gyakorlásának kapcsolata áll a kutatók érdeklődésének középpontjában. Az elemzés során forgatókönyveket használnak a lehetséges fejlődési irányok meghatározására. Forrás: Envisioning Digital Europe 2030: Scenarios for ICT in Future Governance and Policy Modelling, European Commission, Joint Research Centre, Institute for Prospective Technological Studies, 2010. december (pdf)

Részletek

Az Ország Háza 2.0 – a kommentelhető törvényhozás ?

Internetes keresés közben bukkantam rá az orszaghaz.com webhelyére. Úgy hirdeti magát, hogy „Az Ország Háza 2.0 - a kommentelhető törvényhozás ”. Megörültem, mert azt hittem, hogy végre elkezdődött az Országgyűlés nagyon nehezen használható, már kialakításakor is elavult webhelyének korszerűsítése. Azonban a webhely semmit sem árul el arról, hogy kik hozták létre, az impresszumot elfelejtették megírni. Annyit lehet kideríteni, hogy egy nagy amerikai szolgáltatónál jegyezték be a tartománynevüket. Mindenesetre a parlamenti információ könnyű, áttekinthető olvasásához a webhely nagy segítséget ad. Ahogy látom kommentálni...

Részletek

Alkotmány 2.0 – Pettkó András weblapot indít

"Egy új honlapot indított (www.webalkotmany.hu) annak reményében, hogy ez a portál lehetőséget teremt értelmes, hasznos szakmai párbeszédre azoknak, akiket érdekel, hogy milyen lesz az új alkotmány. Demokrataként minden véleményre kíváncsi még akkor is, ha a kialakult véleményével ellentétes. Hangoztatta: nem vitás, hogy az Országgyűlésben a képviselők feladata lesz megalkotni az új alkotmányt, de talán segítheti a jogalkotók munkáját kezdeményezése. Bízik abban, hogy a polgári kormány által felkért szakértők olvasni fogják ezt az oldalt, és találnak olyan elképzeléseket, javaslatokat, amelyeket be tudnak építeni...

Részletek

Ügyközpontú marketing és társasmédia. Sikeres online kampányok öt lépésben

A kalauz az üzleti szféra szervezetei számára azokat a kulcskérdéseket fogalmazza meg, amelyeket egy ügyközpontú marketing kampány előtt meg kell válaszolniuk. Követendő gyakorlatok, levonható tanulságok, ellenőrző kérdések teszik hasznossá a kis brosurát. (ügyközpontú marketing:"ha a márka nemes ügyet támogat") Forrás: Cause Marketing Through Social Media: 5 Steps to Successful Online Campaigns, eGuide for corporations from Network for Good and Zoetica, 2010. szeptember 30. (pdf)

Részletek

Internet, bizalom a kormányzat iránt és állampolgári törvénytisztelet

A koreai szerzők tanulmánya a közigazgatás tanulmányozásával foglakozó európai szakemberek (European Group for Public Administration - EGPA IIAS) 32. éves konferenciáján hangzott el. Rövid kivonata szerint: A kormányzatba vetett bizalom csökkenése hozzájárul a politikai rosszullét érzetéhez, és nagy kihívást jelent bármely kormányzat számára. Kiindulva abból az előfeltevésből, hogy az e-kormányzat és a részvétel elektronikus módjai kívánatos fejlemények, melyeket a kormányzatok felülről kezdeményeztek, a tanulmány azokat az internetes lehetőségeket vizsgálja meg, amelyeket az állampolgárok használhatnak az alulról kiinduló részvétel és kommunikáció csatornáiként. Megvizsgálják,...

Részletek

1,8 millió regisztrált magyar felhasználója van a Facebook-nak

A Facebook diadalmas fejlődése egyenlőre megállíthatatlannak tűnik. Az Egyesült Államokban augusztusban a Facebook már legyőzte a Google-t, látogatói 41,1 millió percet töltöttek a helyen, míg ez az érték a Google esetében 39,8 millió perc. A tendencia Magyarországon is érvényesül, amit még külön elősegít az, hogy egy nagy szolgáltató ingyen biztosítja mobil internetes ügyfeleinek a Facebook elérését. “A nem hivatalos statisztikák szerint a Facebookra eddig valamivel több, mint 1,8 millió magyar regisztrált, és a Google adataiból az is kiderül, hogy a közösségi szájtnak...

Részletek
Page 28 of 29 1 27 28 29