Skip to main content

Találat: szakirodalom

Egy konzervatív úr a baloldali zarándokok között – Magyary Zoltán szovjetunióbeli útja

„Argumentum Kiadó, 2014, 244 oldal, ISBN: 9789634467182 Az iratokat gyűjtötte és válogatta, fordította, sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Babus Antal ... Magyary Zoltán, a 20. század első felének nemzetközi hírű, konzervatív közigazgatás-tudományi professzora 1935 őszén két hónapot töltött a Szovjetunióban...A sztálini rendszer gyanakvó szellemével összhangban vendéglátói mindvégig megfigyelték, és mintegy százoldalnyi jelentést írtak róla. A nemrég előkerült, eddig ismeretlen, és most magyar fordításban megjelenő dokumentumokból nemcsak Magyaryról és a korabeli szovjet világról rajzolódik ki színes kép, hanem...

Read more

Felmérés a közszférában az elektronikus közigazgatás humán tényezőiről

„A közelmúltban felmérés zajlott az ÁROP-2.2.18 kódszámú kiemelt projekt keretében, melynek célja a közigazgatásban dolgozók e-közigazgatási felkészültségének és motivációjának vizsgálata volt. Az eredmények alapján mind a hozzáállás, mind az eszközhasználat megfelelő alapot nyújthat a fejlesztések kiteljesedéséhez. Az elektronikus közigazgatás tág megközelítésben az infokommunikációs eszközök közigazgatásban történő használatát jelenti. Az e-közigazgatási szolgáltatások fejlesztése mellett ugyanakkor szükség van az ezen szolgáltatások nyújtásában közreműködő közszolgálati tisztviselők felkészítésére is. Részben ezt a célt hivatott szolgálni az Államreform Operatív Program keretében megvalósuló a „Közigazgatási szolgáltatások használatára való...

Read more

Az agilis szemlélet első két évtizede

„Az agilitás az elmúlt húsz év egyik fontos fogalma, amelyet több területen (gyártás, szoftverfejlesztés és projektmenedzsment) is több-kevesebb eredménnyel alkalmaztak. A hazai akadémiai diskurzus eddig mostohagyermekként kezelte e témákat, holott az érintett szakmák gyakorlati művelői számos alkalommal foglalkoztak velük. A szerző rövid áttekintést ad e területek fontosabb gondolatairól, majd ezek közül néhányat a vezetés-szervezés általánosabb tárgyalásmódjával vizsgál. Az agilis szemlélet mögött rejlő alapgondolatok egy része nem nevezhető újnak. A cikk az agilitás témájának pozicionálásával zárul.” Forrás: Az agilis szemlélet első két évtizede;...

Read more

A franciaországi kistérségi együttműködések szerepe a terület- és vidékfejlesztés rendszerében

„...A disszertáció során három meghatározó célom volt: 1. Bemutatni – szélesebb rálátást biztosítva – a francia területfejlesztési és ezen belül a vidékfejlesztési gondolkodásmódot, a működetéséhez kialakított intézményrendszert, jogszabályi hátteret és a tervezési módszereit, azok földrajzi jellemző elemeit. 2. Elemezni a francia kistérségi szerveződések fejlődésének történetét és a legfontosabb változásokat összevetni a magyar települési társulásokéval. 3. Feltárni a francia és magyar települési (mikro-regionális) együttműködések közötti hasonlóságokat és különbségeket, különös tekintettel a létrejöttüket és működésüket segítő és gátló tényezőket. A disszertációm főbb kérdései a...

Read more

Átláthatóság a védelmi igazgatásban

„A disszertáció egyfajta kísérlet a védelmi igazgatás szervezetei adatvédelemének és az átláthatóság érvényesülése helyzetének feltárására, melyeket az alábbi célok elérésével kívánok teljesíteni: Bemutatni a meghatározó védelmi szervezetek rendszerváltást követő fejlődésének fő irányait, kapcsolódásukat és helyüket a közigazgatás társadalmi feladatainak megoldásához; Megvizsgálni és feltárni az adatvédelem, adatbiztonság és átláthatóság fejlődésének, jogi szabályozottságának helyzetét a közigazgatás területein, elemezni a védelmi igazgatás körében jelentkező sajátosságokat; Az Alaptörvény vonatkozó előírásaiból kiindulva, a jogszabályi rendelkezésekre alapozva, az információszabadságra és a közhatalom nyilvánosságára figyelemmel elemezni és értékelni a...

Read more

Közpolitikai kényszerek és mozgásterek

„Ebben az értelemben három kérdést fogalmaztam meg: 1. Mennyiben tekinthető a magyar közoktatás sikeresnek (a szónak elsősorban az „eredményesség” és kevésbé a „hatékonyság” értelmében)? 2. Milyen jellemzők,sajátságok állapíthatók meg a hazai közoktatás- politika döntéshozatali és megvalósítási folyamataiban; a sajátságokat elsősorban a közpolitikai gyakorlati ideáljától, illetve a nemzetközi legjobb gyakorlattól, különösen a tényalapú (evidence-based) közpolitika-formálástól való eltérésként értelmezve? 3. Található-e, illetve vélelmezhető-e összefüggés a közoktatás- politika eredménytelensége és a közpolitikai folyamatok fenti értelemben vett sajátságai között? A három kérdéssel kapcsolatban előfeltevéseket (szándékosan nem...

Read more

Magyarország településhálózata 1. Agglomerációk, településegyüttesek

„A Központi Statisztikai Hivatal kiadványsorozatot indít Magyarország településhálózata címmel. A sorozat célja, hogy bemutassa a különböző településtípusok, településcsoportok térhálózatban betöltött funkcióit, lakosságuk főbb jellemzőit, életkörülményeit. A 2014-ben megjelenő első kötet az agglomerációkkal, agglomerálódó térségekkel és a nagyvárosi településegyüttesekkel foglalkozik. A 2011. évi népszámlálás eredményeit felhasználva elvégeztük a területbeosztás felülvizsgálatával kapcsolatos számításokat ezzel is követve a hazai településszerkezetben zajló változásokat. Jelen kiadványunkban az e számítások eredményeit tükröző településstruktúrákat mutatjuk be, vizsgálva, hogy mennyiben változtak a nagy városaink körüli agglomerálódási folyamatok, milyen kapcsolatok fűzik...

Read more

Távközlés, internet, kábeltelevízió, 2013

„A Távközlési, internet, kábeltelevízió, 2013 című kiadványunk új szerkezetben kerül közreadásra. Több nemzetközi adattal, területi adatokkal egészítettük ki összeállításunkat. A legfontosabb makrogazdasági mutatók segítségével a nemzetgazdasági ág helyzetét jellemezzük a teljes nemzetgazdaságon belül. A kiadvány első része a távközlési ágazat nemzetközi helyzetének bemutatásával, illetve a nemzetgazdaságban betöltött szerepével foglalkozik, a második része pedig a vezetékes- és mobiltávközlési, internet és kábeltelevíziós szolgáltatás adatait dolgozza fel országos és területi bontásban. Kapcsolódó adatok Táblák (STADAT) – Hosszú idősorok Táblák (STADAT) – Idősoros éves adatok –...

Read more

Az ötlet az új szűkös erőforrás

„A technológiai fejlődés eddig kedvezett a fejlődő országok munkavállalóinak, így olcsó munkaerejük versenyképesnek bizonyult a globális piacon. Ez azonban a közeljövőben gyökeresen megváltozhat. Az egyre fejlődő automatizálódási folyamatok következtében az olcsó manuális munkaerő lényegében feleslegessé válhat. Másfelől a hagyományos tőkével rendelkező befektetők sem lesznek nyertesei a változásoknak, mivel az automatizálás következtében a gyártáshoz szükséges tárgyi eszközök fokozatosan elértéktelenednek. A gazdasági növekedés „szűk keresztmetszetei” egyértelműen az innovatív ötletek, ezért a jövőben az ötletgazdák számíthatnak a legnagyobb haszonra is. A Foreign Affairs cikke a...

Read more

Digitális gazdaság: Globális Hálózatos Index

„A vállalatok informatikai fejlesztései során négy területre, a mobil szélessáv, a felhő alapú számítástechnika, a Big Data és a „tárgyak internete” (IoT – Internet of Things) korszerűsítésére koncentrálnak – áll a Huawei most nyilvánosságra hozott elemzésében. A Huawei Global Connectivity Index (GCI) tanulmánya - melyet William Xu, a vállalat vezető stratégiai marketing igazgatója ismertetett - az első olyan mennyiségi elemzés, amely nemzeti és ipari szempontból is vizsgálja a hálózati kapcsolatokat. Az index készítése során a társaság 25 fejlett és feltörekvő ország tíz...

Read more
Page 192 of 228 1 191 192 193 228