Skip to main content

Találat: szakirodalom

A nagyban gondolkodás mámora: Technológiai Kiáltvány

„Hogyan késztessünk politikusokat és politikacsinálókat arra, hogy valamennyi párt és szakértő gondolkodásának középpontjába kerüljön a mindent megváltoztató technológia, amely rengeteg pozitív hozadékot ígérhet a társadalom életében, az üzleti eredményességben és a kormányzati hatékonyságban? Például egy szuggesztív Technológiai Manifesztummal. A londoni székhelyű Policy Exchange, amely független thinktankként teszi közzé kutatási eredményeit, jelentéseit és ajánlásait, a 2015-ös választásokra készülődő brit politikai erőket evvel a bombasztikus című, de alapos, tömör és jól tagolt szakanyaggal igyekszik meggyőzni. És a tartalom megismerése után már a cím sem...

Read more

Jelentés a közösségi térinformatika közigazgatási alkalmazásáról

„...A tanulmány a közösségi, önkéntes által előállított térinformatika (volunteered geographic information - VGI) kormányzati felhasználásáról szól. Talán lehetne úgy is fogalmazni, hogy a civil térinformatika hivatalos (vagyis nem-civil) szervezetek általi használatáról. Olyan téri információról van szó, amelyet közösségi közreműködéssel („crowdsourcing”) állítottak elő a nagyközönség tagjai, függetlenül attól, hogy milyen háttérrel és képzettségi szinttel rendelkeztek. A jelentés szeretne segíteni, hogy a kormányzati felhasználás sikeres legyen. Legfontosabb megállapításai: Vannak a kormányzat és a civilek közötti együttműködésnek bevált esetei (a tájgazdálkodástól és a biodiverzitás monitorozásától...

Read more

„Kívánjuk a sajtó szabadságát!” Az interneten is? Tanácsi iránymutatás az online és offline véleménynyilvánításról

„- A Tanács a nemzetközi emberi jogi standardok alapján soft law eszközzel meghatározza a tagállamok és az uniós intézmények számára a véleménynyilvánítási szabadság uniós minimumkövetelményeit. - Az iránymutatás elsősorban a harmadik országokkal fennálló kapcsolatokra és a nemzetközi fórumokon való fellépésre vonatkozóan szolgál viszonyítási pontként. - Az iránymutatás az infokommunikációs eszközök egyre szélesebb körű alkalmazása által felvetett problémákra is reagálni kíván, így különös hangsúlyt helyez a bloggerek és internetes újságírók szólásszabadságának biztosítására. - Az iránymutatás meghatározza azokat a politikai eszközöket, amelyekkel az Unió...

Read more

Energiafalók a hálózatba kötött eszközök

„Az internet egyre több területen számít meghatározónak. Ennek azonban - a növekvő energiaköltségek miatt - komoly ára van. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) aktuális tanulmányá szerint az online eléréssel rendelkező eszközök rendkívüli mértékben fogyasztják az energiát, ugyanis a kétharmaduk nem hatékony technológiákat használ. A More Data, Less Energy című dokumentumból kiderült, hogy a világszerte működő közel 14 milliárd internet-hozzáféréssel rendelkező eszköz felelős azért, hogy tavaly körülbelül 80 milliárd dollár értékű energia lett elpazarolva. A modemek, nyomtatók, játékkonzolok és televíziós kiegészítők 2013-ban összesen...

Read more

2013. évi Integritás felmérés eredményei: Korrupciós kockázatok és integritáskontrollok a helyi önkormányzatoknál

„A helyi önkormányzatok körében mért korrupciós kockázatokról, valamint az azok kezelésére hivatott kontrollok kiépültségének szintjéről jelentettek meg cikket az elemzéseket végző ÁSZ munkatársak (Vasváriné Molnár Judit és Szabó Gyula Zoltán) a Jegyző és közigazgatás című folyóiratban. Az Állami Számvevőszék idén első alkalommal végzett intézménycsoportokra vonatkozó elemzéseket az egész magyar közszférára kiterjedő Integritás felmérés alapján. A felmérésekben évről évre a helyi önkormányzatok vesznek részt legnagyobb számban. A szerzők rávilágítottak a helyi önkormányzatok magas eredendő kockázataira és a korrupciós kockázatokat növelő tényezők között az...

Read more

Az európai adatvédelmi jog kézikönyve

„Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének kézikönyve adatvédelmi kérdésekben nem járatos jogászok számára készült. Áttekintést ad az Európai Unió és az Európa Tanács adatvédelmi szempontból fontos joganyagáról. Az infokommunikációs technikák gyors fejlődése fokozottan szükségessé teszi a személyes adatok megbízható védelmét, amelyet az Európai Unió és az Európa Tanács egyaránt jogi intézkedések sorával támogat. A kézikönyv az alapvető joganyag magyarázata. Ahol lehet az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európai Unió Bírósága fontosabb ítéleteit összegzi. Ahol ilyen nem áll rendelkezésre, ott elképzelt forgatókönyvekkel illusztrálja...

Read more

OECD: A közszektor megújításának obszervatóriuma

„Az OECD most alakítja ki a közszektori innováció obszervatóriumát (Observatory of Public Sector Innovation (OPSI), amely közszektor megújításával kapcsolatos példákat gyűjt és elemez, hogy gyakorlati tanácsokat tudjon nyújtani az érdeklődő országok számára. ... Ez egy onlájn platform, ahol információhoz lehet jutni, meg lehet osztani a tapasztalatokat, együtt lehet működni másokkal...” Forrás: OPSI OECD Observatory of Public Sector Innovation

Read more

Inkubátor jelentés 2014 – Pénz, tudás és kapcsolati háló induló cégeknek – inkubátor-körkép

„A BDO elsőként mérte fel a startup cégeket segítő inkubátorok piacát Magyarország egyre pezsgőbb startup világában gomba módra szaporodnak az induló vállalkozások fejlődését támogató inkubátorok és az ezekkel közeli rokonságot mutató tanácsadó cégek. A BDO Magyarország elsőként térképezte fel ezt a területet, felmérésében nem csupán azonosítva az érintett szereplőket, hanem bemutatva azok jellegzetességeit is. Jelenleg 11 olyan üzleti és technológiai inkubátor működik az országban, amely irodai férőhelyet, komplex szolgáltatásportfóliót, befektetést és globális kapcsolatrendszert is nyújt, miközben folyamatosan fogadja a jelentkező startupokat. Az...

Read more

Jelentés az uniós intézmények nagyértékű adatkészleteiről

„A jelentés tárgya a „nagyértékű adatkészlet” fogalma, ennek kidolgozása. Ez kalauzként szolgál a kormányzati adatok megjelentetése során, a fontossági sorrend megállapításánál. Az adatkészletek értékét a megjelentető és az újrahasznosító szemszögéből vizsgálják. Az összekapcsolt, nyílt adatok Tim Berners-Lee-féle ötcsillagos sémáját használták az adatkészletek újrahasznosíthatóságának értékelésére. A kidolgozott definíciót alkalmazták az uniós intézmények és testületek adatainak átvizsgálására, hogy az uniós nyílt adatok portálját nagyértékű adatkészletekkel bővítsék. A munka módszertana és eredményei is magyarázatot kapnak a jelentésben.” Forrás: Report on high-value datasets from EU Institutions;...

Read more

Versenyképességi tényezők és kitörési lehetőségek a magyar szolgáltató szektorban – az üzleti tanácsadás esete

„...Kutatásom célja a magyarországi vezetési tanácsadó piac átfogó elemzése, fogalmi keretrendszer megteremtése, a tanácsadó iparág más iparágakkal való kapcsolatának bemutatása, valamint az iparág versenyképességének elemzése, illetve kitörési pontjainak felderítése. Kutatási kérdéseim közé tartoznak az alábbiak: versenyképesség és K+F1 kapcsolata a vezetési tanácsadás iparágban, valamint, hogy értelmezhető-e a vonósnégyes paradoxon2 a vezetési tanácsadás iparágban? Az európai paradoxon igaz-e a vezetési tanácsadás iparágra, illetve hozzájárulhat-e az iparág az európai paradoxon néven ismert jelenség megoldásához?3 Kísérletet teszek továbbá a vezetési tanácsadás iparág új tudásalkotási folyamatának...

Read more
Page 195 of 228 1 194 195 196 228