Skip to main content

Találat: szakirodalom

Trendetlenség

„Általában az amerikai média-trendekről áll a legtöbb adat a rendelkezésünkre, de óriásit tévedhetünk, ha ezek közvetlen lefordításával próbálkozunk. Az információbőséggel mindig az a baj, hogy mindig másra vonatkozik, mint amivel éppen foglalkozom. Konkrétabban: Gyönyörű tanulmányokhoz, kutatási jelentésekhez férek hozzá, de ezek szinte kivétel nélkül az amerikai, esetleg a brit piacra vonatkoznak. Van, amikor elegendő kicsinyíteni, arányítani, de a legtöbb esetben valamilyen speciális átváltási kulcsra lenne szükség. (Ilyen persze nem létezik.) Sovány vigasz, de ezzel a problémával nem vagyok egyedül. A Reuters Institute...

Read more

Szilágyi Ferenc: Közigazgatás a Partiumban – a honfoglalástól napjainkig

„A Partium Kiadó gondozásában megjelent kötet az államigazgatás és a társadalmi élet megszervezésében kiemelkedő szerepet játszó közigazgatási térfelosztást vizsgálja a Kárpát-medence olyan kiemelkedő fontosságú magyar-román érintkezési területén, mint a történelmi Erdély és a mai Magyarország területe között elterülő „Partium”, mely régió a történelem folyamán többször képezett konfliktusos helyzetet a két náció között. A Partium fogalmának és a partiumi régió meghatározásának szempontjából a kötet hiánypótló. A múltban, nem íródott olyan nagy lélegzetvételű régióleírás, mint például a Székelyföld esetében Orbán Balázs műve, amely mindenki...

Read more

Kistérségi társulások a közoktatásban

„...ma Magyarországon nem kevés azoknak a közoktatási intézményeknek a száma, melyek nem a hatályos jogszabályoknak megfelelően működnek, s erről nem mindig a fenntartó önkormányzat tehet. Rákényszeríti őket szűk költségvetésük, s a lehetőségeiket figyelembe nem vevő, körülményeiket nem ismerő jogszabályalkotók. A hazai irányítási rendszerben az önkormányzatok felelősek az oktatásért, iskoláinkat több mint 2400 iskolafenntartó önkormányzat működteti. Az iskolát fenntartó önkormányzatok jelentős része igen kicsi település, melyek számára az iskola fenntartása ugyancsak megterhelő feladat, ami összességében egy igen gazdaságtalanul működtetett intézményhálózat fenntartását eredményezi mind...

Read more

A dinamikus szervezeti képességek érvényesülése irányítatlan változások idején

„...2. A dolgozat tárgya, fókusza Jelen disszertáció tárgya a vállalatok dinamikus szervezeti képességeinek kutatása, értékelése. A dinamikus szervezeti képességek kutatása, felismerése, alkalmazása azonban bonyolult és nehéz feladat. Ezek a képességek a vállalati szervezetnek olyan rejtett képességei, amelyek jellegüknél fogva még a kutatók számára is nehezen felismerhetőek. A vállalatok különbségei éppen a dinamikusan változó környezeti kihívásokra adott válaszképességekben, a belső dinamikus képességekben találhatóak. Ezek felismerése, erősítése jelentheti a másolhatatlan versenyelőnyök megteremtését. A legújabb kutatási áramlatban éppen arra keressük a választ, vajon mitévők legyenek...

Read more

Regionalizáció és regionalizmus Lengyelországban

„...jelen dolgozat Lengyelország regionális átalakulásával, az 1998-as közigazgatási reform részeként megvalósuló felülről vezérelt (top-down) regionalizáció folyamatával, eredményeivel, valamint az alulról szerveződő, azaz bottom-up régióalkotási törekvésekkel foglalkozik, amelybe sajátos etnikai elemek is keverednek. A témaválasztást indokolja, hogy az államszocialista, de különösen az ún. visegrádi országok közül Lengyelország hajtotta végre elsőként a korábbi struktúrákat lebontó, nagy változásokkal együtt járó közigazgatási reformját, mely során – a többi államtól eltérően – mély, s valódi decentralizációt valósított meg. Az azóta eltelt több mint egy évtized elegendő időtávlatnak...

Read more

A Web 2.0 kommunikációelméleti kérdései

„Amíg az internetes kommunikáció 2005-ig tartó történetének és legfontosabb jelenségeinek elbeszélésére egyaránt érvényes megközelítés lehet a technikatörténetére összpontosító beszéd, vagy a különböző kommunikációelméleti iskolák elméletének segítségül hívása, a web 2.0 leírására más stratégiát kell választanunk. A web 2.0 (vagy webkettő) megkülönböztető tulajdonságai nem technikai, hanem kommunikáció-, média és művészetelméleti eredetűek. Miközben a korábban uralkodó, szerkesztő és hivatásos kommunikátor központú paradigmával szemben radikális tartalom előállítási eltérést látunk, megfigyelhető, hogy a hangsúly a közzétételről a megosztásra, a passzív jelenléttől a részvétel felé tolódott. Mind...

Read more

Tudás és politika. A közpolitika-alkotás gyakorlata

„Berényi Eszter–Erőss Gábor–Neumann Eszter: Tudás és politika. A közpolitika-alkotás gyakorlata 342 oldal, ISBN 978-963-236-651-7, Ára: 3400 Ft Várható megjelenés: 2013. május 31. A szociológia klasszikusai Max Webertől Michel Foucault-n át Pierre Bourdieu-ig tudás és politika, tudás és hatalom összefüggéseit firtatták. Hogyan alakul e viszony a mai Magyarországon – az egészségügyi és az oktatási szektorban? Hogyan formálódtak az oktatási integrációs és a sajátos nevelési igényű gyerekeket célzó közpolitikák Magyarországon? Milyen alkuk köttettek a WHO Lelki egészség akcióprogramjának honosítása során? Milyen szemléletek versengtek egymással...

Read more

Elnöki utasítás: a kormányzati információt elsődlegesen nyílt és automatikusan elérhető információként kell kezelni

...1. szakasz, Általános Elvek A kormányzati nyitottság erősíti demokráciánkat, támogatja a hatékony és hatásos közszolgáltatásokat, és hozzájárul a gazdasági növekedéshez. A nyílt kormányzat egyik lényeges előnye, hogy a könnyen megtalálható, hozzáférhető és felhasználható információ elősegíti a vállalkozást, innovációt és tudományos felfedezéseket, melyek jobbá teszik az amerikaiak életét, valamint jelentősen hozzájárulnak az új állások teremtéséhez. Évtizedekkel ezelőtt az amerikai kormányzat szabadon elérhetővé tette az időjárási adatokat és a Globális Helymeghatározó Rendszert (GPS). Az amerikai vállalkozók és innovátorok ezeknek az erőforrásoknak a segítségével navigációs...

Read more

Hatalmas bővülés várható a szolgáltatóközpontok piacán

„Rendkívüli mértékben, évi tízezer milliárd dollárral bővülhet a szolgáltatóközpontok piaca a következő három évben, a szervezetek minden korábbinál jobban globalizálódnak, Magyarország szerepe növekszik - derül ki az Ernst & Young (E&Y) legfrissebb iparági jelentéséből. A nemzetközi tanácsadó cég elemzése szerint a szolgáltatóközpontok szerepe és felépítése is jelentősen átalakul a következő időszakban: egyrészt az általuk ellátott feladatok egyre komplexebbé válnak, másrészt minden korábbinál jobban globalizálódnak. Az úgynevezett első generációs, döntően egy-egy funkciót ellátó központok aránya 2010-től folyamatosan csökken, míg a többfunkciós második generációsoké...

Read more

A közbeszerzési nyilvánosság Magyarországon

„Magyarországon az önkormányzatoknak több mint az egyharmada, 40%-a titkolja, hogy mit és hogyan vásárolt közbeszerzéssel. Így nincs kontroll, nincs nyilvánosság. Pedig közérdekű adatokról van szó. A Transparency International Magyarország utánajárt, miért nem nyilvánosak az adatok. Csak hanyagok az önkormányzatok? Vagy valami másról van szó? A kutatás tartalmi és formai szempontokat vizsgált. Ebből állt össze az ún. Nyilvánossági Index, amely 5 tartalmi és 5 formai szempontot vesz figyelembe úgy, hogy minden elemre 0 vagy 1 pont jár, annak függvényében, hogy az önkormányzat megfelel-e...

Read more
Page 204 of 225 1 203 204 205 225