Skip to main content

Találat: szakirodalom

Közpolitikáról kezdőknek és haladóknak

„Gajduschek György–Hajnal György: Közpolitika. A gyakorlat elmélete és az elmélet gyakorlata. HVG–ORAC, Budapest, 2010. 412. oldal. Gajduschek György és Hajnal György közös kötete fontos munka. A tankönyvként és kézikönyvként egyaránt forgatható mű új színfolt a közpolitikai tárgyú monográfiák hazai palettáján; mást kínál olvasóinak, más módon járul hozzá a tudományág magyarországi műveléséhez, mint elődei. A szerzőpáros könyve egy voltaképp mindeddig lefedetlenül hagyott „piaci rést” töm be: a közpolitika tanulmányozásának alapvető ismeretköreibe és technikáiba nyújt átfogó bevezetést.1 Terjedelmes – több mint négyszáz oldalas –...

Read more

A magyar közigazgatás és közigazgatás-tudomány jogias jellegéről

„A magyar közigazgatás elméletében és gyakorlatában meghatározó a jogias megközelítés, ami ezen a területen az alapvetően jogtudományi szemlélet szinte kizárólagos alkalmazását jelenti. A dolgozat hosszabb, első felében e jogias jelleg empirikus bizonyítékait tekintem át. Ennek keretében vizsgálom a személyi állomány összetételét, ahol a felsőfokú végzettségű köztisztviselők 13%-a, a vezetők 23%-a, a korábbi főtisztviselői karnak pedig 57%-a bírt jogi végzettséggel. A képesítési előírások a felsőfokú végzettséggel betölthető álláshelyek 71%-ának (!) betöltését lehetővé teszik jogászok számára. A vizsgált, közigazgatással foglalkozó tanulmányok mintegy 60%-a kifejezetten...

Read more

Nyílt kormányzat : Együttműködés, átláthatóság és részvétel a gyakorlatban

Az O'Reilly amerikai könyvkiadó cég 2010-ben jelentette meg fontos könyvét a nyílt kormányzás problémáiról Open Government : Collaboration, Transparency, and Participation in Practice címmel. Most az öngyilkosságba menekült Aaron Swartz, aki a könyv egyik szerzője, emlékére az egész könyvet szabadon elérhetővé tették. Mint ismeretes Swartz, aki az információ szabadságáért küzdő digitális aktivista volt, és súlyos depresszióval küszködött (ettől az ügytől függetlenül), az ellene indult jogi eljárás miatt, amely végén akár 35 évnyi börtönre is ítélhették volna, véget vetett életének. Swartz bűne az...

Read more

Új ÁSZ-jelentések: folyamatos az önkormányzatok ellenőrzése

„Folyamatosan ellenőrzi az önkormányzatok gazdálkodását, pénzügyi és vagyoni helyzetét az Állami Számvevőszék. Az úgynevezett sorozatellenőrzések keretében Kadarkút és Újszász városok ellenőrzése zárult le. Az ÁSZ megállapította, hogy az elmúlt években folyamatosan nőtt a két település adósságállománya, a városok pénzügyi egyensúlyi helyzete veszélyeztetett. A számvevők felhívták a figyelmet, hogy az önkormányzatok bevételei csak részben fedezik a kiadásokat, ezért az állami adósságrendezés után felül kell vizsgálni a feladatellátást. Az ÁSZ 2012-ben is folytatta az önkormányzatok kiemelt ellenőrzését. A 2012 júniusában nyilvánosságra hozott második féléves...

Read more

Bűnözés az információs társadalomban. Alkotmányos büntetőjogi dilemmák az információs társadalomban

„....Az információs társadalom által életre hívott új életviszonyok változásait vizsgálva célom annak feltárása, hogy miként hatott a kiérlelt alapelvekkel, szilárd dogmatikával rendelkező büntetőjogi jogalkotásra és jogalkalmazásra a szabályozási környezet változása, és milyen újabb kihívásokat támaszt feléjük az információs társadalom töretlen fejlődése. A vizsgálódás középpontjában tehát egy, a változó információs társadalom és az alapvetően merev büntetőjogi jogszabály- és intézményrendszer feszültsége áll. A témaválasztás indokát az adja, hogy a jogalkalmazó egyre többször találja magát szembe olyan élethelyzetekkel, amelyek helyes megítélésére vagy nem áll rendelkezésére...

Read more

Kapcsolatok online és offline. Az internet és más infokommunikációs technológiák szerepe a privát kapcsolathálózatokban

„A disszertáció azt a kérdéskört járja körül, hogy hogyan illeszkednek az új infokommunikációs technológiák a hagyományos kommunikációs formákhoz, és milyen szerepet töltenek be a privát kapcsolathálózatok fenntartásában. Ezt három kérdéscsoport alapján vizsgáltam. Az első kérdés arra kereste a választ, hogy milyen összefüggés van az internethasználat és a kapcsolatháló mérete, jellege között. Mivel az internet egyaránt alkalmas meglévő kapcsolatok fenntartására és új kapcsolatok kiépítésére, és mivel az online fenntartott kapcsolatok diverzitásának kevesebb korlátja lehet a hagyományos kapcsolatokénál, azt feltételeztem, hogy a nethasználat pozitív...

Read more

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata

„Szerző: Balázs István dr., Balogh Zsolt Péter dr., Barabás Gergely dr., Danka Ferenc dr., F. Rozsnyai Krisztina dr., Fazekas János dr., Fazekas Marianna dr., Fürcht Pál dr., Hoffman István dr., Hoffmanné dr. Németh Ildikó, Kecső Gábor dr., Szalai Éva dr. Szerkesztő: Nagy Marianna dr., Hoffman István dr. Az új önkormányzati törvény (Mötv.), valamint az annak kereteit kitöltő egyéb törvények jelentősen átalakítják a helyi önkormányzáshoz való jogot és annak gyakorlását Magyarországon. A kommentár arra törekszik, hogy a Mötv. rendszeréhez igazodóan bemutassa a közigazgatási...

Read more

Az államháztartási számvitel alapjai és a közpénzügyi információs rendszer

„A Kiadó közpénzügyi kiadványainak sorába tartozó könyvben a szerző arra vállalkozott, hogy a közpénzügyek egyik hazánkban kevésbé elemzett területébe, az államháztartás információs rendszerébe adjon betekintést, ezen belül is a számviteli rendszerre fókuszálva. Kiadványunk - ötvözi a közgazdaságtan, a pénzügytan, a számvitel, a jog és a közpolitikai nézőpontok mondanivalóját. - célja a téma normatív és deskriptív megközelítéseinek egyesítése. - bemutatja, hogy az államháztartás információs rendszerének jellemzői miként befolyásolják az államháztartás működését, gazdálkodásának hatékonyságát. - bemutatja az államháztartási számvitel nemzetközi és hazai gyakorlatát. A...

Read more

Melyik úton, merre tovább? Az eredményszemléletű számvitelre történő áttérés elvi programja

„a Magyarországon a pénzforgalmi szemlélet uralkodik a közszféra kiadásainak és bevételeinek számviteli elszámolásával kapcsolatos minden területén, amely jelentős problémákat hordoz a tervezéstől kezdve a végrehajtáson át az ellenőrzésig. A ma működő rendszer legnagyobb hátránya, hogy a pénzügyi helyzetet sem lehet egzakt módon megítélni, illetve nem lehet pontosan megállapítani, hogy valójában mi mennyibe kerül. Az Európai Bizottság és az OECD évek óta szorgalmazza és ajánlja az eredményszemléletű számvitel alkalmazását, mivel ez fokozza a pénzügyi beszámolók áttekinthetőségét, biztosítja az elszámoltathatóságot és jobb, biztosabb alapot...

Read more

Az iskolakörzetesítés társadalmi hatásai

„...Nemzetközi példák során a kisiskolák helyi társadalomban betöltött szerepéről megállapítást nyert: az iskola fontos szerepet tölt be a társadalom életében. A kisiskola sajátos helyzete, társadalmi környezete másfajta kérdéseket is felvet: pl. az iskola és a helyi társadalom kapcsolatának kérdését. A helyi társadalmakkal való kapcsolat egyszerre segítheti az oktatás (pl. társadalmi tőke kialakítása) és a helyi társadalom életét is. Az intézmények közötti együttműködésnek, partnerségnek a kialakítása, illetve javítása vonatkozásában az iskolának szociális szerepe is van. A helyi erőforrásokra támaszkodva a tanulást és a...

Read more
Page 207 of 225 1 206 207 208 225