Skip to main content

Találat: szakirodalom

A digitális gazdaság súlya a magyar nemzetgazdaságban

„A hazai IKT szektor nemzetgazdasági súlyának bemutatása az új digitális technológiák figyelembevételével Főbb megállapítások Az elmúlt 5 évben több mint 20 százalékkal, 6 ezer milliárd forintra nőtt az IKT szektor által közvetlenül és közvetve megtermelt bruttó hozzáadott érték (GVA), ezzel az ágazat - a multiplikátor hatásokat is figyelembe véve - a teljes magyar GVA mintegy 20%-át adja; Szakértői becslés szerint a statisztikai számbavételi módszerekkel mérhető IKT szektoron egyre inkább túlmutató digitális gazdaság már ma is a teljes GDP legalább 25%-át adja, ha...

Read more

A keresőmotorok jogi státusa a szólásszabadság nézőpontjából

„...Figyelembe véve tehát 1) a keresőmotor mint kapuőr szolgáltatásának jellegét – az online tartalmak közötti folyamatos szelekciót és annak átláthatatlanságát –; 2) a szolgáltatás reklámozókat szem előtt tartó és a monopólium kialakulásának kedvező üzleti környezetét, valamint 3) a felhasználói szokásokat, amelyek alapján a keresési találati lista első három helyén túli találatokra szinte senki nem kattint,10 nem tűnik túlzónak Jeffrey Rosen megállapítása, miszerint a Google vezetői és jogászai „sokkal nagyobb hatalmat gyakorolnak a szólás felett, mint az Legfelső Bíróság.” A keresőmotorok és az...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. november 4.

Soft Power 30: Magyarország lejjebb csúszott a békés érdekérvényesítés nemzetközi erősorában A múlt héten napvilágot látott a 2019. évi Soft Power 30 index. A Portland globális stratégiai kommunikációs tanácsadó cég és az USC Center on Public Diplomacy amerikai egyetemi kutatóhely közös munkájával kidolgozott mérőrendszer a modern közdiplomácia eredményességét hivatott visszajelezni. Azt tehát, hogy az egyes államok milyen hatásfokkal képesek nemzeti céljaikat, értékeiket kivetíteni a nemzetközi térbe – méghozzá békés eszközökkel. Mondhatjuk úgy is: ez a mérőrendszer, és a segítségével felállított ország rangsor...

Read more

Mesterséges Intelligencia (MI) politika és Kína: az államilag irányított fejlesztés valósága

„Amikor Kína bejelentette, hogy az a céljuk, hogy Kína a Mesterséges Intelligencia (MI) területén 2030-ra vezető szerepre tegyen szert - elméleti, technológiai és alkalmazási területeken egyaránt, akkor ez nemcsak a világ figyelmét keltette fel, hanem a DigiChina vállalkozásét is. A DigiChina, vagy teljes nevén a Stanford-New America DigiChina Project, több intézmény és szakértő együtt működése, melynek keretében a kínai nyelvű források fordítása és elemzése révén próbálják megérteni a kínai digitális szakpolitikai fejleményeket. Egyebek mellett az adatkormányzásra, Mesterséges Intelligenciára (MI), internetjogra és a...

Read more

Platform alapú munka

„A közösségi gazdaság megjelenése és térhódítása, valamint a digitalizáció terjedése a munkavégzési formák diverzifikálódásához, új típusok megjelenéséhez vezet. Az Infojegyzet a platform alapú (vagy internetes) munkavégzés formáját, jellemzőit tekinti át és rámutat az azzal kapcsolatos,egyes munkaügyi kérdésekre is.” Forrás: Platform alapú munka; Kardos Krisztina; Infojegyzet; Országgyűlés, Képviselői Információs Szolgálat; 2019/41.; 2019. október 29. (PDF)

Read more

Műhelykonferencia: Az online platformok felelősségéről

„Meghívó „Az online platformok felelősségéről” című műhelykonferenciára, melyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézete (ITKI) rendez annak apropóján, hogy angol és magyar nyelvű kiadásban is megjelent Koltay András könyve az internetes platformok társadalmi nyilvánosságra gyakorolt hatásáról: „New Media and Freedom of Expression” (Hart Publishing, Oxford, 2019), valamint „Az új média és a szólásszabadság” (Wolters Kluwer, Budapest, 2019). Időpont: 2019. november 21. (csütörtök) 17.00 óra Helyszín: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Ludovika Főépület, Hunyadi terem (1089 Budapest, Ludovika tér 2.) A műhelykonferencia előadói: Dr....

Read more

Konferencia: „Az új technológiák és a jog”

„A Magyar Tudomány Ünnepe keretében rendezett konferencia célja interdiszciplináris keretek között áttekinteni a technológiai fejlődés következtében megjelenő új kihívásokat és az ezekre adható jogi válaszokat. Az innováció egyre inkább az egyes gazdasági ágazatok működését határozza meg, ez azonban felveti a stabil jogi környezet meglétének az igényét is. Éppen ezért az előadók a technológiai fejlődés és a jogi szabályozás közötti kölcsönhatásokat elemzik a különböző területeken és jogágakon keresztül. Továbbá az új technológiák használatával kapcsolatos szabályozási kérdésekre, valamint a lehetséges megoldásokra szeretnék felhívni a...

Read more

Az Európai Bizottság 2019-es összehasonlító elemzése az európai digitális kormányzatról – 2019 eGovernment Benchmark (I. rész)

„Az Európai Bizottság több, mint egy évtizede publikálja éves rendszerességgel e-kormányzati összehasonlító elemzéseit (eGovernment Benchmark), amelyek betekintést nyújtanak az infokommunikációs technológiák (IKT) közszférán belüli használatába a vizsgált országokban. Ezen országok köre az EU 28 tagján kívül kiterjed Izlandra, Norvégiára, Svájcra, Szerbiára, Montenegróra és Törökországra, valamint az újonnan bevont Albániára és Észak-Macedóniára (összesen 36 országra). Ezeket a jelentés összefoglalóan „EU28+” nak nevezi, mi is így fogunk rá hivatkozni. Az e-kormányzati összehasonlító elemzési keretrendszer összhangban van az EU 2016-2022-es időszakra vonatkozó e-kormányzati akciótervével, valamint...

Read more

A digitalizáció sikeréhez a szervezeti kultúra megváltoztatására is szükség van

„Az IMD Versenyképesség-kutató Intézet 2019. évi tanulmánya szerint a vizsgált 63 ország között digitális versenyképesség tekintetében Magyarország a 44. helyen van. Az általános pozíció két mutatócsoport szerinti nagyon eltérő helyezésből alakult ki. Az egyik mutatócsoport szerint, amely – mások mellett – a technológiai fejlettséget és a fejlesztéshez szükséges pénz rendelkezésre állását méri, a 36. hely a mienk. Viszont a másik szerint, amelyik a technológiák üzleti folyamatokba integrálását, a céges rendszereknek a digitális technológiák kihasználását lehetővé tevő áttervezettségi szintjét vizsgálja, már csak az...

Read more

Önkormányzati Hírlevél 2019/11 1-2. rész

„1. kötet: Önkormányzati Hírlevél 2019/11 2. kötet: a Szupergyors Internet Program megvalósítását megalapozó térségi konzultációk eredményeképpen kapott adatok. Járásokként az internetes ellátottság fehér foltjai (házszámokig részletezve), .xlsx fájlban.” Forrás: Önkormányzati Hírlevél 2019/11 1. rész; Belügyminisztérium; 2019. október 24. (PDF) Önkormányzati Hírlevél 2019/11 2. rész; Belügyminisztérium; 2019. október 24. (ZIP)

Read more
Page 94 of 237 1 93 94 95 237